Mennyit ér ma a gyerek?

Emlékeznek még az ötvenes évek "Ratkó-gyermekeire", arra a nagy létszámú generációra, amely az állami abortusztilalom hatására született az ötvenes évek elején? Jó két évtized múlva, mikor e korosztály épp szülőképes korba ért, a családpolitikai támogatásokkal jó időben nagy ösztönzést kapott arra, hogy több gyermeket vállaljon - a születésszám így 1974 és '76 között megint megugrott.
Jogosnak tűnt tehát az elvárás, hogy ha majd a második hullám gyermekei felnőnek és családot alapítanak, megint meglódul a magyar népesség szekere. Ha a korábbi gyakorlat szerint a nők a húszas éveik elején szülték volna meg első gyermeküket, a kilencvenes évek végének demográfiai görbéi emelkedhettek volna. Ehelyett egyre kevesebb utód született. Az 1999-es mélypont után az ezredforduló misztériuma (sosem fogom megérteni, mitől olyan izgalmas 2000-ben szülni?!) kicsit lendített a gyerekvállalási kedven, de azóta, ha lassabb ütemben is, folyamatosan fogyunk. Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa meg is mutatja a képernyőn a mélybe futó vonalat.
Számoljunk csak! Az a generáció, amelytől a harmadik "népességrobbanást" vártuk, immár 31-33 éves. Mégsem kapkodja el a fészekrakást! Sőt, a felmérések szerint az első gyermek vállalását - nyugati mintára - egyre későbbre, 25-29 éves korra tolja. Csakhogy a mi "üdvöskéink" már ezt az életkort is meghaladták, és közel egyharmaduk gyermektelen - ezért is kongatták meg a vészharangot a pesszimistább szakemberek. Vajon bízhatunk-e abban, hogy mondjuk Madonna példájára divatba jönnek a negyvenes kismamák?!
Az már világosan látszik, hogy napjainkban a tanulás, a munkahelyi egzisztencia megteremtése és az anyagi javak kerültek előtérbe. A fiatalok egyre nehezebben (ezért ugyebár egyre később) szánják rá magukat az életre szóló felelősséggel járó döntésre. A család nem igazi vonzerő vagy életcél manapság - jól jelzi ezt, hogy a házasságkötések száma még a születésekénél is nagyobb arányban csökken.
{p}
A népesség gyarapodásáról beszélni sem merünk, csakis egyszerű reprodukcióról! Vagyis annyi gyermeket mindenképpen hozzunk világra, amellyel a mostani létszámot megtarthatjuk! Ehhez száz családban 210 babának kellene születnie - ezzel szemben nálunk csak 128 érkezik.
Láthatjuk, a két- vagy többgyermekes családmodell egykori uralmának vége, s ezt a folyamatot az egymást váltó kormányok változó családtámogatási modelljei sem tudták megállítani. A családokat összevetve ma a gyermektelenek és az egygyermekesek aránya meghaladja az ötven százalékot. A túl későre halasztott szüléseknél fennáll a veszély, hogy - mert a biológiai óra ketyeg, és a nők egészen egyszerűen kifutnak az időből - az első nebuló után a másodikra már nem marad energia. 2003-ban mintegy 95 ezer baba született, egyharmaduk házasságon kívül. Vitatkozhatunk azon, erkölcsileg szabad-e az egyre divatosabb "laza" élettársi kapcsolatban vagy nőként egyedül gyermeket vállalni - demográfiai szempontból viszont ezek a babák évente 30 ezer új magyar állampolgárt jelentenek, akik nélkül sokkal gyorsabban fogynánk. Talán már nem élnénk itt 10 millió 97 ezren sem.
Nemcsak a születésszám emelkedése fékezheti le a folyamatot, hanem a halálozások csökkenése is. Egy egészségesebb életmóddal, az orvostudomány rohamos fejlődésével mindinkább kitolható lenne a várható élettartam. Gondoljunk csak bele, milyen távlatokat nyitna, ha a feltárt géntérképet teljesen a gyógyítás szolgálatába állítanák, vagy megelőzhetnék a két fő halálokot: a szív- és érrendszeri, illetve rákbetegségeket!
A fenti összefüggésben az elöregedés persze eredménynek számít. Csakhogy ha ez nem párosul növekvő bébilétszámmal, felborul a (most sem épp ideális) eltartók-eltartottak arány. Következő számunkban arra keressük a választ: vajon kevés fiatal hogyan tarthat el sok öreget?