Szeretnétek boldogok lenni?

Nagy-Kálózy Eszter fut
Nem mindegy, végül is? Valójában nem a teljesítésért fut, hanem mert ilyenkor tudja a legjobban rendezni a gondolatait. No meg magáért a mozgásért. Utána mindig frissebbnek érzi magát. Szüksége is van rá, a család meg a színészi hivatás együtt erőt próbáló.
Nem is fáradt, inkább álmos. Ha jól belegondol, tizenhét év óta nem aludta ki magát rendesen. Amióta első gyereke, Flóra megszületett. Még az előző házasságában. Nagy szerelem volt, nagyon fiatalon vágott bele - nagyon hamar szétment a kapcsolat. Furdalta is utána sokáig a lelkiismeret. De már túljutott rajta, úgy kell elfogadnia magát, ahogy van.
Csak álmos ne volna annyira!
Ma reggel is hatkor szólt a mobil. Nem, nem hívás, ébresztőre van állítva, annak a géphangja űzte ki az álmot a szeméből. Pedig de szívesen pihent volna még! Csak egy kicsit. Éjszaka érkezett haza Sopronból, ahol szerződése van. Két előadás egymás után; előző nap ott is aludt, de most jött, nem akart még egy éjszakára távol maradni a gyerekektől.
Meg persze a párjától, Rudolf Pétertől sem.
Értük érdemes előadás után autóba ülni. Véletlenül találtak egymásra, ismerősük mutatta be őket egymásnak. Szerelem első látásra. S azóta együtt...De a reggel tényleg nem az ábrándozgatás ideje, kelni kell, indítani a gyerekeket az iskolába.
Különös, hogy a színész életét valamiféle lila ködbe burkolja a közönség - holott ugyanazt az életet élik, mint bárki más. Legalábbis ők biztosan. Keltik a gyerekeket, ellenőrzik a táskájukat, bepakoltak-e mindent, különösen Olivérét, hiába tizenhárom éves nagyfiú már. Aztán tízórait készítenek nekik, pénzt adnak a bérletre, s indítják őket időben. A szokásos reggeli rohanás, mint bármelyik családban szerte az országban.
Még ezután van leginkább idejük egymásra. A délelőtti próbák előtt, amikor a gyerekek elmentek. Csukódik az ajtó, az asztalon kávé, néhány perc csend, egymásra figyelés. Mondatok az előttük álló napról.
Aztán ki-ki megy a maga útján, próbák, gyors ebéd a színházi büfében, délután a gyerekekkel, ha ugyan hazaérnek a különórákról, amikor neki már indulni kell a színházba.
Ráadásul ma este, előadás előtt még újságíróval is találkozik. A házasságuk titkára kíváncsi. Istenem, mit lehet erre mondani? Nemrégen olvasott egy mondatot Tolsztojtól: "Boldogok akartok lenni? Hát csináljátok!" Egyszerűen hangzik, de egyáltalán nem az. Tenni kell a boldogságért, az magától nem jön. Megnézni Péterrel egy meccset, közben a kezébe adni egy üveg sört, ilyen apróságok, nem is tudja. Ahogy az ösztönei súgják.
Nemrégen megkérdezték tőle, ott tudná-e hagyni a színházat a családjáért. Gondolkodás nélkül válaszolt. Igen, ott tudná hagyni. Mert tudja, hogy a maradandó értékei abban rejtőznek.
{p}
Rudolf Péter ír
Újabban rászokott, egyre többet teszi. Csak úgy két próba között, például. Eszébe jut valami, beül egy presszóba, s leírja. Talán csak magának, nem is tudja még. Úgy tartja, ha igazán fontos a gondolat, úgysem zavarhatja semmi.
Csak olyan álmos ne volna! Amikor rendez, sokszor négykor, fél ötkor is felriad. Pörög az agya, miképpen kellene megoldania egy-egy helyzetet.
Valójában tizennégy éve nem aludta ki magát. Amióta házas, s Eszter hozta a hároméves lányát. Aztán megszületett a közös fiuk. Majd hamarosan a lányuk is. Hirtelen jött az egész, balra nézett, nem volt senkije, jobbra nézett, s már nagycsaládos, így szokta mondani. Szülőire jár - néha egyetlen apaként az egész osztályban -, viszi a fiát az edzésre, minden perce betáblázva.
De írásra azért mindig szakít időt. Most azonban üres a papír előtte, gondolkodik.
Este előadás, s előtte még újságíróval találkozik, a karácsonyi számba szeretne írni a családjáról. Azt tudakolja, mi a házasságuk titka. S azt is kérte, hogy Eszterrel együtt beszélgessenek. Meg a gyerekekkel, ha lehet. Eszterrel rendben, természetesen, bár nem könnyű időt találniuk, amikor mindketten ráérnek, de a gyerekekkel semmiképpen. Nem szeretnek szerepelni, különösen, ha fényképezik őket. Ezt pedig tiszteletben kell tartani.
De már a kérdés is olyan furcsa. Mi a házasságuk titka? Hogy együtt vannak? Végül is jogos, persze, Magyarországon a házastársak fele előbb-utóbb nincs együtt, magyarán elválik, a színészek kusza magánéletéről meg egyébként is legendák keringenek. Nemrégen újra megnézték az esküvőjükről készült felvételeket. Alig van olyan pár a vendégek között, amelyik még együtt van.
Ők viszont igen; nem viharok nélkül persze, de együtt. Tizennégy éve. Lassan már mutogatnak rájuk. Nem is szeretik ezt a szerepet, utálatos "bezzegcsaládnak" lenni. Különösen, hogy közben némelyik kolléga kajánul figyeli, mikor robbannak szét.
Nem robbannak szét.
Mi a titkuk? Hát, ha van egyáltalán ilyen, az egyik mindenképpen az, hogy a sajtót igyekeznek távol tartani a magánéletüktől. Nem mintha takargatni akarnának bármit is, vagy az érdeklődésben nem éreznék meg a szeretetet. De a bulvár vájkálásának ehhez semmi köze. S az a legfurcsább, hogy amikor beszélget az ember az újságírókkal, azok be is látják. Csak utána a lapot ne nyissa ki az ember, hogy mi jött ki a beszélgetésből.
Ám legyen, a karácsonyi számba szívesen. Egyébként, tényleg, mi a titkuk, gondolkodik el. Hiszen ugyanolyan a házasságuk, mint bárki másé. Vannak jó és rossz napjaik. Kedveskednek egymásnak, ő egy szál virággal, Eszter a figyelmével, amint leül mellé, megnéz vele egy bűnrossz meccset is. Vagy amikor hallgatja a gitárjátékát, amihez pedig példátlan türelem és szeretet kell... Máskor meg fáradtak, és türelmetlenek egymással, igazságtalanok a gyerekekkel, azok meg pimaszkodnak velük. Mint bármelyik családban szerte a világban. Aztán belátják tévedésüket, elnézést kérnek egymástól, megy minden tovább.
Mi a titkuk? Hát mit lehet erre mondani?
{p}
Eszter és Péter játszik
Rómeó és Júlia történetét adják elő, Shakespeare után szabadon, a Buda Stage-en. Kimerítő este, ketten alakítják a tragikus történet minden szereplőjét, a szerelmes párt éppen úgy, mint a boldogságuk útjába álló családokat. Bezzeg amikor Péter először járt a felesége szüleinél, mintha hazament volna... Na, már megint bezzeg...A gyerekekre ma este a nagymama vigyáz, hetente egyszer, egyébként bébiszitter ügyel rájuk. Az előadásnak hamar vége, már fél kilenckor, a gyerekek megvárják őket, vacsora együtt, de a tizenegy éves Szonyuska szeme már csukódik, a nagyok is vonulnak a szobájukba, jóéjszakát-puszi, másnap iskola.
Amúgy ritka ünnep, amikor együtt esznek, ha az előadás sokáig tart, valamelyik biztosan alszik már. Ha ugyan nem mind a három. Volt olyan hónap, amikor Eszter harminc estéből harmincat játszott végig. A végén már sírni tudott volna, annyira hiányzott egy közös este a családjával. Máskor meg a férje forgat hetekig valahol külföldön.
De amikor hazatérnek, bemennek a gyerekszobákba, s hallják a szuszogást... Nos, ilyenkor töltődnek.
A gyerekek már ágyban, Eszter rendezget még a konyhában, aztán beül a párja mellé a nappaliba. Beszélgetnek kicsit a napjukról, az előadásról, aztán az újságíró jut az eszükbe. Mi a titkuk? Tényleg, végül is, mi a titkuk? Mulatságos. Hiszen semmiféle titkuk nincs. Egyszerűen szeretik egymást.
Ilyen egyszerű az egész?
Ilyen egyszerű. A többi jön magától. Mint mindenkinek, akiben megvan az érzés a másik iránt.