Szükség van ránk

Általában Margit néninél kezdek, mert ő a legnehezebb, ő tudja a legkevésbé ellátni magát. Őt fürdetni kell, az ágyát rendbe hozni, megetetni. Tőle átsétálok a patikába, ott sok csomag gyógyszert váltok ki. A recepteket már az előző napokon összegyűjtöm. Tudni kell, kinek mi jár. Persze vannak ismétlődések, például vérnyomáscsökkentőből több gondozottnak is viszek. Fillérre elszámolunk, van, akinek vásárolok is, nálam a lista, mit kér aznapra. Mindig cipekedni kell. Több szociális gondozó szerzett jogosítványt - én gyalog járok és busszal.
Józsi bácsihoz nagyon szeretek járni. Őt nyolc éve gondozom, azóta rokkant, a lábát is amputálták, mégis mindig jókedvűen vár. Viccelődik velem, de tudja, hol a határ. Nagyon kedves, picit udvarolgat is, észreveszi az új ruhát vagy ha fodrásznál voltam. Már-már családtag vagyok nála, izgul ő is a gyerekeim vizsgáikor, mert néhány szót én is ejtek magamról. Józsi bácsinak három gyereke van, mind ugyanitt él, jól keresnek, de nem sokat törődnek az apjukkal. Az unokái is felnőttek, azok néha látogatják, de legfőképp a zsebpénz miatt, amit kapnak. Hát maradok én a családja helyett is.
Bori nénit így kell szólítani, pedig tíz évvel fiatalabb nálam. Agyvérzése volt, fél oldalára béna. Azelőtt tanított, sok könyve van, legjobban annak örül, ha ráérek fölolvasni valamelyikből. Ott én is sokat tanulok mindennap.
Marikához naponta járok. Vele nehezebb a dolgom, mert nem fogadja el a saját állapotát. Folyton sír, büszke, a balesete és a műtétei óta nem érzi értelmesnek az életét. Lelket kell verni belé, nála én próbálok viccelni, de vannak rossz napjai, amikor jobb, ha csendben ellátom (mint egy csecsemőt), és megyek. Ha mégis megjön az étvágya vagy a kedve, nekem is jobb napom van.
Sanyika harmincéves, rokkant, az anyjával él, aki szintén leszázalékolt. Nehezemre esik hallgatni a veszekedéseiket. Velem mind a kettő aranyos, de féltékenyek egymásra, hogy melyikükkel törődöm többet!
Anna néni olyan, mint egy bárónő. Valaha jómódú volt, velem is, velünk is úgy bánik, mintha a cselédei volnánk. Utasítgat, parancsolgat, soha nem köszön meg semmit. Tisztaság van nála, és könnyebb a munka fizikailag, mert nem kell etetni vagy tisztába tenni, de nem jó a hangulat.
Feri bácsi olyan édes! A saját apámmal nem volt ilyen kapcsolatom. Elmesél mindent, tanácsot kér tőlem, minden pillanatban köszönetet mond - ha etetem, ha öltöztetem, ha beszerelek egy villanykörtét -, nagyon hálás. Ha néha kórházba kerül, meglátogatom ott is, hétvégén is, munkaidőn túl is.
Mit meséljek még? Fárasztó munka, de szép. Nálunk minden gondozó szereti a munkáját.