Kusza álmok, keserű valóság

Encsi lelkét alaposan megtépázta nagy-nagy keserűsége és az elmúlt hónapok embert próbáló vihara. Ült a Balaton-parti kórház barátságtalan, félhomályba burkolózott folyosóján, s hirtelen arra gondolt, milyen jó lenne, ha mindez nem is vele történne.

Családi körBalogh Mária2004. 08. 13. péntek2004. 08. 13.
Kusza álmok, keserű valóság


Friss levegőre vágyott, mégsem mert elmozdulni az intenzív osztály üvegajtaja elől. A fiatal lány minden ajtócsapódásra összerezzent, gyomra görcsbe rándult. Maga előtt látta édesanyja élettelen, hófehér arcát, törékeny, ernyedt testét.
"Istenem, ne vedd el tőlem anyát! Csak még egy esélyt adj nekünk! Kérlek! Csak egyet..." - tépelődött a tizenhét éves lány könnyeit nyeldesve, amikor vállát hátulról megérintette az ügyeletes orvos. Encsi öszszerezzent, majd lélegzet-visszafojtva az adjunktusra szegezte elárvult tekintetét.
- Életben van az édesanyád, de még napokig lélegeztetőgépen tartjuk. A többit meglátjuk...
- Mi az, hogy a többit meglátjuk? - kérdezett vissza a lány elfojtott hangon. - Az is lehet, hogy meghal az anyukám? - suttogta, inkább csak magában. A rettenetes gondolattól szívébe hasított a fájdalom, s úgy érezte, ereje rögtön elhagyja. Hiába kapaszkodott az orvos tekintetébe, választ mégsem kapott kérdésére.
Encsi kibotorkált a kórház parkjába, leült egy kopott padra, tenyerébe hajtotta zsibbadt arcát, és már nem volt többé kedve elfojtani a sírást. Amikor pedig maroknyi ereje is elhagyta, végignyúlt a lócán, feje alá tette pulóverét, s a kimerültségtől szinte azonnal álomba szenderült.
Álma most is kusza és keserű volt. Filmszerűen peregtek előtte a közelmúlt fájó eseményei. Egyik pillanatban legkedvesebb barátnőjének otthonában látta magát, ahol Évi szülei őszinte szeretettel vették körül. S ez így is volt pontosan fél éven át, amíg Encsi náluk lakott. Átmenetileg, mivel édesanyja és édesapja képtelen volt gondoskodni róla.
{p}
Encsi álmában felrémlett depressziós apja alakja, aki reggeltől estig, estétől reggelig pizsamában és házi papucsban múlatja az időt. Soha semmi hasznosat nem tesz, csak ül ütött-kopott fotelében a besötétített szobában. Hónapokon át, szinte szótlanul, épp csak a legelemibb szükségleteit kielégítve.
Encsi összekuporodva feküdt a kórház padján, miközben álmában hangosan sivalkodott. Mintha veszekedett volna valakivel. Édesanyja alakja körvonalazódott előtte, aki kétségbeesve könyörgött férjének, menjen végre orvoshoz. A hangoskodást verekedés követte. Encsi lépett a szülők közé. Csontsovány apját úgy meglökte, hogy az a sarokba esett, édesanyja pedig zokogva rogyott a földre. Állt a lány a levegőtlen, bűzös szoba közepén, s dühében letépte a függönyt a karnisról. Fényt és friss levegőt akart a szobába engedni, amit ideggyenge apja nem tűrt, s ezért kétszer pofon vágta Encsit. A lánynak ekkor végleg elfogyott a türelme. Összepakolta legfontosabb ruháit, könyveit, iskolafelszerelését, és nagy elszántsággal Évi barátnőjéhez gyalogolt. Encsi két sporttáskával állt a családi ház kapuja előtt, s igazából fel sem fogta mindazt, ami vele történik.
Évi édesanyja szavak nélkül is megértette, nagy a baj. Régóta tudta, hogy Encsiéknél nincs minden rendben, s azt is, hogy a szülők képtelenek gondoskodni lányuk ellátásáról, neveléséről. Encsi menedéket talált Éviéknél. Most erről is újra álmodott, ott, a kórházi padon, azon a hűvös nyári estén, a szabad ég alatt.
A folytatás sem maradt ki az álombeli múltidézésből. Az például, hogy fél év után, éppen a bizonyítványosztás idején, Encsi hazaköltözött. Reménnyel, hittel és szeretettel felvértezve. Segíteni akart a szüleinek, még nyári munkát is vállalt, hogy apja kieső jövedelmét kiváltsa.
Másfél hónapig tartott a csodavárás. Encsi édesanyja egyik napról a másikra összeomlott. Nem bírta tovább cipelni a terheket, s egy péntek este nem hazafelé vette az irányt munkahelyéről, hanem a Balaton egyik elhagyatott mólója felé, ahol mély volt a víz. Még fent volt a nap, amikor az elkeseredett asszony a vízbe vetette magát. Hála egy horgásznak, időben kimentették, és a városi kórházba szállították. Az intenzív osztályra, ahol Encsi reszkető szívvel, órákon át várakozott. Most meg ott kavarog benne ez a furcsa álom.
Álom vagy valóság? Maga sem tudta pontosan, mi történik vele. Évi szülei késő este találtak Encsire. A kórház padján összekuporodva, fájdalomtól elgyötörve, mérhetetlen bánatától megtörve. A lány másnap Éviék otthonában ébredt. Ült az ágy szélén, s arra gondolt, milyen nagy boldogság lesz újra látni édesanyját. S ahogy ezzel a szívet melengető érzéssel biztatta magát, már biztosan tudta: bármi történjen sanyarú életében, a reményt soha, de soha nem adhatja fel...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek