Itt közelebb hoz a kerítés

Több mint egy évtizedes tortúra következett. A sérült gyermek életének tartalmassá tételéért küzdő család folyamatosan falakba ütközött. Miközben a kislánnyal intézetről intézetre jártak, a betegség után két hónappal született egészséges kisfiuk gyermekkorára ma már alig emlékeznek. Végül úgy döntöttek, létrehoznak egy napközi otthont.
- Ezt nem csupán a sérült emberek, de közvetlen környezetük és a fiam miatt legalább annyira akartuk. Ő pedig megértette, és első spórolt pénzét az alapítványba tette - mondja Stang Imréné, az édesanya. A létesítmény nemrég ünnepelte tízéves jubileumát. A szépen felújított, tornácos parasztház mellett pihenőparkot alakítottak ki tóval, aranyhalakkal és teknősbékával.
- Százötvenezer forinttal indultunk, és négymilliós értékű munka lett belőle. Ez egy csoda volt, mindenki segített - emlékszik vissza Marika. A sorstársak családjai és Szajk jóérzésű lakói mellett lipcsei polgári szolgálatos fiúk és mohácsi fiatalok is részt vettek a munkában. Helybeli gyerekek pedig önként ajánlották fel, hogy saját pénzükből és munkájukkal megépítik a még hiányzó kerítést.
Ma nyolc környékbeli sérült ember tölti mindennapjait a szajki házban, három gondozó társaságában. Mikrobusz gyűjti össze és szállítja őket naponta családjuktól a második otthonukba. A foglalkozásokon gyertyát öntenek, gyurmáznak, rajzolnak, barkácsolnak. Részt vesznek a háztartási munkákban, az udvaron pedig laskatököt termesztenek.
- Zsoltink nagyon szeret idejárni - mondja Somogyvári János, annak a huszonnégy éves mohácsi fiúnak az édesapja, akinek a születéskor kapott agyvérzés következtében sérült meg a szellemi és mozgásközpontja. - Itt barátokra lelt, nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Ha otthon konfliktusunk van, elég annyit mondani, hogy holnap nem lesz napközi, és máris engedelmeskedik; ez a legkomolyabb fegyelmezési eszközünk. Önállóság terén is sokat fejlődött, ma már otthon is egyedül takarítja a szobáját.
A napközibe íratás előtt Zsolti édesanyja tizennégy évet töltött otthon gyermekével. Azóta újra dolgozik, félnapos műszakban fodrász.
A tízéves jubileumi ünnepségen összegyűltek a hozzátartozók, az otthon lakói pedig műsort adtak. Bicebóca mozgásukon, nehezen artikulált hangjukon is átsüt, mennyire boldogok. Jó leckét adnak szeretetből és egymásra figyelésből.
Zsolti egy széken ülve Petőfi Sándor versét szavalja. Édesapja büszke egyetlen gyermekére, akiért - mint mondja - hálás a sorsnak. A napközi lakói időközben Jézusról énekelnek.
- Én is szoktam imádkozni - súgja a mellém szegődött fiatalember, aki elárulja, csak vendég itt. A bogádi otthonból jött, régóta egyedül borotválkozik, és nagyon szereti a zenét. Hárommondatonként - talán hogy más is megtanulhassa - két szót ismételget: Boldog vagyok, boldog vagyok!