Jogi esetek

Két idős özvegyasszonyról szól történetünk, akik az egyik alföldi szövetkezet részarányalapjából kaptak földeket, úgy, hogy egyikük területe nem túl széles sávként beékelődött a másik asszony két földje közé. A kisebbik föld tulajdonosa nem is látott ebben kivetnivalót, de a másik igen, és elszántotta a beékelődő sávot, mivel az neki úgy volt kényelmesebb.
Ezt a szomszéd sem hagyta szó nélkül: panaszt tett a jegyzőnél, aki - mint ilyenkor szokás - a rendelkezésre álló iratok alapján eldöntötte, hogy a vitatott földterület a védelmet kérő öregasszonyt illeti. A másik, ügyvédje biztatására, a bíróság előtt támadta meg a határozatot, mondván, hogy a föld negyvenöt előtt az ő családjáé volt.
A bíróság helybenhagyta a jegyző döntését. A kérdés jelen helyzetben nem az, hogy miért így döntött a bíróság, hanem hogy miért kellett egyáltalán perre vinni egy eleve reménytelen ügyet, nem kímélve költséget és fáradságot.
A rendszerváltás óta a földdel kapcsolatos jogviták száma megsokszorozódott, a kárpótlás és a szövetkezeti részarányföldek szétosztása ugyanis mérhetetlenül zavaros körülmények között ment végbe. Már az sem volt egyszerű, hogy megállapítsák, kinek hány aranykorona jár. A szövetkezetekbe történő belépéskor például a rétek és a nádasok magas aranykorona-értékkel bírtak, ma pedig szinte semmivel. Könnyen előállhatott hát az a helyzet, hogy valaki annak idején bevitt egy csomó nádast, és ezért kilencvenben jól termő szántót remélt kivenni. Nem segített az sem, hogy a földkiadó bizottságok laikusokból álltak, akik nem értettek ahhoz, hogyan kell a területeket szétszabdalni. Ezért keletkezett egy sereg olyan, önálló helyrajzi számmal ellátott birtok, amely nem érintkezett úttal - vagyis ha a traktor be akart oda menni, a szomszéd földjén kellett utat taposnia.
A területek kiméréséhez kapcsolódik az utolsó jelentős problémakör is: a határok elmosódottsága. A rendszerváltás után szabadúszóvá vált mérnökök ugyanis az akkori pontatlan módszerekkel jelölték ki a határokat: aki gazdálkodik, jól tudja, hogy egy-két méter széles sáv bizony parázs viták tárgya lehet. Különösen akkor válik ez érdekessé, ha a kérdéses területre ráépítenek, hiszen egy disznóól hátsó falát nem könnyű odébb vinni - ilyen helyzetekben rendszerint a bíróság tesz igazságot.
Mit tegyünk hát, hogy a hasonló helyzeteket elkerüljük? Először is, ha kérdésessé válik, hogy egy föld a miénk-e vagy másé, ne habozzunk utánanézni az ingatlan-nyilvántartásban. Ha úgy gondoljuk, hogy az ingatlan-nyilvántartás rosszul tudja, keressünk egyéb iratokat (pl. földkiadó bizottsági határozat) otthon, amelyek azt bizonyítanák, hogy a föld a miénk, és csak miután találtunk ilyet, akkor forduljunk ügyvédhez. Az ügyvédek jó részének az az érdeke, hogy sok ügyfele legyen, tehát nem haboznak eleve vesztes ügyekbe is belefogni, a költségek viszont minket terhelnek majd. Ha építkezünk, méressük ki újra a telekhatárokat, ma már sokkal pontosabb módszerek állnak a mérnökök rendelkezésére. Ha körültekintően és nem indulattal intézzük az ügyeinket, biztosan nem járunk úgy, mint a példabeli asszony.