Munkakeresőben

Már az álláshirdetésektől lelombozódik kissé. "Fiatal hölgy keres nyolcéves gyakorlattal marketing-reklám menedzseri pozícióba állást, sokéves tapasztalattal." Ha ez a konkurencia, akkor ezzel nem veheti fel a versenyt negyven-egynéhány évesen, főként ami az önbizalmat illeti.
A következő lépés átértelmezni a szavak eddig ismert jelentését. Mert ha ezt olvassuk: "dinamikusan fejlődő drogériahálózatot működtető ügyfelünk részére modul manager munkatársat keresünk", akkor sajnos már a következő sorból kiderül, hogy a modulmenedzser egyszerű segédmunkás, hiszen a felhívás így folytatódik: "feladatok: polckihelyezések megtervezése". És ehhez a mérhetetlen intellektuális befektetést igénylő munkakörhöz felsőfokú végzettséget várnak el - miért ne lehetnének akkor másoknak is nagy igényeik?! Elvárások: felsőfokú kereskedelmi végzettség, kiváló számítástechnikai ismeretek, középfokú angol- vagy németnyelv-tudás. Nem mintha nem volna igen szép dolog a nyelvek ismerete, de az azért belátható, egy polcnak édesmindegy, milyen nyelven csavarozzák.
Egyébként az idegennyelv-őrület elharapózni látszik: már a számadó juhászt és a tetőfedőt is kellő nyelvtudással keresik a munkaadók. Aminek persze nem az lesz a következménye, hogy mindenki jól megtanul három-négy nyelvet, hanem mindenki gátlástalanul hazudik, még ha a szakképzőben kettesre is végzett az utóvizsgán. Fővárosi iroda, üveg-nikkel csoda. A megadott időpontban még csak három fiatal lányka feszeng az előszobában. Rajtunk kívül másnak nem fontos a pontosság. Elegáns úr hellyel kínál, kéri a bemutatkozó anyagot (divatos szóval: portfóliót). Többszörös felsőfokú végzettséggel adminisztrátori állásra jelentkezem - menjünk biztosra. De, sajnos, portfólió nélkül ma már nemcsak a bankárok és a modellek nem boldogulnak. Kéri az előző munkahelyek ajánlásait, ám (mivel szabadon úszkáltam az elmúlt tizennyolc évben) kénytelen megkérdezni (bár ott az életrajz előtte): hát mennyi idős is maga?! Elárulom. A válasz: "Asszonyom, maga tréfál?!"
Vidéki kisváros, ajándékboltba eladónak kopogtatok. Középkorú üzletasszony pultnak támaszkodva papírokat kér. A munka feltétele az érettségi. Fitymálkodva forgatja a (valóban nem sokat érő) diplomákat, majd rákérdez a családra. Boldogan sorolom (és sorolom és sorolom) a nagy halom gyereket - mire a szeme elkerekedik. Ezt hogyan gondolom? Ő nem fog azért tb-t fizetni utánam, hogy folyton otthon legyek valamelyik taknyossal a négy közül. Ezzel be is fejezzük a kommunikációt.
Sebaj, végül is elhelyezkedhetem eredeti szakmámban, pedagógusként is. Vidéki iskolában szigorú igazgatónő ajánlásokat kér - de legalább szakmai gyakorlatot mutassak már fel. Sajnálom, nem tehetem. Így előadás következik: a számba jöhető pályakezdők közül nem a negyven felettit fogja választani.
Maradna a távmunka. Ám még a nyugat-európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a várakozások ellenére a tipikus távmunkás átlagosnál magasabban képzett, speciális szakterületeket ismerő férfi, aki a munkaidejének csak egy részét dolgozza le távmunkában. De tessenek bátran klikkelgetni az interneten: ma Magyarországon a távmunka nem jelent mást, mint hogy azért alkalmaznak kellemetlen helyzetben lévő embereket, hogy kéretlen reklámlevelekkel tömködjék tele mások postaládáját...