Jogi esetek

Teherautó haladt az úton. A sofőr későn vette észre, hogy a diófa egyik vaskos ága az éjszaka folyamán letört, és belóg az út fölé: teljes sebességgel beleütközött. A szélvédő berepedt, a vezető elvesztette az uralmát a jármű fölött, és az árokba hajtott. Komolyabb baja szerencsére csak a teherautónak lett - attól függően, mit nevezünk szerencsének: hiszen az bizony ripityára tört. Sofőrünk első körben a biztosítót kereste meg. Onnan azzal küldték el, hogy a kár megtérítését a közútkezelőtől kérje, mivel annak a dolga lett volna az országút menti fák gondozása. A közútkezelő szerint nem ő volt a hunyó, mivel a fa az út melletti termőföldön áll, tehát tessék szíves a szántóföld tulajdonosát zaklatni a kárigénnyel. A szántóföld tulajdonosa, mint a mesében, visszamutatott a közútkezelőre, mondván: ő ugyan felszedi a lehullott diót, de a fa az ő ingatlanának határán pontosan másfél méterrel túl van - törik, kidől, neki nem dolga.
A sofőr zavarában egy negyedik szereplőt keresett meg: az ügyvédet. Értelemszerűen nem azért, hogy térítse meg a kárt, hanem hogy valami módon tegyen rendet a hétfelé beszélő, de fizetni egyként nem akaró, kényszerű üzletfelek között. A helyzetben az volt a furcsa, hogy a károsultnak ezúttal majdnem mindegy lett volna, hogy őt vagy mást terhel a felelősség. Ha ő követett el hibát, életbe lép a casco, ha a közútkezelő vagy a földtulajdonos, akkor arrafelé tarthatja a markát. Csak az volt a bökkenő, hogy az egyik változatot a biztosító, a másikat meg a közútkezelő cáfolta vehemensen.
Az ügy a bíróságra került. A sofőr a közútkezelőt hívta perbe, hiszen annak a felelőssége volt kérdéses, a biztosító pedig aggódva figyelte az eljárás alakulását. "A közút kezelője köteles a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet elhárítani" - így szól a vonatkozó törvény. Persze vannak esetek, amikor ez lehetetlen. Az alperes arra hivatkozott, hogy a diófának semmi baja nem volt, a balesetet megelőző éjjel viharos szél törte le az ágat - az pedig elháríthatatlan, külső természeti erő. Elmondták a közútkezelő képviselői, hogy a fákat rendszeresen ellenőrizték, ezt dokumentálták is, magyarán: mindent megtettek, hogy hasonló baj ne történjen. Tették ezt annak ellenére, hogy a fa nem is az övék.
A vitának ezt az elhárító vonalát hamar elvágta a bíróság, mert kiderítette, hogy a bajkeverő növény a szántóföld határán kívül áll. Ezután szakértői véleményt kértek arról, hogy mekkora volt a szél a szóban forgó este, és lehetett-e arra számítani, hogy a fa ága letörhet. Mert ha igen, akkor a közútkezelőnek kötelessége lett volna azt kivágni. A szakértő a közútkezelő képei alapján vizsgálódott, és némi gondolkodás után rámutatott, hogy a fa törzse tele volt sebhelyekkel és ágcsonkokkal. Ezek okozhattak gombás fertőzést, amitől elkorhadt a növény belseje. A sebhelyek miatt még nem kellett volna kivágni a fát, de a szabad szemmel is jól látható jelekből kiindulva alaposabban meg kellett volna vizsgálni. Rendelkezésre álltak ugyanis a vihar idejéből a meteorológiai adatok, mely szerint a szél, bár erős volt, nem számított viharosnak. Egy egészséges, ruganyos diófaágat nem is tudott volna eltörni, csak egy beteget. Így a kárt - ezúttal - nem a biztosítónak kellett állnia.
Ami persze nem vigasztalta a sofőrt, hiszen hosszú hónapokat töltött pereskedéssel, amíg pénzéhez jutott. Miközben eleve tudta, hogy az valahol, valakitől jár neki.