Út a teknőtől a mosógépig

„A mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk, és fejük fáj a vasalástól” – így írt édesanyjáról József Attila. A szennyest mindig is a nők csutakolták, s egyes tájakon úgy tartotta a néphit: már az első asszony, Éva is mosónő volt. A hivatás művelőinek védőszent­jéül Mária Magdolnát választották, mivel ő mosta meg Jézus lábát.

Az 1900-as évek elejétől igen komolyan vették a higiéniát. A „puc­ceros asszonyok” Budapest terein, majd a piacok környékén gyülekeztek reggelente, ott fogadták fel őket napszámba. A költő testvére, József Jolán is leírja, hogy a pesti Deák téren volt a munkapiac, ott válogattak a nagyságák a mosónők közt. E szakma művelőinek nem volt könnyű dolguk, nehéz házimunkára szegődtek el, s még a cselédsorban levőkhöz képest is alacsony bért húztak.

Biztosításuk és cselédkönyvük sem volt, s ha lebetegedtek, nem hívták többet őket. Viszont rendes kosztot kaptak, amiből „kis láboskában” haza is vihettek. Rendszerint középkorú nők, gyakorta az özvegyek adták a fejüket – jobb híján – erre a derékfájdító feladatra. E munka bizalmi állásnak számított, hiszen ők látták az alkalmazóik családi szennyesét. Akadtak, akik nem fogadtak fel senkit – például az egyedülálló úriemberek –, ők tisztítóintézetbe küldték az ingeiket, kézelőiket.

A két világháború között a polgári családoknak már luxusnak számított mosónőt fogadni, így ez a szakma háttérbe szorult, ahogyan vasalónőre is kevésbé volt szükség – tudjuk meg Géra Eleonóra történész kutatásaiból. A házat felfordító, „rettegett” nagymosás, amire kéthetente vagy havonta kerítettek sort, egyre szolidabb formát öltött. A középosztályhoz tartozó úrinők már legfeljebb akkor fogadtak fel alkalmi segítséget, ha elkoszolódott az ágynemű.

A nagymosás művelete még a Horthy-korszakban is hosszadalmas volt: az előző napon bekeverték a lúgos oldatot, majd következett az egész éjszakás áztatás. Másnap a ruhát nem csupán kimosták, de gőzölgő vízzel telt üstben ki is főzték. A klórmésszel fehérítésért nem rajongtak a háziasszonyok, mivel hamar elnyűtte a textilt.

Természetes mosókatlan

Eleinknek még nem Maci Laci rajzfilmfigurája jutott eszébe a híres amerikai nemzeti parkról. A magyar lapok 1927-ben arról írtak, hogy ott természetes mosoda várja a kirándulókat. „Még a Yellowstone Park rengeteg érdekes látnivalója és csodája közül is kitűnik az a természetes mosókatlan, amelyben állandóan buzog és forr a víz. Ezt a víztömeget a föld alól előtörő forró gőzök hevítik, és így a kirándulók kényelmesen megfőzhetik a magukkal vitt tojásokat a természetes katlan forró vizében. E katlannak azonban még egy igen érdekes tulajdonsága van: ha a forró vizébe valami piszkos ruhadarabot dobunk, az szép lassan elsüllyed, s végül eltűnik a szemeink elől. Pontosan három perc múlva azonban hófehérre mosva ismét megjelenik a természetes katlanban buzgó forró víz tetején” – álmélkodott a korabeli újságíró. Nem újdonság mindez: Izland meleg vizű forrásainak egy részét „nyilvános mosóintézetként” hasznosították a helyi asszonyok a XX. század elején is. A természetes vizeket mindig is használták a ruhaneműk tisztán tartására. A tengerészek például hozzácsomózták a koszos textilt a hajóhoz, s ahogy haladtak, a tenger hullámainak ereje megtisztította. Homérosz is leírja az Odüsszeiában, hogyan hívják mosni hókarú Nauszikát a folyóhoz. A lúgot a paraszti világban is előszeretettel távolították el a vászonneműből a patak vagy a folyó vizében. Arany János balladájában a bűntudattal küzdő Ágnes asszony is ott próbálja tisztára varázsolni „fehér leplét, véres leplét” – persze hasztalan.

A ké­kítés, azaz optikai fehérítés műveletének modernebb módját akkor ismerték meg, amikor már vásárolhattak a boltban Persil „önműködő mosószert”.

A bérházakban külön mosókonyhát rendeztek be, de nem volt mindegy, hogy az korszerű-e, mert – miként egy 1937-es újságcikkből kiderül – ez a lakás értékét is befolyásolta.

Sokan örültek hát akkoriban, amikor a gázművek modern gázmosóüsttel szerelte fel az új fővárosi bérházakat. Így nem kellett cipekedni a tüzelőanyaggal, s tüzet élesztgetni, hamut kotorni sem. A következő áttörést az amerikai villamos mosógépek megjelenése jelentette, mert ezek a korábbi több­napos macerát néhány órásra csökkentették, majd meg is szüntették a mosónők szakmáját.

Amikor tiltották. A néprajztudósok szerint egyes napokon, így vasárnaponként és péntekenként, de főleg nagypénteken tilos volt mosásba, vasalásba fogni. A néphit szerint a villám csapott azokba, akik e szabályt megszegték. A nagyobb ünnepek, mint a húsvét, a karácsony és az újév később, a városi életformában is dologtiltó napok maradtak. Egyes helyeken azt tartották, miután a lúgot a szennyesre öntik, rá kell köpni, úgy szebb lesz a végeredmény. A lúgozást, más néven szapulást egyes tájakon ráolvasással támogatták, hogy hamarabb tisztuljon a vászon.

„Hagyja a dagadt ruhát másra. / Engem vigyen föl a padlásra” – írta József Attila Mama című versében. A kékített ruha padláson teregetése is kiment azonban a divatból, mi­után sok polgári lakásban már akadt fürdőszoba. Az 1930-as években praktikus találmány jelent meg, a mennyezetre húzható fregoli, s onnantól azon száradtak a patyolat­tiszta ruhák.