Jogi esetek

Ismét temetéssel kezdődik történetünk. Az elhunyt hamvait tartalmazó urnát a háznál ravatalozták föl, ott tartották a megemlékező szertartást is. Minden rendben zajlott a ceremónia végéig, amikor is az addig mintaszerűen teljesítő temetkezési vállalkozó kapitális bakija folytán a ház elé befutott egy narancssárga furgon, hogy a hamvakat a temető ravatalozójába szállítsa. A gyászolók tátott szájjal álltak, míg az abszurd színű járgány elhajtott az urnával.
Az esetről sokáig beszéltek a faluban, a rokonok pedig úgy érezték, hogy szerettük emlékét gyalázta meg a temetkezési vállalat az alkalomhoz nem éppen illő szállítóeszközzel. Nem kevesebb, mint egymillió forint kártérítést követeltek kegyeleti joguk megsértése miatt azért a botrányért, amelyet a narancsszín furgon megjelenése okozott ezen a szomorú és megismételhetetlen eseményen. A temetkezési vállalat nem tagadta ugyan, hogy hibázott, de az egymillió forintot kissé borsos árnak tartotta ezért a - szerintük - apró bakiért.
A bíróságnak két mozzanatot kellett eldöntenie. Az első, hogy sérültek-e a gyászolók személyhez fűződő jogai, jelesül a kegyeleti jogok. A temetkezési vállalkozó azzal védekezett, hogy a narancsszín furgon megjelenésekor a szertartás már véget ért. Neki valamilyen módon a temetőbe kellett vinnie az urnát meg a koszorúkat, de ez már nem volt a szertartás része. A rokonok szerint a szertartás még nem ért véget, hiszen a gyászolók a helyszínen tartózkodtak, sőt figyelmük éppen a derűs narancsligeteket megidéző járgányra összpontosult. Az incidens sokakat megbotránkoztatott, fokozva ezzel a rokonok szomorúságát, hiszen nem tudtak halottjuktól illő módon búcsút venni.
A bíróságon egyértelműnek tűnt, hogy a felperesek kegyeleti jogai valóban sérültek. Ekkor azonban felmerült a kérdés, hogy az okozott fájdalom, botrány és hajcihő mennyit ér - forintosítva. Már az első fokú bíróság is úgy vélte, hogy bármennyire is egyszeri és megismételhetetlen alkalomról volt szó, azért egymillió forint mégiscsak túlzás lenne, és háromszázezer forintra taksálta az okozott szívfájdalom ellenértékét.
A polgári törvénykönyv átlagember számára meglehetősen megfoghatatlanul fogalmaz a nem vagyoni károk megtérítéséről: azt rögzíti, hogy olyan összeget kell kifizetni, ami a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Az Alkotmánybíróság egyik állásfoglalása még hozzáfűzi: ugyanolyan súllyal kell figyelembe venni a nem vagyoni, mint a vagyoni károkat. Hasonló esetekben tehát fel van adva a lecke a bíróságnak, hiszen figyelembe kell vennie, milyen sérelmet szenvedett a felperes, majd azt, hogy mekkora pénzösszeg öröme nyomja el benne a felhorgadt szomorúságot. Közben tekintettel kell lenni arra is, mekkora otrombaságot követett el a károkozó: tudta-e, tudhatta-e, hogy amit tesz, azzal mást megbánt, megsért, szomorúságot okoz? Elkerülhette volna-e a bajt, ha körültekintőbben jár el? A másodfokú bíróság végül úgy döntött, a rokonok kegyeleti jogai valóban sérültek, de a nem vagyoni kárt csak százezer forintra értékelte - mert figyelembe vette, hogy a temetkezési vállalkozó rendben levezényelte a szertartást, és nem számított rá, hogy a szállításnak is lesz közönsége.
Jogrendszerünk sok helyen alkalmaz általános keretszabályokat, amelyekben csak szempontokat ad a bírónak, mi alapján döntsön, pontos iránymutatást nem jelöl ki. Ilyen esetben az a fontos, hogy a bírót vezérlő szempontokkal ugyanannyira tisztában legyünk, mint saját, némiképp önös véleményünkkel.