Jogi esetek

Egy tanya tulajdonjogán ketten osztozkodtak: nagybácsi és unokahúg. A nagybácsi a házat használta, az unokahúg pedig a körülötte lévő földön gazdálkodott. A nagybácsi azonban eladta a fél tulajdonjogát egy vállalkozónak.
Itt kezdődött a haddelhadd. A vállalkozó rögtön szembetalálta magát a rokonok közötti hallgatólagos megállapodások, több év alatt kialakult szokások seregével. A házba lakni kiküldött őr például az első napon egy torzonborz emberrel találkozott, aki azt állította, hogy a tulajdonos engedélyével alszik a fészerben, majd a tiltakozó őrt megfenyegette. A vállalkozó a tapasztaltakról írt az unokahúgnak, és közben a kerítésre és a házra új lakatot tett, hogy illetéktelenek ne mehessenek be a tanyára. Az unokahúg ezt úgy értelmezte, hogy őt kizárták saját tanyájáról. A vállalkozó ugyan levelében megírta, hogy a helyszínen tartózkodó alkalmazottól bármikor kaphat kulcsot, de ezzel a lehetőséggel a sértett fél nem élt. Ehelyett olyan követelésekkel állt elő, hogy mivel albérlők laknak a tanyában - a vállalkozó alkalmazottjaira gondolt -, az általuk feltehetően fizetett lakbér fele jár neki.
Innentől a helyzet egyre inkább eldurvult. Az unokahúg felszólította a vállalkozót, hogy szerződésben tisztázzák, ki, mit és hogyan használ közös tulajdonukon. A vállalkozó erre nem volt hajlandó. Felszólította ugyanakkor tulajdonostársát, hogy állja a tanya felújítási munkálatainak felét, ami több lett volna, mint a tanya forgalmi értéke mindenestül. Az unokahúg a követelést elutasította, és változatlanul nem ment be a telekre, mert nem volt hajlandó átvenni a kulcsot. Csakhogy ezért a földön a szükséges munkálatokat nem végezte el. A vállalkozó ezt jelentette az illetékes hatóságnak, a hatóság megbüntette a tulajdonosokat, de mivel az ingatlan-nyilvántartás szerint nem volt megosztva, hogy kettejük közül ki felel a földért és ki nem, a büntetés is fele-fele arányban terhelte őket. Időközben a vállalkozó bérbe adta telephelyként a tanyaépületet saját vállalkozásának, és megkezdte a felújítási munkákat.
{p}
Végül az unokahúg kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a közös tulajdont úgy, hogy a vállalkozó fizesse meg neki a tanya felének értékét, ráadásnak pedig késedelmi kamatot attól az időponttól, amikortól nem tudott saját tulajdonára belépni. Az asszony úgy vélte, hogy a közös tulajdon ekkor szűnt meg. Ráadásul több évre visszamenőleg kérte az albérlők (akik nem is voltak albérlők) bérleti díjának a felét, a telephelyet bérlő cég (amely természetesen nem fizetett bérleti díjat, csak papíron, hiszen a cég teljes egészében a vállalkozóé volt) által fizetett bérleti díj felét, és kétszáz fenyőfa árát, amelyeket ő telepített a tanya területén.
A bíróság megszüntette a közös tulajdont, és kifizettette a fél tanya értékét a vállalkozóval. Ám nem teljesítette sem a késedelmi kamatra, sem a bérleti díjakra vonatkozó kérelmet, szakértője pedig úgy nyilatkozott, hogy a területen csak húsz darab fenyőt talált, azok is férgesek, forgalmi értékük egyenlő a nullával.
A közös tulajdon megszüntetésekor a bíróság arra hajlik, hogy az osztatlan közös tulajdon lehetőleg szűnjön meg, egy kézben egyesüljön. A feltételekről, az árakról szakértők segítségével határoz. Ugyanakkor arra is törekszik, hogy kiszűrje: a bírósághoz fordulók kéréseiből mi az, ami jogos, és mi az, amit a kényszerű összezártság kiváltotta hisztéria folyománya.