Családi libikókák

Mindketten egy kis faluban nőttek fel, Ritát azonnal felvették az egyetemre, Róbert pedig unalmasnak találta a falubéli életét. Nem akart élősködni tovább a szülei nyakán - ahogy mondogatta -, de valójában nem akart gyermeki szerepben maradni. Anya naponta kikérdezte: hova mész, mikor jössz, tanácsokat adott, kivel barátkozzon. Róbert tehát független és szabad akart lenni. Rita is örült, hogy ketten fizetik majd az albérletet, mégis jobb két személyre főzni, valakit hazavárni. Csakhogy az évek alatt kiderült: ő lett a testvérke anyukája-mosónője-fodrásza-szakácsnője és lelki támasza egy időben. Észre sem vette, hogy nem csak előnye származik abból, ha valakinek szüksége van rá, ha valaki számít a segítségére.
A következő történetben az apa szorgos-dolgos életet élt, imádta a feleségét és három lányát. Mint a mesében, úgy éltek évekig, amikor az anya hirtelen meghalt egy súlyos betegségben. A két idősebb lány már külön élt ekkor, gyerekeiket nevelték, és a legkisebb is erre készült. Anya még jelen volt az eljegyzésen, boldogan fogadta leendő vejét, így Anikó is büszkén érezhette, hogy választottja az igazi, ha mindenki helyesnek találja a döntését.
A házasságra azonban nem került sor. Apát kellett erősíteni-vigasztalni. Mindannyian megrendültek, de a legkisebb lány átvette anya szerepét apa mellett. Először csak a háztartás, később a közös tévézés, majd apa gondolatainak meghallgatása várt rá.
Az esküvőt elhalasztották. Hat hónapra, majd egy évre, majd újabb hat hónapra. A fiú ezt már nem várta ki. Másik lányt vett feleségül, Anikó barátnőjét. Egymásnak panaszolták, hogy Anikó áldozatvállalása nem tesz jót a kapcsolatuknak: sem a barátságnak, sem a jegyességnek. Végül mind a ketten otthagyták Anikót, akinek soha nem volt ennyire szüksége rájuk, mint ezekben az években. Apa mellett alárendelt lett, és a férfi vissza is élt ezzel. Éppen akkor kapott köhögési rohamot, amikor Anikó indulni készült, sírva fakadt, amikor szépítgette magát randevú előtt. Ez volt Anikó utolsó önállósulási kísérlete. Azontúl végleg alárendelte életét az apjának.
Hogyan szabadulhat valaki a saját csapdájából? Hogyan szállhat le a nevezetes libikókáról úgy, hogy a másik ne sérüljön? Szabadulni, leszállni, kiugrani, önálló életet kezdeni éppen olyan óvatosan kell, mint a valódi mérleghintán. Ha le akarom engedni, ha ki akarok szállni a játékból, lassan csinálom, nyugodtan, megfontoltan. Ha én hirtelen ugranék el, ő megütné magát. Ha úgy szállok ki a tartó-támasz szerepből, hogy felkészítem őt is az új helyzetre, senki nem fog sérülni.