Máshová esnek a hangsúlyok

- Annak idején fogtad magad, otthagytál csapot-papot, karriert, s kimentél Amerikában tanuló férjed után. Belevetetted magad a "nagy büdös semmibe". Ez a fajta bátorság anyaként is megmaradt benned, vagy változott?
- Ha a férjem most utazna Amerikába, és nekem a fiunkkal kellene a "nagy büdös semmibe" utánamennem, a hónom alá vágnám Márkot, és már itt sem vagyunk! A kalandosság nem veszett ki belőlem. Szeretném, ha a fiam is így nőne föl: rugalmasan, nyitottan, kockázatra készen. Ám felesleges kockázatokat már nem vállalok. Például riporterként nem utaznék veszélyes helyekre. Számos területen könnyebben kötök kompromisszumokat olyan helyzetekben, amelyekben harciasabb voltam.
- Szóval így változtatott meg az anyaság.
- Nem szeretek a nőkről mint egyforma emberek halmazáról beszélni. Nem hiszek ebben. Vagyis nem szabad olyat mondani, hogy "egy nő az anyasággal lesz teljessé". Én ugyan anyaság nélkül semmiképp sem akartam leélni az életemet. Most vagyok a legharmonikusabb, de nem biztos, hogy ez mindenkire igaz. Nem erőltetném rá olyanokra, akiknek nem való, vagy akik más életutat választanak. Szóval csak a magam nevében beszélhetek. Én most majdnem mindent másképp látok, mint a fiam előtt: életet, halált, háborút, munkát.
{p}
- Kifejtenéd egy picit bővebben?
- Ha valahol háború dúlt, régebben az volt az első gondolatom, kik a szembenálló felek, mit mondanak a vezetőik. Ma az jut az eszembe: vajon megerőszakolják-e az asszonyokat, van-e a gyerekeknek étel, gyógyszer, elválasztották-e őket a szüleiktől? Vagy ha egy cég sok munkahelyet megszüntet, régen a gazdasági következményeken morfondíroztam volna, ma azon: alkoholista lesz-e a megélhetésétől megfosztott családfő? Összeomlik-e a gyerekeit egyedül nevelő, elvált asszony, akit kirúgtak? Szóval a hírekről más jut eszembe, már máshová esnek a hangsúlyok.
- A munka és anyaság mellett az ELTE jogi karán is tanulsz, ott a családon belüli erőszak a választott területed. Kezdem sejteni, miért pont ez érdekel.
- Nem szívesen beszélek erről, mert nem tettem le semmit ezzel kapcsolatban az asztalra. A gyerekem születése óta erősen foglalkoztat a családon belüli erőszak. Valahányszor ránézek a fiamra, és látom, milyen apró, kiszolgáltatott, arra gondolok, hogy vannak, akik ezzel a kiszolgáltatottsággal éveken át büntetlenül visszaélnek, egy életre megnyomorítva a gyerekeket. Állami szinten sokkal többet kellene tenni ellene. Persze nem nagyon látom, mi lehetne a helyes módja ennek, hiszen nagyon bonyolult probléma.
- Szabadnak neveltek a szüleid. Gondolom, próbálod ugyanezt adni a gyerekednek is. Miként lehet valakit jól szabadnak nevelni?
- Elhibázottnak tartom az olyan liberális nevelést, amely szerint a gyereknek mindent szabad, nehogy megkötései legyenek. Minden ember közösségben él, ami alkalmazkodást, kompromisszumot, szabályokat feltételez. Nagy kiszúrás egy kisgyerekkel, ha a szülei nem tanítják meg ezekre, mert később sokat fog szenvedni. Az úgynevezett nevelés sem érdekel, ha rázúdított szavak áradatából, büntetések-tiltások-jutalmazások hálójából áll. A jó példában viszont hiszek.
{p}
- Mondanál egyet?
- Ha a gyerek úgy tanul életről, tisztességről, kitartásról, hogy azt "ellesi" a szüleitől, ha ezt látja otthon. Az a szülő ugyanis, aki vizet prédikál és bort iszik, ne számítson bizalomra a gyerekétől, mert a hazug szavakon átlát a gyerek. Egyébként pedig nem tudom még, hogyan kell gyereket nevelni, mert egy egyéves kisfiút még nem kell. Ez még mind előttem van.
- S hogy lehet valakit úgy nevelni, hogy a lehető legtöbb-legnagyobb esélye legyen rá, hogy boldog emberré váljon?
- Hű, ha megtudod a választ, azonnal értesíts! Ezt tartom ma az egyik legfontosabb problémának. Ha több lenne a kiegyensúlyozott, harmonikus, szeretetteljes ember, talán kevesebb mocsok árasztaná el a világot. Egy kisgyerekes anya pedig ezt a kérdést mindennap fölteszi magának, és nagyon erősen keresi rá a választ.
- Felbukkansz hírműsorokban, de számodra most talán az anyaság a legfontosabb.
- Igen. Amióta megszületett a fiam, nem gondolkoztam a karrieremen, egyelőre nincsenek új elképzeléseim a jövőmmel kapcsolatban. Persze ez nem végleges. Nem szeretem, ha egy nőtől elvárják, hogy szülés után végleg befejezze az életét. Azért kár lett volna tanulni, diplomázni. De most még Márk pici, és így mellette a hírolvasás tökéletesen beleilleszkedik a napirendembe. Szeretem a hírműfajt, mert nem a fikcióval, hanem a valósággal foglalkozik, nem szórakoztat, hanem felhívja a figyelmet, nem könnyed, hanem komoly. Szívesen csinálnék olyat, ami még keményebben tud rávilágítani a valós problémákra, s nagyon tisztelem azokat, akik riporterként ilyesmivel foglalkoznak. De most előbb szülnék még egy gyereket...