Tragédiát idéző húsvét

A keresztény világban a húsvét az öröm, a feltámadás ünnepe. Szatmárban viszont van egy falu, ahol a feltámadás mellett halottaira is emlékezik a közösség e napokon. Száztíz évvel ezelőtt húsvét első napján több mint háromszázan égtek el egy kigyulladt csűrben, a rettenetes tragédia mindmáig Magyarország legnagyobb tömegszerencsétlensége.

Család-otthonBalogh Géza2020. 04. 14. kedd2020. 04. 14.
Tragédiát idéző húsvét

Nagy idő száztíz év, elég ahhoz, hogy begyógyuljanak a sebek, Ököritófülpös azonban nem felejt. A falu főutcáján álló emlékműnél minden év húsvétján megemlékeznek a múltról, és megesik, hogy a szomszédos községek küldöttsége is megkoszorúzza az emlékoszlopot.

Az 1910-es tűzvészben ugyanis nemcsak ököritóiak, hanem fülpösiek, győrtelekiek, porcsal­mai­ak, nagy­ecsediek is odavesztek. S nem csupán táncolni vágyó fiatalok: nagyon sok volt a halottak közt az ifjakat elkísérő öreg és gyermek is.

A mai Ököritófülpös két falu, Szatmárököritó és Fülpös összeolvadásával jött létre a második világháború után, a tűz idején még mindkét falu önálló volt. Ököritó volt a nagyobb, tele energiával, tenni vágyással, s a helyi fiatalok elhatározták, hogy a közeli Hermánszeg mintájára ők is létrehoznak egy fúvószenekart. Igen ám, de a drága hangszerekre nem jutott pénz.

Eldöntötték hát, hogy gyűjtést rendeznek, és tartanak egy nagy húsvéti bált, aminek a bevételét a hangszerek beszerzésére fordítják majd.

Akkoriban nem épültek még a kicsi magyar falvakban kultúrházak, tánctermek, rendezvényházak – Ökö­ritón ugyanígy. Volt viszont a főutcán, a korcsma mellett egy öreg csűr, ahová rossz idő esetén a forgalmas Szatmárnémeti–Nyírbátor főúton szekerezők behúzódhattak. Amíg a kocsisok iszogattak, a lovak megabrakoltak, aztán a rossz idő múltán mehettek tovább.

Ezt a csűrt bérelte ki a helyi ifjúság a húsvéti bálhoz. Mint ahogy kulturált helyen illik, báli meghívók is készültek. Innen tudjuk, hogy este 7 órától várták a szervezők az érdeklődőket. A belépti díj egy személyre 1, egy családnak pedig 3 korona volt.

Meghívták a szomszédos falvak fiatalságát is, a kezdésre hatalmas tömeg gyűlt egybe: a mintegy 25 méter hosszú, alig 10 méter széles teremben vagy hétszáz ember, a megengedettnek majdnem a háromszorosa zsúfolódott össze. A vályogfalú, a tartóoszlopok mellett bedeszkázott nádfedeles, padlás nélküli építménynek két nagy kapuja volt.

Elöl az egyik, hátul a másik. Mindkettő mellé kívülről-belülről karókat vertek, hogy azokkal rögzítsék az ingatag jószágot. Csupán az elülső nagykapu kis ajtaján járhattak ki-be az emberek, de azon legfeljebb ketten férhettek át egyszerre. A gerendákba szögeket vertek, s rájuk akasztották a színes krepp-papírokkal díszített petró- és hólyaglámpákat, azaz a lampionokat.

Az első nem sokkal a mulatság kezdete után kigyulladt, de azt eltaposták, mint ahogyan a másikat is eloltották, de a harmadik tüze hamarosan továbbterjedt, és percek alatt lángtenger keletkezett.

Háromszáztizenketten égtek oda, a súlyos sebesültek száma is meghaladta a százat. Hogy mi okozhatta a tüzet? A legáltalánosabban elfogadott változat szerint egy duhajkodó szabadságos huszár a kardjával le akarta vágni az egyik világító hólyaglámpát, s az abból kicsapódó petróleum okozta a tragédiát.

Egy másik, a Honismeret című folyóiratban 1980-ban megjelent, kevéssé ismert verzió szerint viszont minden egy helyi legény meggondolatlan mozdulatára vezethető vissza. Mindezt egy huszárkáplár mesélte el, aki két társával a szomszéd falu uradalmi majorjába kihelyezett fedeztetési állomáson teljesített szolgálatot.

A bálba szekéren menő fiatalok vitték őket magukkal, s miután a körletükből engedély nélkül távoztak, csendesen meghúzták magukat az egyik sarokban, onnan figyelték a mulató sokadalmat.

„Már hazafelé készülődtünk, amikor úgy 9 óra tájban az egyik nagy hévvel táncoló legény levetette a ráizzadt mellényét, és Tegyétek le! felkiáltással a hozzátartozói felé hajította. Ám célt tévesztett, s az asztal fölé akasztott lámpát borította fel. A szétfröccsenő petróleum meggyulladva nagyot lobbant, s tovább égett az asztalon, a falon és a közel táncolók ruháján. Feltekintettünk és láttuk, hogy a szétzúzott lámpa fölött kikötött színes papírszalagok is égnek, hamarosan lángba borult a tető is.”

Kitört a pánik. De a beszegezett nagykapuk miatt lehetetlen volt a kijutás. Másnap reggel két század katonát vezényeltek a faluba, hogy eltakarítsák a romokat, de a borzalmas látványtól még a sok harcedzett férfiú is megrettent.

A tragédia megdöbbentette az egész országot. Segítség is érkezett, Pozsonytól Aradon át Brassóig adakoztak az emberek, de a 312 halotton már nem segíthettek. Rájuk emlékezünk ezen a húsvéton is a szatmáriakkal együtt.

Ezek is érdekelhetnek