Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Remélem, nem fog elkényeztetett libának tartani, amiért ilyen kérdéssel fordulok Önhöz. Tudom, hogy mások sokkal nagyobb gondokkal küszködnek, de higgye el, nekem most ez is épp elég. Arról van szó, hogy nemrég összevesztem az anyósommal. Az a gond vele, hogy túl buzgó, állandóan segíteni akar. Mivel egyutcányira lakunk egymástól, gyakran átjön hozzánk. Olyankor megöntözi a virágokat (nem számít, hogy én előző nap öntöztem), kipakolja a mosogatógépet, nekiáll port törölni. Tudom, hogy szívesen és önzetlenül teszi, nekem mégis az az érzésem, hogy ezzel lejárat mint háziasszonyt. Ha jön, görcsbe áll a gyomrom, hogy már megint mit vesz észre, mit nem csináltam meg. A bili akkor borult ki, amikor megtudta, bejárónőt fogadtam. A kisfiam már kétéves, bölcsis, nagyon kiegyensúlyozott gyerek, én pedig szeretem a munkámat, külkereskedelmi ügyintéző vagyok egy cégnél. Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy visszamegyek dolgozni. Anyósom persze vérig sértődött, hogy a takarítást ő is megcsinálná, nem kell bejárónő, miért dobjuk ki az ablakon a pénzt. Hogy magyarázzam el neki, hogy nem tudnék péntek délután nyugodt szívvel a fodrásznál ülni, amíg ő nálunk a vécét suvickolja? Ez a mi családunk, az én háztartásom, hadd intézzem úgy a dolgaimat, ahogy szeretném! Nem ez a normális?
Egy tanácstalan meny

Kedves Tanácstalan Meny!
Hogy mi a normális, az nagyon viszonylagos fogalom - erősen függ kortól, társadalomtól, családi szokásoktól és egyéni felfogástól egyaránt. A középkorban normálisnak számított, hogy a tolvajnak levágják a kezét, az ókori spártaiaknál természetes volt, hogy a gyenge csecsemőket és öregeket lehajítják a Taigetosz-hegyről. Vannak családok, ahol a gimnazista gyerek ágyba kapja a kakaót, és akad olyan is, ahol anyucinak viszi a hálószobába kisiskolás csemetéje a reggelit. A problémájához közelebb álló példával élve: ismerek olyan családot, ahol remekül összedolgozik egymással anyós és meny, de akad olyan fiatalasszony ismerősöm is, aki két kisgyerek és munka mellett semmilyen külső segítséget nem kap velük élő anyósától, pedig nagyon elvárná. Egyszóval: nincs recept. Ha Ön nem igényli a segítséget, sőt kifejezetten zavarja, anyósának viszont a vérében van az állandó tevékenykedés, akkor meg kell találni a helyes kompromisszumot. Én sem gondolnám, hogy a kedves mamának kellene ellátni a bejárónő szerepét, de biztosan tud olyan feladatokat találni, amelyek Önt se zavarják, és anyósa tettvágyát is kielégítik. Nem hinném, hogy háziasszonyi méltóságát rombolná például, ha állandó "munkakörként" ráruházná a vasalás feladatát. Próbálja megbeszélni vele, miben nem kér segítséget, és mi az a terület, ahol szívesen veszi azt. Végül ne feledje: Önnek is van kisfia, kerülhet egyszer ugyanilyen helyzetbe. Ugye milyen elkeseredett lenne, ha úgy érezné, nincs már szüksége Önre? Fogadja hát el anyósát, kérjen tőle tanácsot, vonja be - legalább minimális mértékben - a háztartásába, ahol akkor sem lesz kérdés, hogy ki az úr. És örüljön a segítségének, ameddig lehet!
Üdvözlettel:
Kemény Krisztina