Maga csak volt, Jávor úr!

Ismerős kopogtatott Jávor Pál pasaréti villájának ajtaján 1944. március 25-én reggel. Egy német színész, Paul Hans volt, akivel A dunai hajós című film forgatásán találkozott, amikor Bécsben együtt dolgoztak. Azt a hírt közölte a házigazdával, hogy a neve rajta van a Gestapo által letartóztatandó személyek listáján. A színész és felesége már csomagolt is, jobbnak látták, ha vidékre mennek. Magukkal vitték a szintén veszélyben lévő barátjukat, Egyed Zoltán színikritikust is. Meg sem álltak Balatonfüredig. A szívkórházban húzódtak meg, majd amikor kitudódott hollétük, Agárdra menekültek. Egy székesfehérvári kihallgatás után visszamerészkedtek Pestre, gondolván, elvonultak a viharfelhők.

A Jávor házaspár a tiszakertvárosi hétvégi házukban bújt el. Csakhogy „mindenki Palija” nem tudta tovább tétlenül nézni művésztársai meghurcoltatását, felkereste a Színészkamarát, megpróbált valamit tenni az érdekükben, de semmit nem ért el. Dühöngve összetörte a kamara elnöke, a színművészeti akadémia igazgatója, Kiss Ferenc gipszszobrát, ami nemzeti színházbeli közös öltözőjükben állt. Ez csak tetézte a bajt és növelte Jávor balhéinak számát. Nem sokkal előtte került fegyelmi bíróság elé, mert egyik előadása közben becsmérlő szavakkal illette Kisst, a statisztáló növendékeket pedig „lotyóknak” nevezte. És beindult a gépezet. Felfüggesztették hivatása gyakorlása alól, leparancsolták a színpadról, majd a filmjeit is betiltották.

Amint Horthy sikertelen kiugrási kísérletét követően, 1944. október 15-én hatalomra kerültek a nyilasok, sokakkal együtt Jávor Pált is elfogták, házi őrizetbe vették és kihallgatták. Ekkor még szabadon engedték, de nem sokkal utána letartóztatta a Gestapo és elhurcolta a sopronkőhidai fegyházba, majd Németországba. Az elcsigázott és megalázott színész naplóírással próbált enyhíteni lelki fájdalmán, ám a szabadulás csak kilenc hónap múlva jött el számára. Hosszas nyomozás révén 1946. július 14-én talált rá a felesége egy eldugott német faluban. Hazatérését követően visszakerült ugyan a Nemzeti Színházhoz, de régi, kedves, mindent elnéző direktora, Németh Antal székében már Major Tamás ült, ő pedig ki nem állhatta Jávort – és ezt nem is rejtette véka alá, alig adott neki szerepet.

A szegény aradi családból származó Jávor (Jermann) egész életét végigkísérték a botrányok. Már gyerekfejjel megszökött otthonról, az I. világháború idején a román fronton hordta a postát, kilenc hónap elteltével találtak rá a csendőrök. Próbálkozott újságírással, majd 1919-ben tizenhét évesen a dán filmek hatására útnak indult Dániába, ahol moziszínész akart lenni, ám Budapesten leszállították a vonatról.

Végül itthon valósította meg az álmait. Bekerült a színiakadémiára, de fél év után kitették. Színpadon először 1922-ben szerepelt. Sajnos nem feltétlenül alakításaival, hanem botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Egyszer leakasztotta a telefonkagylót a falról és azzal verte a színházi főtitkár fejét, mert nem kapott potyajegyet. Még aznap kirúgták. Vidéki vándorlásra kényszerült. Székesfehérváron túlzásba vitte az italozást, mámoros állapotban elvesztette a realitásérzékét, balhéi miatt ki is zárták a színészegyletből. Szegeden sem tudott megjavulni, pedig olyan ikonokkal játszhatott, mint Fedák Sári vagy Lábass Juci, utóbbi „kedvéért” egy nyáréjszakán a belvárosi hídról beleugrott a Tiszába.

A „magyar Clark Gable” akkor sem vett vissza a tempóból, amikor már egy ország rajongott érte és mindenki őt akarta látni. A fess, jóvágású amorózót hamar megszédítette a siker. Felbátorodott, egyre többet engedett meg magának. A színház és a filmgyár között pendlizett. Az állandó feszültség miatt újra ivott, ami nem tett jót neki: ingerlékennyé vált, a legkisebb dolgokon felkapta a vizet. Gyakran összerúgta a port a sajtóval. Márpedig az újságírók kíváncsiak voltak magánéletére is, hiszen nagy felzúdulást keltett az elvált, kétgyerekes Landesmann Olgával kötött házassága, aki nyugodt hátországot teremtett számára és haláláig kitartott mellette.

Nem maradtak titokban Jávor éjszakai duhajkodásai sem. Egyszer puszta kézzel verte szét kedvenc mulatóját, másnap bekötött kézzel kellett játszania. Amikor egy cirkuszi produkció kulisszái mögött megütötte a lovászt és az feljelentést tett ellene, a közönség által bálványozott színészt kéthavi fogházra ítélték, amit végül hatezer pengő fájdalomdíjjal kiválthatott. Persze Jávor is állandó célpont volt, arról pletykáltak, hogy elvesztette látását, aztán meg súlyos autóbaleset érte.

Jávor Pálnak nem volt itthon maradása: 1946. október 15-én idegileg zilált állapotban indult Amerikába szerencsét próbálni. Korábban is hívták már, de jó érzékkel nem ment. Most viszont minden hidat felégetett maga mögött. Bízott a turnéjában, ami végül csúfosan megbukott, az emigráns magyarok nem díjazták viselkedését. A napi egy-két üveg whisky előhozta belőle a dúvadot, a vendéglátójával való heves összeszólalkozása után majdnem bíróság elé kellett állnia. Két turné közt elment éjszakai portásnak, sőt önként bevonult alkoholelvonó kúrára. Aztán New Yorkban egy kicsit lehiggadt, színházat is alapított. Végre hívták Hollywoodba, de idegen volt számára az álomgyár. Hiába írt alá hároméves szerződést, szerepet se nagyon kapott, televíziós munkákból élt. Tizenegy keserves év után kiábrándultan, honvágytól gyötörve tért vissza feleségével együtt – ekkor már halálos kór mardosta a testét.

Az egykori férfiideál fénye ugyan megkopott, de a közönség még emlékezett rá, örült a hazatérésének. Ám röpke sikerei régi népszerűségének szóltak. Egyik-másik színigazgató, például Simon Zsuzsa mérhetetlen gyűlölettel fordult felé: „Maga csak volt, Jávor úr!” – ilyeneket vágott az arcába. Nem csoda, hogy a legendás színész állapota rosszabbodott. Felesége bekerült a szívsebészetre, őt pedig gyomorrákkal műtötték. Egy év múlva újabb operációt hajtottak végre rajta, ekkor már tudni lehetett, hogy nem sok van hátra az életéből.

Jávor nagybetegen üldögélt a kórház parkjában egy padon. Cigányzenészek haladtak el előtte, akik azonnal felismerték. Odamentek hozzá, hogy szívesen muzsikálnának neki. A színész szeme felcsillant, bort hozatott és énekelni kezdett.

Pontosan úgy, ahogy a régi filmjeiben. Aztán hirtelen felpattant és otthagyta a cigányokat. Visszament a szobájába és lepihent. Pár nap múlva felesége karjaiban halt meg, ötvenhét éves korában. Színpadias temetésén tízezrek vettek részt – ez volt az utolsó „Jávor-premier”.