Ha kezdődik az elbutulás (I.)

Nem természetes velejárója az öregedésnek a szellemi leépülés, orvosi kifejezéssel demencia. E súlyos, visszafordíthatatlan betegséget csak a korai diagnózis és az időben elkezdett kezelés enyhítheti. Az idősek mintegy húsz százalékát sújtó kórról szól háromrészes sorozatunk.

Családi körKemény Krisztina2005. 06. 03. péntek2005. 06. 03.
Ha kezdődik az elbutulás (I.)

Nem jut eszünkbe hirtelen egy ismert színész neve? Netán kimerítő nap után vagyunk, és nem emlékszünk az imént olvasott cikk tartalmára? Ettől még ne essünk kétségbe! Vannak azonban aggasztó jelek, amelyeket nagyon komolyan kell venni.
A kóros elbutulás hátterében legtöbbször Alzheimer-kór vagy érrendszeri problémák állnak, hazánkban ez körülbelül kétszázezer embert érint. A demencia döntően a hatvanöt év feletti idősek betegsége.
A hosszú lefolyású kór korai szakaszában csupán a memória enyhe csökkenése tapasztalható. A beteg időbeli és térbeli tájékozódása romlik, nem jutnak eszébe ismerősök nevei, és egyre passzívabbá válik, amit szorongásos, depresszív tünetek kísérhetnek.
Az ezt követő középsúlyos stádiumban már korlátozódik a mindennapi életvitel, csökken az önellátó képesség. Az idős ember könnyen eltéved, segítségre szorul az öltözködésben és tisztálkodásban, írás- és olvasászavarral küzd, nem jutnak eszébe hétköznapi szavak. Ekkor már súlyosabb pszichés tünetek is jelentkezhetnek: érzékcsalódások, hallucinációk, ok nélküli gyanakvás, meglopatástól, illetve mérgezéstől való indokolatlan félelem, vádaskodás, dühkitörés.
Ezt a szakaszt a végső, a környezettől való teljes függés követi. Ilyenkor a beteg fizikai és szellemi szempontból egyaránt nagyon súlyos, kiszolgáltatott állapotba kerül. Leggyakrabban ágyhoz kötött, etetni kell, vizelet- és székletszabályozási zavarokkal küzd, és semelyik családtagot nem ismeri fel. A betegségben az enyhébb és erőteljesebb állapotromlás szakaszai egymást válthatják, a súlyosbodás irama azonban a végső szakasz felé általában rohamosan felgyorsul.- Eleinte a tünetek önmagukban akár jelentéktelennek is tűnhetnek - mondja Kincses József, a Mohácsi Kórház neurológiai osztályának főorvosa. - A hozzátartozók általában jobban tűrik a feledékenység kezdeti jeleit, mint a később megjelenő magatartászavarokat, és csak a betegség középsúlyos stádiumában keresik fel a szakembert. Nagyon fontos szerepe van a felvilágosításnak: ha az emberekben tudatosul, hogy a memória romlása nem természetes folyamat, hanem súlyos betegség tünete, akkor talán előbb fordulnak orvoshoz.

(Folytatjuk)