Nőnapi köszöntő

Fatörzs sincs lomb nélkül
Nőnap idején öröm erről hírt adni: mint már oly sokszor, a nők mentették meg az országot. Ezúttal a harmincéveseké az érdem, hogy nem értük el a születési mélypontot.
A demográfusok borúlátó előrejelzései szerint 2004-ben történelmi minimumra kellett volna csökkennie a születések számának. Az év első tíz hónapjának alacsony születésszáma igazolni is látszott a feltevést, de szerencsére nem valósult meg a jóslat. Mintha megtáltosodtak volna az asszonyok, novemberben és decemberben behozták a lemaradást. Így aztán tavaly összesen 95100 gyermek jött a világra, 455-tel több, mint az eddigi legrosszabb évben, 1999-ben. Egyre csökkenő népességünk mellett még ez a közel félezer többlet is igazán örömteli jelenség. Ám mivel nem illeszkedik a folyamatba, a demográfusok megvizsgálták az okokat. Az év utolsó két hónapjában szülő anyák adatait elemezve észrevették, hogy feltűnően sok közöttük az 1974-es születésű.
Ők persze már eleve sokan vannak, hiszen az ő anyáik voltak  a "Ratkó-gyerekek", az ötvenes évek nagy létszámú szülöttei. De hogy miért éppen 2004-ben szültek, arra is van magyarázat, ami talán nem tudományosan egzakt, de mindenképpen logikus és életszerű. Minden nő életében valamiféle mérföldkő a harmincadik év. Ilyenkor mindegyikük megáll egy pillanatra, és arra gondol: hol tartok, mit értem el eddig? Aki még nem ment férjhez, nem végezte el a tervezett iskoláját, nem keres elfogadhatóan, nincs lakása, és nincs gyereke - most úgy érzi, ha nem lép, lemarad valamiről.
Az ilyen határvonal persze csak lélektani, mégis sokan úgy érzik, úgy kell átlépni, hogy fel tudjon valamit mutatni. Mindebből pedig az első gyermek vállalása az, ami leginkább az életkorhoz kötött. A KSH-nak a napokban közzétett jelentése szerint egyébként is később szülnek a nők, mint ezelőtt tíz-tizenöt évvel. Az is tény, hogy az alacsony iskolázottságúak körében csökkent leginkább, a diplomásokéban pedig nőtt a szülési kedv. Az aggasztó csak az, hogy az utóbbiak általában nem vállalkoznak sok gyerekre.
Ujlaki Ágnes
{p}
Köszönet a nőknek
"Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet."
Márai Sándor
{p}
Hóvirág helyett mimóza
Szirmai a legkisebb érintésre is összehúzódnak. Sokaknak a mimózáról a magába húzódó, zárkózott nő jut eszébe. Érdekes mód ez a virág Amerikában a feminizmus jelképe lett, az öntudatos hölgyek a nemzetközi nőnapon ma is mimózával a kezükben vonulnak ki az utcára. De volt a magyar történelemben is olyan alkalom, amikor a lányok és asszonyok néma csendben, egy szál virággal tüntettek az erőszak ellen: akkor, amikor 1956-ban az ellenállásnak az utolsó csíráit is elfojtották már.
"December 1-jén határoztuk el Obersovszky, Gáli és Eörsi Pista kezdeményezésére, hogy december 4-én, tehát november 4. egy hónapos fordulóján csendes nőtüntetést szervezünk, és megpróbáljuk rávenni a munkástanácsokat, hogy támogassák - emlékszik vissza Abod László A forradalom napjairól és a megtorlásról című memoárjában. - A következő KMT-ülésen ezt Sebestyénnel együtt elő is terjesztettük, de a vezetők tartottak az esetleges provokációtól, ezért nem merték vállalni a felelősséget. Ennek ellenére december 4-én megvolt a nőtüntetés. A felhívásban az szerepelt, hogy csak nők egy szál virággal menjenek ki a Hősök terére, a virágot tegyék le az Ismeretlen katona emlékművénél, és csendben távozzanak. Ez így is történt. A tüntetés után az emlékmű tele volt virággal, még egy nemzetiszínű zászlót is beletűztek, a virágtömeg megtartotta a zászlót."
Volt, aki babakocsival érkezett, volt, aki botra támaszkodva vagy tolókocsival. Volt festett hajú, volt még hamvasan fiatal, volt kövér és volt sovány, volt kiállhatatlan hárpia és volt földre szállt angyal, volt elvált, volt menyasszony, volt házasságtörő és volt vénkisasszony köztük. Egyvalami volt bennük közös: nők voltak, akik a forradalom áldozataira, az övéikre és az ismeretlenekre emlékeztek meg, szemben a tankokkal, némán, egy szál virággal - akkor, amikor már rég nagyon is veszélyes volt nyilvánosan hitet tenni a meggyőződésük mellett. A nők, akik a forradalom leverésének egy hónapos évfordulójára megemlékezve érkeztek, gyertyákat helyeztek a tankok elé.
Sokan még ma is élnek közülük. Azzal a tudattal, hogy a történelemkönyvek nem beszélnek róluk - hiszen egy női megmozdulásnak nincs ereje, nincs hitele, nincs következménye és nincs erkölcsi tanulsága. Nincs történelmi perspektívája. Merthogy a történelmet nem a nők csinálják...
Aki mégsem így gondolja, a nőnapon ezúttal ne hóvirággal köszöntse a hölgyeket. Mimózát vegyen a kezébe.
Török Monika
{p}
Színvallások
? Ugyanaz a varázs lenyűgöz egy idős, egyszerű néniben és egy érett, bölcs asszonyban is. Mintha csak varázspálca lenne a kezükben: megérintenek, és az idő feltartóztathatóvá, a boldogság elérhetővé válik. (Ernyey Béla)
? A nők imádása olyan szenvedéllyé válhat, amitől többé nem lehet szabadulni. (Woody Allen)
? Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből s mézből összeszűrve. (Madách Imre)
? Egy nő mindent megér, csak az árát nem. (Karinthy Frigyes)
? Aki majd főz is, csókol is, / kerül majd egyszer asszony is. (József Attila)
? A nők imádnak nevetni; ha valaki megnevetteti őket, annak nyert ügye van. (Jean-Paul Belmondo)
{p}
Kegyelmi állapot
Ha a nekünk rendelt, szívbéli párunkat megcsaljuk, a szeretőnkhöz okvetlenül tapad valami rossz érzésünk, akár az illegális ásatásból származó aranypénzhez. Miért? Mert a hűtlenség megzavarja azt a ritka kegyelmi, egyensúlyi állapotot, amely két, egymásnak teremtett ember között fennáll.
Legyen ez a kegyelmi állapot az elrugaszkodási pontunk, ha meg akarunk tudni valamit a női nemről és a nőiségről! Csakhogy kéretlenül felugrik bennem a kérdés, miként a komputer képernyőjére a zavaró hirdetési ablak: értelmezhető-e egyáltalán a nő férfi nélkül? Mintha csak azt a kérdést feszegetném: létezhet-e lombja a fának törzs nélkül? Aligha. De még mielőtt okot adnék egy feminista kirohanásra, gyorsan kijelentem: fatörzs sincs lomb nélkül, vagyis férfi nő nélkül.
Az utóbbi tételt életem legnyomasztóbb álmával igazolom. Az álombéli vásári forgatagban elkeveredett mellőlem a nő, aki nagyon fontos volt nekem. Egyre kétségbeesettebben kerestem, majd hirtelen rádöbbentem, hogy már csak férfiak vannak körülöttem, kizárólag férfiarcok néznek vissza rám. Lassan esteledett. A növekvő homály fokozta a szorongásomat. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már nem is egy konkrét nőt keresek, hanem a nőket keresem, lágy arcvonású lányokat, asszonyokat - de csak férfiábrázatok bukkantak fel a sötétben. Pánikba estem. Teljes erőmmel menekülni akartam abból a világból, amelyből hiányzik a gyengébbik nem, mindaz, amit a nő, a nőiség képvisel. Gyerünk, kitörni, elrohanni, elinalni innen - kizárólag erre tudtam koncentrálni. De már sűrű sötét volt, mint a lábszárcsontban. Vakon futottam, reményvesztetten - és inkább kívántam megsemmisülni, mint nő nélküli világban élni.
Az álom persze csak álom - de üzenete van. Azt erősíti: képtelen a férfi nő nélkül érdemes életet élni. Hát még aki megtapasztalta a kegyelmi állapotot, amikor két egymásnak teremtett ember egymásra talál! Ezek a szerencsések - akik egymás kiegészítői - akarhatnak-e sokkal többet az élettől? Nemigen.
De hadd dicsérjem most a nőt! Mert ha például egy férfiban találkozót ad az összes fájdalom, ami a paradicsom elvesztése miatt keletkezett, és már száz sebből vérzik - a nő és mindenekelőtt a nő lesz az, aki önsokszorozó sebtapaszként segít rajta. És vajon képes-e a férfi igazi fészket teremteni vagy visszaállítani az otthon lakályosságát? Nagyon ritkán. Majdnem mindig a nő az, aki puha szőnyeget terít az otthon felszilánkosodó parkettájára. A nő az, aki inkább törekszik a mindkét nemnek megnyugvást, boldogságot hozó egyensúlyi, kegyelmi állapot felé.
Bizony a nő inkább tudja, mint a férfi, hogy a boldogságért, a kegyelmi állapotért meg kell küzdeni. Becsüli a kevés örömöt is.
Ismerek egy asszonyt, aki gyönyörű virágokat ápol. Az ablakába mindig a legszebb példányokat rakja. Amikor a virágai erősen elhajolnak a fény felé, az ellenkező irányba fordítja őket - hogy ismét és kötelességszerűen a fény felé dőljenek.
- Miért dolgoztatod a virágokat? - kérdeztem tőle.
- Miért ne? Az embernek is meg kell dolgoznia, hogy egy kis fényt kapjon a lelke - válaszolta.
Adonyi Sztancs János