Jogi esetek

Nyolcvan gyerek rohangászott a nagyszünetben az iskolaudvaron, a lépcső tetején álldogált egy szem felügyelő tanár. A harmadikosok azt a játékot eszelték ki, hogy egy csapat védelmezi a várat, míg a másik megvív érte, megpróbálja elfoglalni oly módon, hogy a támadók hangos ordítással nekifutnak a védőknek, és megpróbálják őket eltaszigálni. Ez a játék sikerrel folyt öt percen át - míg az egyik kisfiú teljes erővel bele nem futott a másik felhúzott térdébe. Látványos baja nem volt, a hasát fájlalta kicsit, de ezt követően egyre rosszabbul lett, végül a tornateremben le kellett fektetni egy matracra. Egy óra múlva odaért az édesanyja, ő kihívta az orvost, az pedig mentővel a kórházba szállíttatta a gyereket. Mint kiderült, megrepedt a lépe, és el kellett távolítani.
A szülők perbe fogták az iskolát. Hasonló esetekben büntetőperek folynak, ám ezúttal polgári per következett, amelynek az volt a tétje: fizessen-e az iskola kártérítést a fiú maradandó egészségkárosodásáért? Az elsőfokú bíróság úgy vélte, hogy az iskola nem felelős a balesetért: a sérülést egy másik tanuló okozta, az intézmény minden tőle elvárhatót megtett azért, hogy ez ne következzen be. Az érdemi - és e cikk szempontjából érdekesebb, végleges - döntés másodfokon született. A polgári törvénykönyvben szó esik gondozói felelősségről; ott az áll, hogy ha valakinek a belátási képessége részben vagy egészben hiányzik, az általa okozott kárért a gondozója - ez lenne jelen esetben a felügyelő tanár, illetve az iskola - felel. Kivéve, ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátásakor úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Vagyis a térdét felhúzó fiú helyett az iskola téríti meg a kárt, ha nem úgy szervezte meg a felügyeletet, hogy nagy valószínűséggel kizárja az ilyen baleseteket. Csakhogy az iskolákra nem a Ptk. vonatkozik, hanem a közoktatási törvény, amely kimondja: a tanulói jogviszonyból eredő kár megtérítése alól az iskola csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül álló, elháríthatatlan ok vagy a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
A két alkalmazott szabály az átlagpolgár számára egyformán semmitmondó, közöttük mégis jelentős a különbség. A Ptk. esetében arról van szó, hogy a gondozó megtette-e a szokásos, ésszerű óvintézkedéseket. Jelen esetben: szemmel tartják-e a gyerekeket, figyelmeztetik-e őket, hogy ne rosszalkodjanak? A második szabály sokkal szigorúbb. Ott azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy az iskola tehetett volna-e olyan intézkedést, amely megakadályozza a bajt. Amire a válasz egyértelmű igen. Például ha a felügyelő tanár rászól a gyerekekre az első várostrom után, hogy ne veszélyeztessék egymás testi épségét. A játékot, a vadulást az iskola megakadályozhatta volna.
A bíróság kéretlenül kimondta azt is, hogy még ha az első, enyhébb szabályt alkalmazzák, akkor sem nyerhet pert az iskola. Ugyanis elvárható lett volna, hogy ne egy tanár felügyeljen nyolcvan gyerekre; de ha mégis, vegye észre a durva játékot. És ha már ezt sem tette, minimum az jusson el a tudatáig, hogy baleset történt. Ha pedig észleli valaki, hogy a gyerek rosszul van, ne várjon az anyára az orvos kihívásával.