Együtt(nem)élősdi

Családi vallomások

Családi körBácskai Júlia2005. 04. 15. péntek2005. 04. 15.
Együtt(nem)élősdi

Az anya monológja
- Tudod, igyekeztem, hogy mindig igazat mondjak neked. Most is ezt teszem. Változni fog az életünk, apa elköltözik tőlünk. Igen, sajnos, elválunk. Ne sírj, és ne haragudj apára, és rám se, ha lehet. Hogy én? Hát, kicsit haragszom, tudod, nem így képzeltük az életünket. Ahányszor ránézek az esküvői képre ott, az előszobában, egy boldog párt látok, és ennek most vége. Ha jól emlékszem, éppen te kérdezted tőlem annyiszor, hogy ha ennyit veszekedtek, miért nem váltok el? Egy ideig minden szép volt, de amikor új munkahelyre került, megváltozott, néha olyan volt, mintha egy idegen érkezett volna haza. Sokáig gondolni se mertem a válásra. Hosszú évekig foltozgattam ezt a házasságot, de már belátom, ha együtt nem megy, abba kell hagyni. Nagy gyerek vagy már, kérlek, fogadd el, hogy ez a mi kettőnk élete, igen, tudom, a tiéd is, nem, nem kell kettészakadnod! Apától most végleg elválunk, de barátok vagyunk. Akkor láthatod, amikor akarod, saját lakása lesz, ahol neked is lesz ágyad, asztalod, könyveid. Igen, van új barátnője, talán nekem is lesz még egyszer valakim. Kérdezz csak, bármit. Mostantól mindent őszintén megbeszélünk, ígérem.

A gyerek gondolatai
- Sejtettem, hogy nagy gáz van! Anya sokszor szigorú, de soha nem ilyen komoly. Azt is gyanítottam, hogy nem lesz ennek jó vége, a szüleim folyton veszekedtek, az utóbbi időben meg csönd lett, vészes csönd, na, már tudom, ezt hívják vihar előtti csöndnek, hát elhatározták magukat. Engem meg se kérdeztek! Mintha én egy bőrönd lennék, mától itt a helyed, néha meg ott! Nem akarom, hogy szétessen a családom. Az osztályban már csak öten voltunk, akiknek nem váltak el a szülei. Pár nap múlva én is a többséghez tartozom, hurrá... Ennek a családnak már annyi.

A pszichológus véleménye
- A szülő mindig úgy gondol a csemetéjére, mint kicsi gyerekre. Nem is sejtjük, milyen jól érzékelik a gyerekek a ki nem mondott szavakat, a feszültséget a felnőttek között. Ne bántsuk a válófélben lévő párunkat, ne járassuk le a gyerek előtt egyik szülőt se, de magunkat se varrjuk a gyerek nyakába, nem feladata vigasztalni, amikor ő is kétségbe van esve. A gyerekek gyakran saját magukat hibáztatják a szülők válásáért, félnek az új szerelmektől, akik befolyásolják majd a kapcsolatát a saját szüleivel, félnek, és nem egészen alaptalanul, hiszen gyakorta "pingponglabdának" vagy kémnek használják válás után a gyereket. Sok család a gyerekre hivatkozva halogatja a - nagyon is megérett - válást, egyre ridegebbé téve ezzel a ház hangulatát. Ha a házasság megjavítására minden kísérlet elvérzett, akkor a gyerek számára is jobb a tiszta helyzet, a válás kimondása. Így soha nem kell neki bűnösnek éreznie magát, hogy a szülei miatta nem élték őszintén az életüket. Bármi is zajlik a felnőttek között, ne felejtsék: a gyereknek mindig ő lesz a másik szülője, ezért soha nem válhatunk el véglegesen, összeköt az élő kapocs, a közös gyerek.

Ezek is érdekelhetnek