Krétaszívek

Alföldi nagyváros vasútállomásán várakozom. A pályaudvar emlékeztet hajdani önmagára, de mégis más. Hebehurgya átépítések, sebtében oldalához ragasztott nagy ablakú betonsufnik idegenítik el. Az egykori lépcsőkorlát kovácsoltvas bordáinak indázó díszeit itt-ott fényes alumíniummal pótolták, a márványkockák foghíjait betonnal öntötték ki. Olyan az egész épület, mint az utolsó fellépésére sietve kimaszkírozott, megvénült primadonna.
Jelen van itt persze a modern világ is. Az egyik ablakból hot-dogot nyújt ki egy vörös körmökben végződő kéz, amott, a peron oroszlánmancsú vaspadján kopaszra nyírt, magánkommandósnak öltözött fickó bömbölteti hordozható magnóját. Mellette rágózó szőke hölgyének kinyújtott lábán lila cicanadrág feszül; cipője akkora, mint egy fuvarosló patája, azzal veri a ritmust a hanyagul földre dobott sportszatyrok között. Nézelődöm, s töprengek: mi van még ezeken túl, ami zavaró, nem idevaló, ami nem volt korábban, most pedig itt harsog, ordít és rondít. Igen: a firkálmányok! Graffitinek is mondják "műveltül", mert többek szerint művészetként kell tisztelnünk a régi szertár falára spriccelt, hasba rúgott D betűt vagy a mozdonyfordító kéményén virító sárga fogú, elvetélt leopárdot.
Sétálok a peronon, s ekkor megpillantok a barna oszlopon egy egészen másféle ábrát. Két kis szív kapaszkodik össze sután. Az egyikben határozott nyomtatott betűk adják ki a nevet: KATI. A másik szívbe könnyű leánykéz vethette a betűket: FERCSI.
Szerény, halványfehér, szemérmesen meghúzódó ábra ez itt a színek és formák körös-körül tomboló zűrzavarában. Nem bántó rajzocska, alig észrevehető. Isten tudja, miért, de meghatódva nézegetem. Szinte látom magam előtt a kézen fogva sétáló két gyermekembert. Megállnak. A fiú apró krétacsikket varázsol elő a dzsekije zsebéből. Rajzol, aztán az egyik szívbe beírja a csillogó szemű leány nevét, majd a lány kapja ki hirtelen mozdulattal a fiú kezéből a krétát, és odafirkantja a Fercsiét. S most elfordulhatunk, mert következik a csók...
Jó lett volna valóságosan is találkozni velük, s a lelkükre kötni: Kati, Fercsi, vigyázzatok erre a tiszta, fehér krétával megvallott szerelemre.