Társ nélkül, kifosztottan

Egyszerű, de barátságos Tóth-Máthé Miklósék új otthona Debrecenben. A lakás nem valami nagy, mégis kedve szerint rendezkedhetett be az apa és kisebbik fia, Máté. Miklós, az idősebb fivér majdnem mindennap betér hozzájuk. Szükség is van a törődésre, az odafigyelésre.
- Azt szoktam mondani, egy édesanya mindig korán megy el. Ugyanezt érzem, ha a feleségemre, Enire gondolok, hiszen minden vagyonom ő volt. A múzsám, a szerelmem, a hű társam és három gyermekem szerető édesanyja - sorolja nehéz szívvel Tóth-Máthé Miklós. - Soha nem lettem volna az, ami vagyok, ha Eni nem áll mellém. Amióta elment, ötvenhat évesen, kifosztottnak, félembernek érzem magam.
Mostanság könyvet ír a felesége emlékére, Az angyalokat hajnalban visszahívják címmel. Szólni fog benne az asszony méltatlan meghurcoltatásáról, betegségéről és elvesztésének fájdalmáról.
Kováts Enikőnek, a debreceni gyermekotthon egykori igazgatójának szomorú kálváriáját az író együtt idézi fel két fiával, a 18 éves gimnazista Mátéval és a 26 esztendős informatikus Miklóssal (ahogy ők nevezik egymást: Motyóval és Mukival). A fővárosban színészkedő Imola (Baba) nem lehet velünk.
{p}
Mondvacsinált okok
Édesanyja halála után az ifjabb Miklós lett a család szíve-lelke.
- Anyának az egyik életműve apa volt, a másik mi hárman, a gyermekei, a harmadik pedig a gyermekotthon, amelynek hét éven át volt az igazgatója. Egy rossz állapotú elfekvőintézetből varázsolt barátságos otthont. Anyát imádták a szülők, a gyerekek, a munkatársai. Mindenki, aki csak ismerte. Önzetlen volt, jóságos és örökké derűs. A fenntartó önkormányzat viszont, mondvacsinált okokra hivatkozva, mégis kikezdte, perbe fogta. Ezért is volt olyan nagy csapás, amikor öt évvel ezelőtt végleg el kellett hagynia munkahelyét. Az csak sovány vigasz volt számára, hogy a hercehurca legvégén minden pert megnyert. Csakhogy akkor már késő volt! Addigra az önbecsülését teljesen derékba törték...

Vigyázzunk apára!
Az író számára azért is fontos a most készülő könyv, mert abban mindent feltárhat fehéren feketén, bizonyítékokkal. Igaz, ezzel már nem hozhatják vissza az asszonyt.
- A gyermekeimmel ma is úgy gondoljuk, ha nincs ez a meghurcoltatás és a vele járó elfojtott feszültség, idegeskedés, akkor talán Eni daganatos betegsége sem alakul ki. Ha visszagondolok, az sem adott különösebb vigaszt számára, hogy később, egy isteni segítségnek köszönhetően, elnyerte a nyírlugosi háziorvosi állást. Becsülettel dolgozott, ott is szerették, tisztelték az emberek. Nem panaszkodott, de mi tudtuk, hogy nem felhőtlen a boldogsága. A per idején még átutazóba se szívesen jött Debrecenbe, pedig itt saját lakásunk volt. Nem tudta feldolgozni az előző évek keserűségét, fájdalmát.
A kegyetlen kór felfedezése előtt Miklós fia egyik orvostól a másikhoz vitte édesanyját. A fájdalmak végére akart járni. Aztán egy ultrahangos vizsgálat, amelyre az erősödő gerinc- és derékfájdalmak miatt volt szükség, kimutatta a vesetumort. Az igazi megpróbáltatás csak ezután következett.
{p}
- Ha valaki másfél éve azt mondja nekem, hogy én választom ki az anyám koporsóját, és én intézkedem a temetése, majd a hivatalokkal a háziorvosi praxis eladása felől, hát bizony megriasztott volna a szörnyű beszéd - szólal meg újra a fiatalember, aki átvette édesanyja számos korábbi feladatát a családban. - Sokat kibírtam, erős hittel, amit anyától kaptam, bátorítottam apát, Motyót és Babát is. Anya rám bízta őket. A vége felé azt mondta, nagyon vigyázzunk apára, mert csak most látja, hogy négy gyermeke van.
- Most is kell rá vigyázni? - kérdezem a fiúkat, kihasználva a pillanatot, amíg a házigazda telefonál.
- Bizony kell - felelik egyszerre. - Nemcsak azért, mert 68 éves, hanem mert igényli is a törődést. Anya nagyon elkényeztette. Dicséretére váljék apának, hogy lassan-lassan beletanul az új helyzetbe. Ha kell, mos, főz vagy mosogat. Meg kellett tanulnunk anya nélkül élni.

Zöld diós eljegyzés
Nézegetjük a családi fotókat. Huszonhét évvel ezelőtt készült esküvői képek. Találkozásuk meseszerű vagy inkább Isten által eleve elrendelt. A csoda éppen abban az évben történt, amikor Tóth-Máthé Miklós végleg otthagyta a színészetet. Nyár volt, a tiszalúci szülői házban édesanyja behívta az úriszobába, hogy együtt imádkozzanak érte, a reményvesztett fiúért. És másnap Enikő megérkezett Tiszalúcra helyettesítő orvosnak. Nem véglegesen, csak a szabadságát akarta munkával tölteni. A csinos doktornő éppen a szomszédban, a parókia melletti házban kapott szállást. Máris adódott egy rossz mozdulat, egy vélt vagy valós derékfájás, amiért persze muszáj volt lehívatni az orvost a pap fiához.
- Később elárulta, a mozdulatomból tudta, hogy semmi baja a derekamnak. Rá három hétre a diófa alatt megkértem a kezét, s két zöld dióval eljegyeztük egymást...
Búcsúzásképpen a feleségéhez írt versekből olvas fel. A költemények akkor kerülnek kötetbe, amikor ötvenhat összegyűlik belőlük...