Jogi esetek

Ingatlanjogi írásunk ugyan egyedi problémára hívja fel a figyelmet, de van általános tanulsága is: bizonyos esetekben még az ingatlan-nyilvántartásban sem lehet megbízni. Ilyenkor jobb akár az udvariatlanság határáig bizalmatlankodni.
Egy házaspár jókora lakást készült venni egy újonnan épült társasházban. Az eladó a város tiszteletre méltó üzletembere volt, akinek a neve biztosíték volt a vásárlók szemében. Mivel csak az újonnan épült társasháznak volt önálló helyrajzi száma, a lakásoknak még nem, az ingatlan-nyilvántartásra nem lehetett számítani - a vevők mégis megbíztak az eladó szavában, gondolván, hogy egy városszerte ismert személy nem akarhatja őket átverni. Ilyen helyzetben attól is lehet tartani, hogy a lakást más is megveszi rajtuk kívül - de persze  ilyen stiklit nem követ el az, aki szeretné megőrizni a jó hírnevét.
Nem is volt semmi baj - bár az eladó kérésére az ő ügyvédje készítette el az adásvételi szerződést. A fiatalok birtokba vették a több mint százötven négyzetméteres lakást, és megrendelték a burkolóanyagot, hogy a saját ízlésüknek megfelelő csempe, kőlap, parketta fedje az egyes szobákat. A mesterek meg is kezdték a burkolást, ám mire a végére értek, észrevették, hogy tetemes mennyiségű anyag maradt ki. Fogták a centit, és lemérték a lakást faltól falig. Csodák csodája, a lakásból hiányzott vagy húsz négyzetméter - azaz egy közepes szoba valahol elveszett.
A vevők elővették a szerződést, és álmélkodva vették észre, hogy abban sem szerepel, hány négyzetméteres a lakás - bár a vételárat ennek alapján számolták ki. Továbbra is jóhiszeműséget feltételeztek az eladóról, felkeresték hát. Az üzletember maga is csodálkozott, bocsánatot kért, majd úgy egyeztek meg, hogy nem fizet nekik ugyan vissza semmit, de a vevők vásárolnak tőle egy garázst, aminek az árából leszámítják a húsz négyzetmétert, amennyivel a vásárlók kevesebbet kaptak. A garázs ugyan csak hónapokkal később került volna eladásra (mivel még nem készült el teljesen), a vásárlók mégis elégedettek voltak: nem kellett csalódniuk az eladóban. A megbeszélésről azonban semmiféle előszerződés nem készült. Az üzletember több hónapig nem jelentkezett, ezért a vevők végül újból megkeresték. Értetlenül fogadta őket. "Milyen garázs? Milyen húsz négyzetméter? Kérem, hát van erről valami papír? Én ilyenre nem emlékszem. Ha valóban el akartam volna adni önöknek a garázst, biztosan készítettünk volna előszerződést, de nem tettük. Már rég el is adtam másnak."
Korábban rovatunkban azt írtuk, hogy ne higgyünk senki szavának - legyen az illető látszólag bármennyire ártalmatlan vagy tiszteletre méltó -, ha ingatlanvásárlásról van szó. Ez a mostani esetre is áll. Ám továbbmegyünk: legyünk különösen óvatosak, ha az ingatlan-nyilvántartás nem tartalmaz bizonyos alapszintű adatokat. A gyanakvás természetes létállapot, ha húszmillió forintos bevásárlást csapunk. A példabeli házaspár egy módon kerülhette volna el a bajt: ha fog egy centit, és mind a hat szobát darabonként leméri faltól falig, ám úgy gondolták, ezzel túlzottan bizalmatlannak és kicsinyesnek tűnnének a "tekintélyes" ember előtt. Ugyanezen okból nem kötöttek a garázsra előszerződést - és ráfaragtak. Húsz elsinkófált négyzetméter százötvenezer forintjával - tekintélyes ár azért, hogy nekünk is legyen egy tanulságos példánk.