Kutyaposta

Egy gyaníthatóan idős hölgy arról beszélt a telefonba, hogy ő már lehajolni sem nagyon tudna a kutyája mögé, és azt kérdezte, ugyan miből fizeti majd ki a büntetést.
Egy nálánál sokkalta erőteljesebb férfihang meg a Kutyapostást vádolta, hogy miért ad lovat a "szürke varjak", vagyis a közterület-felügyelők alá azzal, hogy leírta: New Yorkban 500 dollár, Párizsban 450 euró az otthagyott kutyapiszokért kiszabható büntetés. "Ezek már amúgy is megőrültek, húsz-harmincezres büntetésekről beszélnek, ki tudja azt kifizetni?" - harsogott a telefonba.
Valaki az iránt érdeklődött, hogy ugyan mit csinál a Kutyapostás a zacskójával a négylábú hasmenése esetén? (Akkor bizony nincs jó napunk... Ha a kellemetlenség valami zöldterületen, netán földes úton történik, még csak-csak, hiszen az ott található fűcsomók, némi földdel együtt, valahogy zacskóba helyezhetővé teszik a "termést". Az igazi tragédia, ha aszfaltra kerül a tócsa. Akkor bizony kezdődik a maszatolás. Korábban, amikor a Kutyapostás még a világ megváltására készülődött, sok elmés megoldást ötlött ki erre a helyzetre. Ezek tán legszebbike: sétáltatáskor a zsebünkbe helyezünk mintegy tízdekányi gipszport. Amikor megtörténik a baj, a folyékony anyagra rászórjuk a gipszet, ami pillanatokon belül megköt, és így máris felvehető, szállítható állagúra változik a gyomorrontásos ürülék. Lássuk be, azért ez egy valódi szabadalom volt...)Egy pesti olvasónk ugyan felszedi, felszedné az anyaghalmokat, de, mint írja, sokszor nincs hová raknia a zacskót. A kukákat elzárva tartják, a szeméttárolókba sem meri bedobni, mert már többször rászóltak. Az otthoni kukát sem használhatják a házbeli kutyások ilyen célra, mert azokat egy héten csak kétszer ürítik, márpedig, különösen nyáron, meglehetős bűzt eregetnek a kis zacskók. Így hát az utcai szemeteseket keresi, azt is csak akkor, ha nem látják, mert mindig akadnak tüsténkedő emberek, akik ezért is megjegyzéseket tesznek.
Egyébként sem egyszerű a művelet - üzeni egy másik olvasó, ugyancsak Budapestről -, mert csak két kezed van. Az egyikkel fogod a kutyát, mert ha elengeded, akkor azért büntetnek meg, s a maradék másik kezeddel kellene beleügyeskedned a lapáttal az anyagot a nejlontasakba.
A Kutyapostás legjobban egy újságkivágásnak örült: Kecelről küldték el az egyik napilapban megjelent okos és bölcs cikket, amelyet Vadkerti Mária írt. A hölgy kutya- és környezetbarát, és ennek megfelelően arról értekezik, hogy a biológiai szükségletei miatt hovatovább közellenséggé váló kutya ügyét, szokása szerint, tökéletesen rosszul akarja megoldani az emberiség. Kifejti: "...ha a kutyus a földre piszkít, széklete lebomlik, eggyé válik az anyafölddel. Az ürülék a csikkel, a gyufával, az akkumulátorral szemben abszolút bio, egy gramm vegyszert, mérget sem tartalmaz. A talaj, amin járunk, elhullott madarak, bogarak, rágcsálók szétrohadt és felbomlott teteméből termeli újra magát. A műanyag vagy fémtartályban azonban nem tud lebomlani a kutyaszar." Meg még arról is ír, hogy "...ha már nem akarják megvárni, amíg lebomlik, nem lenne-e értelmesebb, ha a közpénzt inkább egy takarítócégnek vagy közmunkaszervezőnek adnák a beszolgáltatott ürülékért, amit aztán virágföldhöz trágyaként hasznosíthatnának? Ugyanannyiba kerülne, mint az impotens közterület-felügyelet, csak sokkal hasznosabb lenne."
Hát...