Ritkuló lábszobrászok

Ha valaki elveszti a lábát, az még nem a világ vége, bármennyire is úgy érzi első kétségbeesésében. Ma, amikor az érrendszeri betegségek népbetegségnek számítanak, gyakorlatilag bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Mi történik az amputáció után?

Családi körTanács Gábor2005. 11. 04. péntek2005. 11. 04.
Ritkuló lábszobrászok

Partizán volt a görög néni, lábait még akkoriban veszítette el. Azóta szült három gyereket, ők jelenleg három országban élnek. Itt üldögél most az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet egyik szobájában, mint egy ruhapróbán. Háromévente kap új protéziseket. Kedélyesen cserfel az ismerősökkel. Széles családjáról meséltetik, miközben az egyelőre fából elkészített eszközöket a test súlypontjaihoz igazítják. A termekben a műgyanta jellegzetesen savanykás szaga terjeng, a szekrényekben lábfejek sorakoznak - a néni már egyenesen áll, keze elereszti a korlátot, és úgy beszélget a protéziskészítőkkel, mint más a régi fogorvosával egy rutinellenőrzésen.
Délelőtt ambuláns kezelés folyik, jókora a sürgés-forgás a volt tüdőszanatórium helyén emelt vadonatúj épületben. Ez a fiatal hölgy elesett egy építkezés gödrében, protézise azóta kattog. Egy másik páciens szabályosan kettőbe törte csípőprotézisét, a láb a falnak támasztva álldogál, vastag, törött cső lóg ki belőle.
Bujdosó Róbert mérnökként lassan húsz éve készít ilyen eszközöket. Gyerekkorában került kapcsolatba ezzel a szakmával. Szemügyre veszi az eltörött csípőprotézist, majd akkurátusan leveszi a törött részt, műanyag zacskót bont, és kivesz belőle egy tartalék alkatrészt. Az új ízület ára százezer forint körül van.
- A jó hír az, hogy Magyarországon mindenkinek alanyi jogon járnak ezek a protézisek. Persze mindegyiknek van meghatározott kihordási ideje, annál korábban nem nagyon lehet újat igényelni. De az, hogy egy amputált teljes életet élhessen, nálunk nem elsősorban az eszközön múlik - magyarázza, miközben már a görög néni készülő protézisét igazítja formára.
A fát elfűrészeli, majd a darabokat egymáson elcsúsztatva összeragasztja.
- Egy műlábbal ugyanúgy meg kell tanulni járni, mint a gyereknek. Nagyon nagy erőfeszítést, nagy lelkierőt kíván az, hogy az ember a végtagja elvesztése után újra felálljon. Eleinte én is az eszközt okoltam sok mindenért. De az amputáció fokozatosan szűnik meg az élet központi tényezőjének lenni. A beteg először azt mondja: "Csak egyszer újra lábra álljak!" Majd azt kérdezi: "Mikor dobhatom el végre a botokat?" Végül jönnek az esztétikai szempontok: szép-e a protézis, szimmetrikus-e, milyennek nézek ki vele? Ez különösen a lányokra jellemző. Mikor pedig megérkezik a gyermekáldás, az egész már csak annyiban lesz fontos, hogy a protézis kényelmes legyen, és jól működjön.
{p}
Délután nyugalmasabb a munka: betegek már nincsenek, csak az eszközök. Ilyenkor készítik el az új műlábakat. A munka a csonkággyal kezdődik: ez nagyon pontosan követi a csonk formáját, hiszen azt pusztán a vákuum tartja rajta a láb maradékán. Először gipszből megmintázzák a csonkot, és arra egy hőre lágyuló, hidegre megszilárduló, szivacsszerű anyagot tekernek: ez lesz a betét, amely majd a csonkot körülveszi. A tulajdonképpeni láb azután készül el, hogy a fából készült mintát a páciens kipróbálta. Azt kell valahogy kitalálnia a protéziskészítőnek, hol kell a testet alátámasztani ahhoz, hogy biztosan álljon, mivel az ember lába a legritkábban egyenes. Ezt a mintát gipsszel láb formájúra formázzák. Ezt, illetve a csonkágyat különböző tartószilárdságú szövetekkel körbetekerik, majd testszínű műanyaggal körülöntik. Aprólékos kézimunka az egész műveletsor, amelynek végrehajtása közben sokat kell a tapasztalatokra hagyatkozni. Például a csonkról gipszminta készül, de a csonkágy készítésekor számításba kell venni, hogy később ez a forma megnyúlik, ahogy a csonkot övező izmok sorvadnak.
- Ez a szakma is kihalóban van - mondja kesernyés mosollyal Balogh Sándor műhelyvezető. - Az egész világon egyetlen nagy cég létezik, amelytől a szükséges alkatrészeket és anyagokat be lehet szerezni, az árak kötöttek. Nálunk csak a társadalombiztosítás vesz protézist, ők mondhatják meg, hogy mennyi a késztermék ára. Ausztriában nyolcezer euróba kerül egy eszköz, ha átszámoljuk, akkor mi kevesebb, mint ezer-háromezer euróért adunk egyet. A különbség teljes egésze a munkabérek közti eltérés. Így nem kell csodálkozni, ha jóformán senki nem választja ezt hivatásául. Rendszeresen kötünk tanulmányi szerződéseket fiatalokkal, kitöltik nálunk a belefoglalt két évet, azután mennek máshová. Pedig legalább tíz év, amíg ezt a kézműves szakmát rendesen kitanulja az ember.
Már mindenki távozott. Az öntőszobában három művégtag várja a reggelt.

Ezek is érdekelhetnek