Ha becsukódik egy ajtó...

- Minden színésznő ilyen szerepekre vágyhat, mint Erzsébet királyné, a szabad sirály, az ekhós szekéren vándorló Déryné, a tündöklő tehetségű "vasárnapi asszony", azaz Bajor Gizi, ám kevesen képesek meg is írni maguknak.
- Nem magam léptem, mindig a sors lökött rajtam egyet. Eddigi pályafutásomnak az a nagy tanulsága, hogy minden rossz egyben jóra indító lehetőség. Nagymamám arra tanított, hogy ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy ablak. Ilyenkor válaszút elé kerülünk. A Jóisten jobban tudja, mint mi, merre kell mennünk. Zseniálisan küldi a jeleket kis útjelző táblákként. Ami pillanatnyilag kétségbeesésbe taszít, arról később kiderül, hogy a lehető legjobb, ami történhetett velünk, mert kényszerített bennünket, hogy másfelé lépjünk.
- Mi terelt az írás felé?
- Egy-egy becsukott ajtó sodort tovább. Az Operettszínházban főszerepek után egyszer csak néhány mondatos lehetőségeket kaptam. Kétségbeesésében, hogy segítsen rajtam, a férjem megírta Alla Pugacsova dalának magyar szövegét. Angol úri szabónak vallja magát, aki olyan szinten tud ráérezni az előadóművészekre, hogy az egész életüket meghatározza. Így született a Millió rózsaszál mesés sikere. Húsz éve, hogy elénekeltem a rádióban. A közönség megszerette az egyébként igaz történetet. Már a félmilliós lemezpéldányszámnál tartunk. Elindult az életemben egy másik vonal: énekesnőként megismert az ország. Amikor a Mikroszkóp Színpadra kerültem, a magánszámaimat nekem kellett megírnom. Aztán színházra, színdarabokra vágytam. Elkészült az első darabom, a Téves kapcsolás, és eljátszottam a női főszerepet. Kilenc éve született meg Erzsébet királyné verseit is idéző történelmi játékom, a Sissy meg én. Több mint kétszázszor adtam elő itthon és szerte a világban, Bécsben, Münchenben, New Yorkban. Mindig a közönség fogta a kezem, és segített.
{p}
- Fél életedet a szövegíró és slágergyáros S. Nagy Istvánnal töltötted, huszonöt éve vagy a felesége, a korkülönbség ellenére. Mi az összetartozásotok titka?
- Hiszem, hogy ezek a találkozások a csillagokban vannak megírva. Nincsenek véletlenek. Amikor találkoztunk, ő mélyponton volt, én pedig tele voltam reménnyel és istenhittel. Azt vallja, mellettem indult el az igazi hit felé. Engem meg arra tanított, merjem kitárni a szárnyaimat. Minden próbálkozásomat támogatta. A féltékenység föl sem merült benne, csak biztatást kaptam tőle.
- Mindig ilyen egymást röptető kapcsolatban éltetek?
- Szépen mondod: így igaz. Szabadon engedett. Bejártam a világot. Mindig azt mondta: "Menj, és gyere vissza!"
- Te meg visszaimádkozod a betegségekből, visszaperled a túlpartról...
- Sosem azért könyörögtem, hogy mindenáron legyen. Isten őrizz, hogy maradandó károsodással maradjon életben! Legyen meg Isten akarata, úgy történjen minden, ahogy S.-nek a legjobb. Tizenkét éve hátsó fali infarktust kapott, már lemondtak róla az orvosok. Egész éjjel imádkoztam érte. Reggelre magához tért. Csoda. És megadta a sors, hogy ezt még egyszer megéljük. Idén májusban a mája mondta fel a szolgálatot. Leállt a vese- és agyműködése. Enni, inni nem tudott, húsz kilót fogyott; aztán jött a negyvenfokos láz és a tüdőgyulladás. Május 6-án a főorvos közölte, hogy holnapra meghal. A forgatókönyv megismétlődött. Másnapra lement a láza, magához tért. Újabb csoda. Sokkal jobban lett, kikerült a kórházból. Itthon van, meghízott, jár-kel, veszekszik. A lakásból nem megy ki, de egyedül borotválkozik, és alkot.
{p}
- Hogyan bírtad ki mindezt?
- Öt hónapig naponta szembenéztem a halállal. Mindennap úgy mentem be a kórházba, hogy talán utoljára látom. Megírom most készülő könyvemben, hogy tapasztalhattam, mi történik, amikor az ember átlép a fátylon túl, de még nincs a túlvilágon. A férjem hónapokon keresztül ebben a köztes állapotban élt. Közvetítette, kikkel találkozik, akik elmentek már. Látta a szellemvilágot. Döbbenetes, mit látnak azok, akik útban vannak a túlvilág felé. Megnyugodtam, hogy jó lesz neki ott. Amikor visszaimádkoztam, nagyon haragudott is rám. Amint megszűnt a lebegés és visszatért a földre, újra érezte a fájdalmat. Hihetetlen nagy iskola volt ez számomra. Azért tudtam közben fellépni, mert megtanultam őt gondolatban fénybe öltöztetni, hogy amíg nem vagyok mellette, védve legyen. Annyiszor találkoztam a halállal, hogy nem lehet engem semmivel megfélemlíteni. Tudomásul vettem, és már nem félek. Erre tanított meg engem a férjem betegsége. És ő is mennyi mindent tanult! Lefoszlott róla az ego önzése: valóságos kis Buddhaként tért vissza. Többek és gazdagabbak lettünk attól, amire a szenvedés megtanított mindkettőnket.

*

Saját szememmel győződhettem meg arról, hogy Csongrádi Kata férje, S. Nagy István mennyire erőre kapott. A hetvenéves dalszövegíró pirospozsgás arccal, kedvesen fogadott mint ismeretlen vendéget. Mosolyogva várt az ajtóban, kézcsókkal köszöntött. Angolul viccelt, és származására büszkén mutatta a falon függő székely botot. Meglepően jól nézett ki, kópés huncutsággal nyugtázta csodálkozásomat. Életvidámság és bölcsesség csillogott a szemében. Meghatott a szeretet, a bensőséges összetartozás, amellyel nézték és átölelték egymást. Örülök, hogy találkozhattam velük.