Franczia baba az angyaltól

Elindulhattunk volna az ókori Rómából is, ahol a téli napforduló idején hagyomány volt a gyermekek és a szegények megajándékozása. A kezdeti, szerencsét hozó zöld ágacskát, a cukrozott aszalt gyümölcsöt és a süteményt később ott is kiszorította az aranypénz.
Európában egészen a XIX. századig a húsvét volt a legfontosabb keresztény ünnep, ami ugyan máig megtartotta első helyét a vallási alkalmak között, de családi ünnepként mintegy kétszáz éve a karácsony áll az élen. Korábban elsősorban az újévhez kötődött az ajándékozás, s a szegényebbek ajándékozták meg a gazdagabbat. A hűbéresek hordták a terményből, pénzből, jószágból összeállított hódoló "csomagot" az úrnak, az úrnőnek meg kelmével, illatszerrel kedveskedtek. Ők pedig miséről jövet a szokásosnál bőkezűbb alamizsnát osztogattak a templomlépcsőn kuporgó koldusoknak.
A hagyomány úgy tartja, hogy Luther Márton állította az első karácsonyfát, Németországban, s gyermekeivel ő állta először körbe énekelve, imádkozva a gyertyákkal ékesített fenyőt. Mindenképpen a német protestantizmus volt az, amely döntően családi ünneppé tette a karácsonyt, s lassan egész Európa, majd a Föld minden keresztény országa átvette ezt a szokást.
A XIX. század közepén Magyarországon az arisztokrata és a nagypolgári családok immár többé-kevésbé a maihoz hasonló módon ajándékozták meg a gyerekeket és a személyzetet, illetve a falu szegényeit. Egy átlagos kislány napjainkban bizony lebiggyesztené a száját, ha csak annyit kapna az angyaltól, mint például Odescalchi Ilona 1879 karácsonyán. A nyolcéves hercegnő ugyanis egy "franczia" babát kapott, semmi mást. Bár a baba bársonyruhát és elegáns csipkés főkötőt viselt, de csak a feje volt porcelánból, a teste rongy, keze-lába bőrből varrott.
A legtöbb magyar kisgyermek persze nem is álmodott ilyen ajándékról. A jászolállítás, különösen a színkatolikus vidékeken, sokáig elterjedtebb volt, s ehhez nem kapcsolódott különösebben ajándékosztás. A századforduló után, a húszas-harmincas évekre már a módosabb parasztokhoz és iparosokhoz is eljutott az "új" szokás, amelyet minden gyermekes család szívesen átvett. De egyáltalán nem mese az, amelyre csak legyintenek korunk meg a közelmúlt gyermekei: bizony, legtöbb helyen beérték a gyerekek édességgel, almával, dióval, szaloncukorral!
Háborús években még ennyi sem jutott.
Az ötvenes-hatvanas évek gyermekei cipőt, sapkát, tréningruhát kaptak. S milyen boldogság volt egy-egy mesekönyv vagy Ne nevess korán! társasjáték!
A hetvenes-nyolcvanas években pedig az olcsó, s ezért nagyszámú könyvek és a lassan feltünedező márkás külföldi dezodorok, tusfürdők okoztak örömet az ország aprajának-nagyjának. Kapható volt mintegy három márka. Akadt olyan év, amikor egész városok úsztak zöldalmaillatban.
Ahogy közeledünk a mához, úgy változtak meg az ajándékozási szokások. Ma ismét vannak, akik nagyon keveset, és vannak, akik szertelenül, értelmetlenül sok ajándékot kapnak. De ez már mindnyájunk számára ismerős világ.