ÉVTIZEDEK MUNKÁJÁNAK eredményeként Csömörön, Örökségünk címmel megnyílt Dombrádi Lászlóné néprajzi magángyűjteménye. A megnyitón, amelyre lapunkat is meghívták, hosszú sorok várakoztak a két ötven négyzetméteres terem előtt.

Megőrzött örökség

A falu népviseletének, díszítőművészetének összegyűjtött kincseit már az első napon vagy kétszázan látták, s az érzéseket, az elragadtatást a vendégkönyv számos bejegyzése őrzi. És valóban, a kétszintes magángyűjtemény olyan gazdag és szép, hogy aki egyszer végignézte, bizonyosan visszakívánkozik ide.

Amit látunk, száz év történetét öleli fel. A csömöri és a vele rokon nagytarcsai szlovák textil- és viseletkultúra – mint Katona Edit, a Néprajzi Múzeum etnográfusa megnyitó beszédében elmondta – az 1920-as évektől kezdett kiteljesedni, s virágkorát a helyi kertkultúra megerősödése és a budapesti piacozás hozta el. A fővárosiak a büszkén viselt népviseletben árusító asszonyokat, lányokat a friss falusi termények igéző ígéretének tekintették, tőlük mindig érdemes volt vásárolni. A termelőnek pedig ez a megszolgált bizalom olyan jövedelmet hozott, amely a díszítőkedvnek további lendületet adott.

Dombrádi Lászlóné, Guttyán Katalin 1950-ben született Csömörön. Ősei apai és anyai ágon is csömöriek voltak, édesanyja és még a nővére is népviseletben járt. Születése idejére azonban a világ nagyot változott, s az iparosítás, a magánkertészkedés visszaszorítása együtt járt a népviselet elhagyásával, a „kivetkőzéssel”. Édesapja kívánságára Katit – elsőként a családban – már „iparos” ruhába, „városiba” öltöztették. Az annyiszor megcsodált ruhadarabokat – melyek készítésében édesanyja is jeleskedett – ő már nem ölthette magára, s ez a hiányérzet felcseperedvén is mindig ott volt benne.

Gyors- és gépíró iskolát végzett, a honvédségnél titkárnőként dolgozott. Dombrádi Lászlóval 1968- ban házasodtak össze, egy gyermekük született. Kati 1978-ban, 55 évesen elvesztette az édesanyját – ő 28 esztendős volt ekkor –, akit nagyon szeretett. Nem hagyta a gondolat nyugodni, emléket kell állítani neki meg az elődöknek, akiknek a keze munkáját még őrizték a lyukhímzéssel, madeirás technikával készült függönyök, terítők, párnahéjak, csipkék, az ezer színben pompázó, hímzett fej- és vállkendők, szoknyák, mellények, kötények, ingvállak, a kislányok ruhácskái.

Ezek egy része a '70-es évek végére már eltűnt a faluból, a sublótok fiókjaiból szebbnél szebb darabok kerültek a rafinált fővárosi házalókhoz. Kati úgy látta, elérkezett az utolsó óra, amikor az ősök hagyatéka még megmenthető, s elhatározta, gyűjteni fogja, ami még megmaradt. Először a családi „ereklyének” számító darabokat vette számba, aztán felkereste azokat, akiktől segítséget remélt. A  kézzel és később géppel varrt, finom, áttört hímzéssel készített jellegzetes helyi lakástextíliákra nem kevés pénzt költött, így érte el, hogy a gyűjteménye ezekből a '80- as évek végére már tekintélyes méreteket öltött. Ekkor hozzáfogott a ruhaneműk, viseletek gyűjtéséhez, felvásárlásához is. Végül annyi minden gyűlt össze a házukban, hogy a férjével már szinte kiszorultak onnan. Így történt, hogy öt évvel ezelőtt megvették az épületet, ahol végre – némi átalakítás után – Örökségünk címmel most megnyílhatott a gyűjtemény.

Hogy mit vittek el Csömörről – és máshonnan – a házaló felvásárlók, azt ma már nehéz lenne megmondani. Azt sem könnyű követni, hogy mi lett ezeknek a tárgyaknak és viseleteknek a sorsuk, kitől, hogyan, hová kerültek, és mi az, ami belőlük még megmaradt. Egy biztos: a legjobb helyen itthon vannak, ami persze nem jelenti azt, hogy nagy, országos múzeumokban ne legyenek láthatók. Egy-egy település kincseiből azonban ezek az intézmények – Katona Edit szavaival – csak egy kicsiny, tipikusnak vélt szeletet tudnak befogadni. A helyi tájházak és magángyűjtemények az élet sokszínűségét teljesebben tudják megragadni, megőrizve számtalan változatot – fejtette ki a Csömör és a környékbeli települések hagyományait kitűnően ismerő néprajzkutató. S hozzáfűzte: ehhez olyan hit és elszántság meg szorgalom és türelem kell, mint Dombrádi Lászlónéé.

Ki ne ismerné őt a faluban? Kati – a fiatalabbaknak Kati néni – híres a fánkjairól, hájas tésztáiról és egyéb ételeiről, a Tiszta Forrás Népdalkörnek ő a társadalmi vezetője, tagja a 26 éve alakult kertbarátkörnek, és sorolhatnánk tovább, mi mindent csinál. Ott terem mindenütt, ahol szükség van rá. S nincs nagyobb öröm számára, mint ha tenni tud a falujáért – az ezerszer áldott Csömörért.

A SZERZŐ FELVÉTELE

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.