"Mindent a nőknek köszönhetek"

Vendéglátónk és felesége, Erzsébet szívélyesen fogad a könyvekkel teli földszinti nappaliban. Aztán szabadkozni kezd a helyszűke miatt:
- Amikor Barbara lányoméknál megszületett a második gyerek, a kis Julcsi, s kinőtték ezt a lenti lakást, azt mondtam, isten őrizz, hogy máshová költözzenek. Felajánlottam, cseréljünk helyet. Így ők felmentek a második emeletre, abba a 120 négyzetméteres lakásba, ahol korábban a feleségemmel éltünk, mi pedig lejöttünk ide. Balázs fiamék az első emeleten maradtak három fiukkal. A másik két gyermekünk már nem él velünk, ők a munkájukból adódóan vándoréletet élnek - sorolja Czeizel Endre, s hozzáteszi, mekkora boldogságot jelent egy fedél alatt élni öt unokájával. - Ha így elérzékenyülök, Erzsébet azt mondja, na tessék, már megint eljátszom a világ legjobb nagypapáját, miközben napokig el tudok feledkezni az unokáimról.
- És ez így is van?
- Sajnos igen. Ha belemerülök a munkába, nem látok és nem hallok. Megszűnik körülöttem a világ. Hiába vonultam nyugdíjba, s hiába a közelgő hetvenedik születésnapom, most is a kutatómunkámnak élek. Reggel hattól késő estig lent foglalatoskodom az alagsori dolgozószobámban, hetente kétszer pedig genetikai tanácsadást tartok egy alapítványi rendelőben. A hazai és a külföldi tudományos előadásokat nem is említem, pedig azok is gyakorta elszólítanak a családomtól. De azt hiszem, éppen a munkának és a napi tízperces tornának köszönhetem a jó erőnlétemet.
{p}
Erzsébet asszony - csakúgy, mint a család többi tagja - távol tartja magát beszélgetésünktől. A háttérből viszont mindenre figyel. Telefonhívásokat fogad, s a professzor hivatalos programjait egyezteti. Csalhatatlan jelek árulkodnak arról, hogy a nyugalmas hátországot az asszony teremti meg férje számára. Czeizel Endre elsorolja, hogy nem ért valami jól a napi ügyintézésekhez, a vásárláshoz, főzni pedig egyáltalán nem tanult meg, így egyedül nehezen ismeri ki magát a konyhában.
- Vagy legalábbis úgy teszek, mintha egyedül nem boldogulnék, s mintha egymagam nem találnám a körömvágó ollót vagy a sampont... Jólesik a gondoskodás - fűzi hozzá cinkos mosollyal, s leszögezi: ami szép volt az életében, azt mind a nőknek köszönheti. Legelső helyen az édesanyját említi, akit tavaly decemberben veszített el. Azt mondja, mindennek a gyökere a gyermekkorára nyúlik vissza. A megélt békebeli harmóniát és a nyugalmat a genetikus jó apaként adta tovább három gyermekének, majd később Erzsébet lányának is.
- Visszahallom Barbara lányomtól és a fiaimtól, hogy néha bizony nagyon unták a kötelező családi programokat. Én viszont, éppen azért, mert lefoglalt a munkám, s keveset lehettem velük, mindig nagy gonddal szerveztem a csütörtöki mozikat, a szombati múzeumlátogatásokat és a vasárnapi kirándulásokat. A közös vasárnapi ebéd koronája volt a hetünknek. Ezek a "szertartások" az első feleségem halála után, az Erzsébettel való közös életünk során erősödtek fel. Ma már többnyire csak ünnepnapokon van alkalmunk együtt ebédelni.
A lépcsőházból beszűrődő gyerekzsivaj biztos jele annak, hogy megérkeztek az unokák az iskolából és az óvodából. Erzsébet máris hozza Jonatánt és Jakabot. A többiek szégyenlősen távolmaradnak. A két fiú a kanapéra kucorodik a nagyapa mellé, érdeklődéssel hallgatják az indiánokról szóló izgalmas történeteket, és elmélyülten nézegetik a színes képeket. Czeizel Endre az elmúlt napokban friss élményeket hozott Kanadából, ahová az ottani egészségügyi miniszter meghívására utazott. Az unokák lassan fészkelődni kezdenek, mennének fel a gyerekszobába. Erzsébet óvatosan az órájára pillant, jelezvén az idő múlását. Este hétkor még egy nyilvános rádióadás vár a professzorra az egyik fővárosi kávéházban.