Együttélősdi

A fiú nagyon rosszul lett. Mindenre gondolt, csak arra nem, hogy ez vele is előfordulhat. Közvetlenül a szívroham előtt látta a nyolcvanéves nagyapját, akinek magas vérnyomása és cukorbetegsége is volt. Tudta, hogy ez végzetes. Az Öreg (mindenki így hívta, igaz, már negyvenéves korától) éppen leugrott a cseresznyefáról, és - szokása ellenére - leült a kispadra. Az unoka mellette állt, nézte, ahogy az előbb még virgonc nagyapja most verejtékezik, levegő után kapkod, szédül, nem tud megszólalni.
A fiú két éve élte át a nagyapa szívrohamát, és most önmagán tapasztalta ugyanezeket a tüneteket. Heves szívdobogás, szapora pulzus, légszomj, enyhe émelygés. A környék legjobb focistája romokban hevert. Éjjel kicsit javult a helyzet, késő délelőtt ébredt, de nem volt ereje az ágyból felkelni. Erős szorongás fogta el, rettegés, újra felgyorsult a pulzus, és erősödött a szívdobogás. Vége volt az érettségi körüli izgalomnak, vége volt a felvételi vizsgáknak, már két hete tudta, hogy melyik főiskolára fog járni, a barátnőjével minden a legnagyobb rendben ment - mi oka lehet a szorongásnak?
Mert ez kétséget kizáróan szorongás volt, sőt pánikroham, annak tizenhárom tünetéből legalább nyolc jellemezte az állapotát. "Úristen, nekem 'állapotom' van!? Hiszen ez tegnap történt, másnapos lennék!?" Ettől a felismeréstől remegni kezdett a keze, és kávézni se ment ki. Azt se tudta, hogy ártana-e vagy használna a vérnyomást emelő fekete ebben a helyzetben. Azt se tudta, beteg-e vagy sem. Egyre jobban félt. Az volt a legfurcsább, hogy fogalma sem volt, mitől tart. Eszébe jutott az a villámcsapás, amitől hétévesen úgy megrettent, hogy bepisilt. Ma hasonló rettegés fogta el.
A következő négy nap a totális szorongás ünnepköre lett. Kuporgott az ágy sarkában, ha mégis felkelt, a szoba sarkában kuporgott (ez volt a merész vállalkozás legtávolabbi pontja), igyekezett nem gondolni semmire. Mert ha átsuhant az agyán egy röpke gondolat, az maga volt a kétségbeesés. Látta magát, mint a nagyapát, a rosszullétével, a szívrohammal és a koporsóval, látta magát így összetörve, lelki bénaságban, attól félve, hogy ez már mindig így lesz.
Ha próbálta a régi énjét elképzelni, dupla erejű szorongás tört rá a múlt időbe helyezett személyisége miatt. Megfogadta, hogy élvezni fogja az életet, örül, hogy van keze-lába, ha ennek egyszer vége lesz. Megfogadta, hogy kizár az életéből mindent, ami okozója lehet ennek az állapotnak. Haragudott a világra, amiért épp vele történt, amiért épp ő reagált így. Másoknak semmi bajuk egy kis könnyű drogtól. Egy szál füves cigitől mások jól érzik magukat. Ezért is szoknak rá. Szinte nevetett: szóval hálásnak kell lennem ezekért a kegyetlen napokért! Mert én tuti, hogy nem szokom rá!