Szárnyalj, babám, szabadon!

- Az én dinasztiámban a lányok felnőtté érését mindenkor az jelentette, hogy mielőbb társat választunk, gyerekeket szülünk. A családi minta fontos befolyásoló tényező. Nálunk életre szóló, szoros házasságok köttetnek, a nők pedig erős, összetartó személyiségek. Én viszont folyamatosan azt a visszajelzést kaptam a férjemtől, hogy nem vagyok jó társa.
- Valóban hibáztál?
- Abban mindenképpen, hogy húszévesen a szerelemre mondtam igent. Nem ismertem azt az embert, akivel összekötöttem az életem.
- Ez még önmagában nem lenne végzetes hiba, ha végül társra találtál volna benne...
- Talán a nagy korkülönbség is erősítette, hogy a férjem apukaként irányított, mindent jobban tudott nálam. Bár művészember, mégsem lettünk szellemileg partnerek. Amíg lángolt a szerelmem, örömmel tanultam tőle, nem éreztem magam alárendelt szerepben. Aztán a férjem egyre messzebb merészkedett, más nők társaságát kereste. Mint egy sötét erdőben, úgy botorkáltam a házasságunkban, és nem találtam segítséget.
- Mi jelenthet kijáratot egy ilyen megalázó helyzetben?
- Eleinte nem gondoltam válásra; komolyan vettem a hitvesi esküm, hogy a férjem mellett kitartok, míg a halál el nem választ. Sok nőtársam hibájába estem, az alapoknál akartam én is újrakezdeni. Anna lányunk születése boldog időszak volt, tehát  újabb gyerek vállalásától vártam a régi lobogást.
- Képes a nosztalgia felforrósítani a kihűlt kapcsolatot?
- Nekünk nem sikerült. Áldott állapotban az anyaság misztériumát éltem meg, miközben valódi pokoljárás kezdődött az életemben. Lili születése percre pontosan annyi ideig tartott, mint Anna világra hozatala - mégis ezer évnek tűnt, mert a férjem csak testben állt mellettem, lélekben magányos voltam. Akkor ott a kórházban már tudtam, hogy a lányokat nem vele nevelem majd fel; az a csöppség a karomban végtelen erőt adott.
{p}
- Mi fájt a legjobban? A megcsalás, a lekezelés, az önbecsülés sárba tiprása...
- Inkább az egészen egyszerű, hétköznapi történések. Például amikor a kórházból hazatértem a kisbabánkkal, a férjem egyedül hagyott, más nőhöz ment el... Köztünk nem csupán a szerelem múlása okozott bajt, hiszen az átalakulhatott volna egy mély szeretetté. A férjemtől vad dühöt kaptam, mintha valami iszonyatot akarna rajtam leverni. Nagyon csúnyán bántott.
- Ezek után mi tartott még mellette?
- Már semmi. Nem szabad mártírként feláldozni magunkat egy másik ember oltárán, nem arra születtünk, hogy eltapossanak bennünket. Hit nélkül nehéz felállni és megérteni: engem nem a férjem teremtett, csakis egy felsőbb erőnek és önmagamnak kell megfelelnem. Nincs annál nemesebb érzés, mint amikor végre kihúzzuk magunkat...
- A válás nemesít?!
- A fájdalmak megtanítottak értékelni a jót. Az igennek nincs értelme nem nélkül, és a hideg mellett kap értelmet a meleg... A válást úgy éltem meg, mintha az élet-bizonyítványomba egyest írtak volna be, mert a házasságomban nem tudtam megfelelni. Nem fogok újra férjhez menni, egyszer már megszegtem az esküm.
- Még kísért a múltad?
- Kétségtelenül soha be nem gyógyuló sebeket hagyott bennem a házasságom, azonban a jelenben élek. Nagy csapda, ha a válás után magunk helyett a volt partnerünkkel foglalkozunk. Velem mi lesz, én hogyan élek tovább? - ezek  a kérdések visznek előre, ezek az én felelősségeim; a férjemnek nem itt és nem nekem kell elszámolnia bűneiért.
- Keserves, időigényes eljutni eddig az életbölcsességig...
- Két teljes, megszenvedett év egyedül jelentette a tanulóidőszakomat. Illés Endre Szávitri-történetében a párját kereső asszonynak azt tanácsolja a bölcs remete: ha embert keresel, légy türelmes!
{p}
- Megérte várnod?
- Igen! Az első olyan kapcsolatban élek immáron három éve, amelyben a "szeretsz" csupán költői kérdés, mert tudom, érzem a választ. Együtt élni, összeszokni kőkemény, buktatókkal teli feladat, de ha vesszük az akadályokat, a kapcsolat minden nappal nemesebb lesz. "Szárnyalj, babám, szabadon!" - biztatott egyszer az író Müller Péter. Ha a lelkem könnyű és szabad, röpködöm a boldogságban, az életem odaadom a gyermekeimért és a szerelmemért.
- A párkapcsolatban kerülendő rossz tulajdonságok között nálad melyik három a dobogós?
- Első helyen áll az önzés. A legnagyobb kaland, ha egy lélek megtalálja az útját és teljesíti feladatát, de ebből könnyű átcsúszni a csak magunkkal foglalkozás állapotába. Másodszor: veszélyes a hiúság, az arányok eltorzulása. És végül: a megbízhatatlanságot, a hazugságot nehezen viselem el. Őszinte társra vágyom, ahogyan a zenében is nem könnyű és komoly zene, hanem jó és rossz, igaz és hamis között teszek különbséget.
- És mi a fontossági sorrend az elvárások között?
- Első a figyelem, amit a páromtól maximálisan megkapok. "Ricsajos" művészvilágomban gyakran az én életemet éljük otthon is, hozzám alkalmazkodunk; ezért meg kell tanulnom még jobban figyelni a társamra. Második a tolerancia; kiforrott személyiség vagyok, ráadásul előadóművész, így kell elfogadni engem. Harmadik a szeretet. Ne kérdezd meg, miért szeretem őt, nem tudom megfogalmazni. Szeretem mint férfit, ahogyan anyaként a lányaimat - mindez ilyen természetesen egyszerű.