Együttélősdi

Hogy kellenek-e helyek az ismerkedéshez? Azt kérdik, minek kellene szervezett találkozási pont, társkereső intézmény, miért nem bízzuk magunkat a véletlenre? Bíznánk mi, kérem szépen, a véletlen a legjobb regényíró, nincs szebb, mint egy romantikus pillantás és örökké tartó szerelem! Ne gondolja senki, hogy gúnyolódom, hogy nem hiszek a véletlenek hatalmában. Csakhogy a véletlen mindig jelen van, bárhol, bármikor összeakadhat a tekintetünk a Nagy Igazival vagy csak a kísérleti kapcsolatok egyikével, de szükséges még valami: hogy élni tudjunk a pillanat adta véletlennel. Ez pedig a bátorság. Ránézni és meglátni benne a csodát: nem nagy kunszt. Ránézni és megkívánni: még az emlős is tudja. Ránézni és megszólítani: ez bátorság függvénye; megtenni az első lépést, kezet nyújtani, ürügyet találni, beszédbe elegyedni - ehhez vagyunk gyávák, ezért maradunk vagy leszünk újra és újra magányosak. Ma, amikor bárki megszólíthat az utcán vagy a metróban akárkit, ma, amikor bárki hangosan tetszését nyilváníthatja, nem kell hivatalos bemutatás, nem kell ceremónia, nem kell félni a falu szájától (mert már ott sem lepődik meg senki), ma okafogyott ez a félelem.
A pszichoterápiák során ezt hallom legtöbbször: nem mertem megszólítani, nem mertem odamenni. Miért is nem? Mi a veszítenivalód? Az, hogy visszautasít! Attól félek, hogy kiadom magam, és ő kinevet. Igazad van, ne kezdeményezz, valóban megspórolhatsz egy csomó kétséget és visszautasítást. Ugye?! - mondja ő. És még valamit megspórolsz, egy új kapcsolat lehetőségét! Kimaradsz megint valamiből, valakiből, aki lehetne a gyerekeid új apja, lehetne a szerelmed, lehetne életed párja vagy lehetne jó barátod, lehetne szimpatikus haverod. Pontosabban - lehetett volna. Ez a valódi kockázat. Mérlegeld, melyik a súlyosabb: kezdeményezni (és visszautasítást kapni) vagy elkerülni és elveszíteni valakit, még mielőtt megismerted volna. Ezért kellenek a helyek, ahol lehet ismerkedni, ezért nagy baj, hogy nincsenek. Bajban vannak a negyven-ötven éves újrakezdők, akik egyedül maradtak, de nem akarnak magányosak lenni. De bajban vannak a huszonévesek is. Senki nem szereti kiírni a homlokára: társat keresek. Beszélgetőklubokra van szükség, ahol mindenki a közös érdeklődés ürügyén szerezhet új ismerősöket. Kinek kell ez? Kétféle embernek: akinek éppen nincs párja és annak, akinek van.