Jogi esetek

Egy férfinak öregkorára megromlott a viszonya a fiával. A gyerek különösebben súlyos dolgokat nem követett el ellene, egyszerűen nem bírták egymást elviselni. Ezért a fiú elköltözött otthonról, és az öreget egyedül jóval fiatalabb öccse látogatta. Gondozásra nem szorult a férfi, mivel nyugdíjából és ingatlanvagyonának bevételeiből futotta házvezetőnőre is, ápolónőre is.
A férfi olyannyira megharagudott gyermekére, hogy végrendeletet készített, amelyben minden vagyonát öccsére hagyta, a fiát pedig kitagadta. Csakhogy ügyvédei figyelmeztették az apát: a kitagadás érvénytelen, hiszen azt csak nagyon súlyos feltételek esetén engedélyezi a törvény (ha az örökös valami égbekiáltót követ el az örökhagyó ellen). A végrendelet többi része viszont érvényben maradt.
Egy évvel később az öregember öröklési szerződést kötött az öccsével. Ennek a lényege az volt, hogy a testvére haláláig gondozza, ápolja, halála után eltemetteti őt, cserébe az öcs egyedül örökli a teljes ingatlanvagyont. A férfi, bár a szerződés megkötésekor még nem volt beteg, rövid időn belül szívrohamban meghalt.
A temetés után úgy tűnt, hogy az öcs kapja meg az ingatlanokat, és azokból az örökhagyó fia semmit sem lát. Ám ő nem hagyta annyiban a dolgot, és pert indított, hogy legalább a köteles részt adják ki neki.
A köteles rész jogintézménye azt takarja, hogy ha bizonyos törvényes örökösöknek az örökhagyó végrendeletében nem juttat semmit, de nem is tagadja ki őket, akkor a törvényes örökrészük felét - mindenféle módosításokkal, amelyek e példa szempontjából nem érdekesek - ki kell nekik adni. Az öröklési szerződés nem végrendelet, tehát ott ez a szabály nem érvényes, ilyenkor ugyanis a felek üzletet kötnek: te gondozol halálomig, elviseled az öregkori hisztimet, adogatod a gyógyszereimet - ha meghalok, és csak amikor meghalok, akkor jutsz hozzá a munkád jól megérdemelt gyümölcséhez.
Ilyenkor az elhunyt vagyona nem örökségnek minősül, hanem valami munkadíjfélének: tehát ilyenkor a törvényes örökösök akkor sem látnak semmit a vagyonból, ha nem sikerült kitagadni őket.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy ez az öröklési szerződés színlelt szerződés volt. Szóltunk már az ilyenekről korábban: azért számítanak nehéz esetnek, mert körülményes bizonyítani, hogy a felek nem azt akarták, amit leírtak.
Esetünkben az igazságszolgáltatás úgy vélte, hogy az öregember és az öccse nem azért kötöttek öröklési szerződést, mert az apa gondozásra szorult, és ezt a gondoskodást kívánta magának biztosítani. Gondozás céljára továbbra is ott volt a fizetett házvezetőnő, az ápolónő, sőt, az is kiderült, hogy bár a testvérek között valóban nagyon jó volt a viszony, az öcs ténylegesen nem gondozta, csak gyakran látogatta a bátyját.
A bíróság szerint az öröklési szerződést csak és kizárólag azért kötötték, hogy az öregember fiának még a köteles részt se kelljen odaadni.
A színlelt szerződés semmis, így újra életbe lépett az előző végrendelet. Ez az elhunyt öccsét nevezte meg örökösként, de a fiú kitagadása semmis volt, tehát a leszármazott hozzájuthatott a köteles részhez.
Olykor úgy tűnik, hiába vannak azok a szabályok, amelyek a papírral szemben az embernek adnak hitelt. De ha elég sok, bíróság által is ismert körülmény szól a papiros ellen, lehetséges az írott dokumentumokkal szembeszállni.