Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Nagyobbik fiam házassága nem tartott sokáig, de arra elég volt, hogy szülessen belőle egy kislány. Ő az első unokám, és - talán nehéz helyzete vagy a sok szomorúság miatt, amit a fiam neki okozott - ő a kedvencem. Legtöbbször körülötte forognak a gondolataim, de nem tudom, hogyan segíthetnék. Hároméves volt, amikor a fiam úgy döntött, kilép a házasságból. Akkor már útban volt másik kapcsolatából az újabb gyerek. A kislányt nagyon megviselte a válás: mindig is apás gyerek volt. Szegénykém először azt hitte, miatta történt. Sírt, könyörgött apjának, hogy menjen vissza hozzájuk, fogadkozott, hogy ezentúl mindig jó lesz. Éjszakánként bepisilt, az óvodában kezelhetetlenné vált.
Négy év telt el, de az unokám azóta sem tudta feldolgozni a történteket. A fiam a kislányáért felelősséget érez, de úgy látom, mégsem intézi jól a dolgokat. Rengeteget dolgozik, így mostani családjára és a kislányra kevés ideje jut. Ezt azzal próbálja ellensúlyozni, hogy folyamatosan ajándékokkal halmozza el. Minden két hétben és ünnepekkor elviszi magához, még akkor is, ha ő maga nem marad otthon. Nyáron együtt mennek nyaralni - de a kislány utálja a közös programokat. Mostohatestvéreit - mert azóta megszületett az új házasságból a második gyerek is - nem tudja elviselni, fiam feleségét pedig egyenesen gyűlöli. Kezdetben toporzékolt, ha hozzájuk kellett menni, most inkább búskomorságba fordult át. Anyjától tudom, akivel kettesben élnek, hogy mostanában saját testvérért könyörög. Előre félek a karácsonytól, hogyan fog így zajlani az ünnep?
Üdvözlettel:
Nehéz karácsony

Kedves Olvasóm!
Nehéz és megrázó történetet tárt elénk. Levele olyan témát vet fel, amely sajnálatosan sok embert érint, és amelyről nagyon fontos beszélni. Mindannyian hozhatunk, sőt hozunk is rossz döntéseket életünk során, ma már ezért nem köveznek meg senkit. A házasságok harmada köztudottan válással végződik, és sok esetben tényleg ez a jobb megoldás. Kívülről ítélkezni soha nem szabad, minden eset egyedi, és nem tudhatjuk, hasonló helyzetben mi mit tennénk.
Egyvalamit azonban soha nem szabad szem elől téveszteni: vajon amikor saját érdekeinknek megfelelően döntünk, mennyire sértjük vele másokét. Ha valaki életet ad egy emberpalántának, felelősséggel tartozik érte, még ha ez áldozatokat is követel. Az Ön fia pedig - szépíthetjük bárhogy, ezt Ön is látja - cserbenhagyta gyermekét. Nagyon nyomós ok kellett hozzá, a következményeket pedig jól illusztrálja a fenti levél.
Azt hiszem, ebben a helyzetben csak kevésbé rossz megoldás létezik, jó nem. A kislánynak az édesapjára van szüksége, nem pedig az új családra, ahol még szívettépőbben tapasztalhatja, mitől fosztották meg őt. Próbálja megértetni fiával, hogy egyelőre ne erőltesse a családi programokat; ha fontos neki gyermeke, szakítson rá időt, hogy kettesben legyenek. Ön pedig - ha alkalma adódik - meséljen unokájának fiáról, milyen gyerek volt, hogyan tanult, milyen huncutságokat követett el, hogy ezzel is gazdagítsa olyannyira megcsorbított apaképét. Higgye el, ez lenne a legszebb karácsonyi ajándék!
A nehézségek ellenére áldott ünnepeket kívánva üdvözli: