Játssz, és megmondom, ki vagy!

A kisgyerek játék közben utánozza a felnőtteket, ő maga is felnőtt akar lenni: nagy és erős, mint apa, szép és nőies, mint anya. Az utánzás közben beleéli magát a játékba, a felnőttek világába.
De miért játszanak a felnőttek? Színészek, zenészek, bohócok, artisták megvédik ezzel magukat a "kinti" világtól, ahol az igazi felnőttek élnek. Azok a felnőttek, akik szürke öltönyökben, nagy autókban rohangálnak, komoly dolgokról tárgyalnak, pénzt keresnek, fontos döntéseket hoznak. Ha pedig elfáradnak, betérnek egy színházba vagy a cirkuszba, és megnézik, hogyan játszanak ma este a játékos felnőttek.
Miért nem tudják a gyerekek abbahagyni a játékot? Mert valóban "odaát" vannak, beleélik magukat, megváltozik az idő- és térérzékelésük, elmélyülnek az autók tologatásában, a babázásban vagy a számítógépes üldözésben. Nem is tanácsos megszakítani a játékot, hagyni kell időt a játékra és annak méltó befejezésére is. A kívülálló - és főleg a felnőtt - nem tudhatja, milyen fontos, hogy győzzön a jó, és ne kelljen abbahagyni a játékot.
Miért ismételgetünk a játékban? A szabályok betartása az egyik legerősebb feladat. Kicsi kortól így tudjuk megtanítani a későbbi rendszerességet, a majdani házirendek és törvények tiszteletét. Ezért fontos együtt játszani a gyerekekkel. Helyes a lányoknak lányos játékot venni, de nem helyes a fiús játékoktól eltiltani. Helyes a fiúknak is babát adni a kezébe, s minden gyereknek fontos a sokféleség. Legyen építőkockája, legója, társasjátéka, kedvenc macija és divatos őrülete is. Az értelmes gyerek mindennel el tud játszani és soha nem unatkozik.
A látszólag veszélytelen játékból is válhat ellenség. Már kicsi korban felfedezhető a későbbi szenvedélybeteg, a korlátokat nem ismerő személyiség, aki felnőttként függőségbe kerülhet a játékgépek, a lóverseny vagy más veszélyes játékok iránt. A felnőtt mindig azt gondolja, bármikor képes leállni, abbahagyni - de a szenvedélybeteg felnőtt épp olyan, mint az egészséges hároméves: csak még egy kicsit hadd játsszak!
A játék komoly dolog! Vegyük komolyan a mások játékát. Amikor játszunk, beleéljük magunkat a hős szerepébe, átéljük a nehézségeit, vele izgulunk. A mai filmek és számítógépes játékok veszélye éppen abban rejlik, hogy nem világosak a szándékok, nincsenek hagyományosan jók és rosszak. Erősíti az agressziót a tény, hogy tét nélküli az üldözés, az ölés, és hogy nem tudunk drukkolni a hősnek, mert nem szimpatikusabb egyik szereplő a másiknál.