Mily okos és bátor levél!

Lelki levelezésre általában a nők hajlandók. Ez bizony vitán felül női műfaj. A lelki posta rovat a XIX. század végén, a XX. század elején, az úgynevezett családi, társasági lapokban jelent meg először. Hamar közkedveltté vált, hiszen céljának megfelelően nem csupán a tanácskérő problémájára igyekezett választ adni, hanem másoknak is okulással szolgált vagy egyszerűen az olvasói kíváncsiságot elégítette ki.

Családi körUjlaki Ágnes2005. 12. 23. péntek2005. 12. 23.
Mily okos és bátor levél!

Általában érdekes mások életébe belepislantani. Egykoron bölcs, idős hölgy válaszolt, vagy annak szerepébe bújt a tanácsadó, de jól bevált a középkorú vagy kissé idősebb, művelt, tekintélyes Szerkesztő Úr, aki kissé atyáskodva nevelgetett, máskor "asszonytársak", majd barátnők módjára, egyívásúakként folyt a csevely.
S hogy miről szólnak száz év tanácskérő levelei? Ki hinné, hogy dédanyáink korában szinte ugyanazok voltak a fő problémák, mint ma?! Szeret, nem szeret, mást szeret... Elhagyott... Nem ért meg a mamám... Gyötör az anyósom... Nem szeretem a férjem, mégis a férjemet szeretem... Mit kezdjek magammal? "Úgy-e nem becsületes dolog - kérdezi Gyöngyvirág az Új Időktől 1906-ban -, ha egy leány elveszi másik leánynak a vőlegényét? És úgy-e abban az emberben nincs becsület, aki nem meri megmondani az igazat annak a leánynak, akit elhagyott, hanem gyáva hallgatásba burkolózik?" S a válasz nagyon szolidáris: "Mily okos és bátor levél, minden szomorúsága mellett is! A fölemelt fej, a keményen összeszorított ajkak nem védik meg Önt a fájdalom ellen, de büszke és erős marad. A férfiról pedig csak azt mondhatjuk, hitvány ember az, aki így viselkedik, és nem érdemli meg az Ön tiszta lényét!"
A csak egyszerűen Szerkesztő Úrnak szólított lelki tanácsadó 1927-ben imigyen biztatja az ura gorombaságáról panaszkodó, Fájó szív jeligéjű asszonyt: "Nincs más hátra, mint lemondani az elismerésről, és jutalmát abban találnia, amit sem a durvaság, sem a méltatlan bánásmód el nem vehet Öntől: Ön a különb kettőjük közül. Tűrjön minden igazságtalanságot védekezés nélkül, ez az egyetlen módszer arra, hogy a dühöngőt leszerelje. Majd el fogja magát szégyellni és lecsendesedik. Szókratész szerint nagyobb baj a rosszat elkövetni, mint elszenvedni!"
{p}
A Párisi divat 1937. októberi számát már nem az Új Idők konzervatív felfogása uralja. Olyan merész divatötletek mellett, mint például fekete, szoknyás fürdődresszhez viselt piros fürdősapka és ugyanilyen cipő, nagyobb aktivitásra buzdítja hölgyolvasóit. Mint például azt a negyvenéves elvált asszonyt, aki azon kesereg, nincs hol megismernie korban hozzá illő férfit. "Tudod, hogy ma mi a divat? Dolgozni kell! Ugye, hogy az uradat is valami dolgozó nő csalta el tőled? Csak azoknak van ma jó dolguk. Tudod, milyen buták a férfiak! Megesküsznek rá, hogy ezeknek a nőknek több eszük és nagyobb lelkük van. Menj te is dolgozni! Még ruhából is kevesebb kell, mint ha egész héten az úri dámát játszod. Majd valami tanfolyamra jársz, diétás konyha, idegenvezetés, pénztárkezelés, direktrice, felolvasónő, mindegy, csak férfiak legyenek körülötted, majd csak közelít valaki!"
Aztán, ahogy múlik az idő, egyre kevésbé azért mennek dolgozni a nők, hogy udvarlót keressenek, egyre inkább a szükség viszi rá őket, s majd a háború alatt pótolni kell a munkahelyeken a bevonult férfiakat is. A lelki tanácskérés újra fellángolása majd az ötvenes években következik be. A Nők Lapja Okos Katája legtöbbször tényleg bölcs tanácsokat ad. Ő már nem azt javasolja panaszkodó asszonytársának, hogy némán tűrje az ura randalírozását. "Adj neki egy utolsó lehetőséget. Ha nem változik, hagyd el. Ma már boldogul minden nő maga is, nem szorul rá, hogy eltartsák."
A Szabad Föld olvasói mindazonáltal nem vágtatnak rohamléptekkel előre. 1959-ben parázs vita alakul ki egy levél nyomán: szabad-e nőknek nadrágban járni? Nem párosul-e ez a család felbomlásával? Van ám itt az érvelésben egyik oldalról jampecozás, rossznőzés, másik oldalról meg egyenjogúság, bátorság. Fortunátus doktorhoz aztán áradtak a levelek. A Szabad Föld egyik 1975. évi számában például ezt olvashatjuk: "Másfél éve mentem férjhez, eddig nagyon boldogok voltunk, most következett be az első döccenő. Férjem azzal jött haza, hogy két bátyjával közösen vesznek egy kocsit, s azt mindig két egymást követő napon használja egy-egy család. Nem lesz ebből baj?" A válasz erre csak az lehetett: de bizony.
Persze voltak nagyobb problémák is. "Férjem halála után öt évig senkim sem volt - írja a Szeretetre vágyom jeligéjű olvasó. - Akkor jött az életembe egy férfi, aki minden tekintetben megfelel nekem, csak az a baj, hogy családos. Azt mondja, nem válik, mivel a feleségét is szereti; igaz, engem is. Létezik ilyen?" A lelki posta vezetője nagyon zordonan válaszol, egy jó szava sincs a helyzetről, és a kapcsolat megszakítását javasolja.
A Szabad Földtől egyébként viszonylag gyakran kértek tanácsot férfiak is. Vagy mert nem találnak párra, és az udvarlás sikerességének mibenlétét kutatják, vagy mert az asszonyka igen kikapós, de a férj még szereti, vagy mert öreglegényként fáj a magány. Fortunátus doktor ilyenkor mindig jó gyakorlati tanácsokat ad, és elviekben is eligazít. De azért a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években egyaránt az ilyenforma levelekből van a legtöbb: "Nemrég még úgy szerettük egymást, de lassan minden elromlik. Kihűlt volna a szerelme? Az enyém még mindig lobog. Mit tegyek?"
Hát ez az! Mit lehet ilyenkor - és a sok más helyzetben - tenni? Például tollat, billentyűt ragadni, és írni egy lelki postának. Aztán reménykedni, talán megtalálja a tapasztalt, idegen ember a megoldást. Ha meg nem, nekünk már a bajt elmondani is megkönnyebbülést hozott.

Ezek is érdekelhetnek