Örökölt és választott utak

Sztankay Orsolya színésznő, idegenvezető, családállító. Olyan budai sétákat vezet, amelyek Kossuth-díjas színművész édesapja, Sztankay István életének fontos helyszíneire kalauzolja a kíváncsi rajongókat. Mindezek mellett éppen újratervezi az életét.

Család-otthonL. Fábián Anikó2022. 01. 04. kedd2022. 01. 04.

Kép: fotó: Németh András Péter / Szabad Föld, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Örökölt és választott utak
fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Lénárd Anna, a Sétaműhely vezetője már mintegy tíz éve szervez tematikus korzózásokat és fedezi fel Budapest különböző arcait. Ő kereste meg a közelmúltban Sztankay Orsolyát azzal a kérdéssel/kéréssel: édesapja a főváros mely részét szerette különösen, és nem mesélne-e erről a színművész tisztelőinek?

– Anna azt javasolta: tekintsek úgy Budapestre, mint egy díszletre, ahol a személyes történet és a színház egymásra talál – mondja a hét évvel ezelőtt elhunyt Nemzet Színészének lánya.

– Anno Budán, a Fő utcában élt az apukám, ott volt lakása a nagypapámnak, ott vészelték át a háborút. A Fő utcai görögkatolikus templomban prédikált nagyapám, apukám pedig ministrált; a gyerekek orgonálni is tanultak, a zene mindig közel állt hozzájuk. De sorolhatnám tovább: a Vár, a Dominikánus udvar, a Hilton mind olyan helyszín, ahol fellépett az apukám. Boldogan vállaltam a felkérést.

Ádámmal, a kis Orsival és Kun Melindával. Forrás: Magyar Fotóarchívum

Így aztán Fürdőköpeny és Hamlet címmel, „beépített” idegenvezető kalauzolásával járhatjuk be Sztankay István életének fontos helyszíneit, hallhatunk jó néhány családi anekdotát. Például arról, hogy az édesapja miért nem lett pap.

– Az apukám mindig zenebohóc akart lenni, hiszen ebben a figurában megannyi játékos elem benne van. Összeállított egy saját kis jelenetet: a Gombócevés a pantomim és commedia dell’arte ösztönös összeillesztése volt. Ezek alapján lassan egyértelművé vált a nagypapám számára, hogy bár István örökölte az ő játékosságot, humorát, orgánumát, és lelkesen szavalt, minden vágya ellenére nem pap lesz a fiából.

Úgy alakult, hogy még a háborúban is a játék mentette meg Sztankay István életét, amikor 1945 januárjában a bátyjával felmentek a Fő utcai házba. A szétlőtt régi lakásukban mindenen állt a hó. A fiúk elkezdtek játszani a családi zongorán, mire berontott hozzájuk egy szovjet katona, és ordibált meg a fegyverével hadonászott.

– Laci akkor húszéves volt, István meg kilenc. A fiúk először ledermedtek, aztán az apukám egyszer csak elkezdett játszani valami csasztuskát a billentyűkön, közben táncolt a katonának. A kezdetben dühös férfinak ez annyira megtetszett, hogy lelkesen biztatta: még, még! A végén megölelte, aztán otthagyta őket. Ebből a lakásból semmi sem maradt, viszont a görögkatolikus templomban – ahol elsőáldozó voltam – ma is olvasható a falon a nagypapám emléktáblája.

Sztankay Orsolya életében számos örökölt és választott út érhető tetten. A jogi egyetemre a szülei kedvéért járt két és fél évet, merthogy ők mindig le akarták beszélni a színi pályáról. Ugyanakkor ő úgy érezte, színész szeretne lenni, és végül a Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Mégsem úgy alakult a pályája, ahogy elképzelte – ilyenkor pedig az ember rendszerint önmagában kezdi keresni a hibát.

A válaszkeresés során jutott el a családállításig. Ez egy tanácsadó műfaj, ám kevésbé elfogadott pszichológiai irányzat. Célja rendet tenni a generációs sorban, de a családon belüli sérülések felszínre hozatalában, a mélyen lappangó lelki problémák megoldásában is segít; általában csoportosan alkalmazzák.

Három generáció együtt:a megálmodott szőke, kék szemű unokát Orsolya bátyja, Ádám tartja. Forrás: Sztankay István fotóalbuma

 

– Számomra a családállítás egy önismereti folyamat része volt, amely során beláttam: a színészet egy lehetőség számomra, de nem kell mindenáron ezt választanom. Amikor az apai és anyai „árnyékokat” a helyükre tettem, rátaláltam az idegenvezetésre mint második szakmára, ami egészen a pandémiáig remekül működött, majd a világjárvány gyakorlatilag lefejezte a turizmus műfaját. Ebben egyébként az a jó, hogy minden olyan eszközt, amelyet a színészetben használtam, itt is alkalmazhattam. Ez egy interaktív játék: improvizálni is kell, miközben van egy adott ismeretanyag, amit át kell adni az érdeklődőknek.

Talán a sors keze, hogy Sztankay Orsolya tavasszal az Operaházban, a Dömötör András-féle Figaro-trilógiában kapott prózai szerepet, méghozzá egy családállítót játszik. Ezenkívül a Gulag Alapítványnak is dolgozik: rendhagyó történelemóra keretében egy túléléstörténetet mesél el. A Válótársas című improvizációs színházban Schmied Zoltán a partnere: két mediátor beszélget arról, hogyan kell „jól” válni; a színészek pedig a rögtönzés módszerével mutatnak be tipikus párkapcsolati helyzeteket.

Sztankay Orsolya egy 9 éves, szőke, kék szemű kisfiú édesanyjaként megtalálta önmagát (mindig pont ilyenről álmodott, mondja). Úgy érzi, nem tanult keveset eddig sem, de most, 45 évesen keresi éppen újra: mi leszek, ha nagy leszek?