Oltással a rák ellen

Idén ősztől a hetedik osztályos fiúk számára is elérhetővé válik a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás – jelentette be a minap Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Az oltás kiterjesztése jelentős lépés a magyar vakcináció történetében és a rákellenes küzdelemben egyaránt.

Család-otthonHabik Erzsébet2020. 10. 11. vasárnap2020. 10. 11.
Oltással a rák ellen

Hazánkban 2014-ben kezdték el a hetedikes lányok humán papilloma vírus elleni oltását, amit az indokolt, hogy a kórokozó jelentős szerepet játszik a méhnyakrák kialakulásában. Az önkéntes és ingyenes vak­ci­náció mára elérte a 81 százalékos oltási rátát. Ennek viszont nem néhány éven belül lesz érzékelhető eredménye, hiszen az átoltottság hatása csak hosszú távon mérhető.

A HPV-fertőzés azonban nem csupán a nőket érinti, élete során mindkét nem esélyes a megfertőződésre. Amennyiben a fiúk közül is nagy számban beoltatják magukat, úgy a cirkulációt a nemek között nemcsak a nők, hanem a fiúk oldalán is le lehet zárni, és teljessé válik a védettség a méhnyakrák esetében – jegyezte meg Kásler Miklós. Ugyanakkor a fiúk-férfiak esetében is jelentős rákkeltő tényezőként lehet számolni a HPV-vel, a szájüreg-garat-gége rákok 30–60 százaléka határozottan köthető a vírus okozta fertőzésekhez.

A szakirodalom szerint a szexuálisan aktív férfiak több mint fele élete során átesik a HPV-fertőzésen. Közöttük azonban a tünetmentesség, valamint a vírushordozás spontán, kezelés nélkül történő megszűnése nagyobb arányban fordul elő, mint a nőknél. A vírusfertőzés a férfiak esetében hajlamos daganatos elváltozásokat okozni, esetükben a HPV a húgycsövet, a hímvessző és a herezacskók bőrét érintheti.

Árulkodó jelek

A HPV-fertőzés legfőbb tünete a nemi szemölcs (condyloma). Leggyakoribb megjelenési helye férfiakban a hímvessző bőre, ritkábban előfordulhatnak szemölcsök a herezacskó bőrén és a végbélnyílás környékén. Ez utóbbi területeken a tüneteket produkáló heteroszexuális férfiak 25 százalékában jellemző az elváltozások kialakulása. Figyelmes önvizsgálat segítségével már a tűhegynyinél kevéssel nagyobb méretű, a bőr felszínéből épp elődomborodó, fájdalmas panaszt nem okozó szemölcsök megjelenésére is fény derülhet.

Mindkét nemnél a szexuális magatartásformáktól függően ­előfordulhatnak a végbélnyílást és környékét, továbbá a szájüreget, a garatot érintő bőr- és nyálkahártya-fertőzések – írja a Webbeteg.hu.

Napjainkban a férfiak HPV-szűrése, a vírushordozás kimutatása még nem tartozik a napi rutineljárások közé. Ennek oka egyrészt, hogy egyelőre az uraknál nem merült fel széles körben az igény a szűrővizsgálat elvégzésére, a szűrőtesztek alkalmazására. Másrészt kevés esetben várható érdemi terápiás előrelépés vagy eredményes megelőző eljárás akkor, ha a teszt kimutatja, hogy egy férfi vírushordozó.

Az eredmény birtokában a továbbiakban szorosabb követésre, kontrollvizsgálatokra van szükség, hogy idejében felismerjék az esetleges rosszindulatú elváltozásokat. A szűrés további haszna, hogy az esetlegesen fertőzött férfinak így lehetősége nyílik a továbbadás, partnere megfertőzésének elkerülésére.

Bárki kérhet HPV-szűrővizsgálatot bőr- ­és nemigyógyásztól, urológustól, esetleg prok­tológustól. A szűrés abban az esetben is ­elvégezhető, ha valaki nem észlel magán tüneteket, azonban a partnere védelmében fontosnak tartaná tisztázni, hordozhat-e HPV-t.