Visszaút a csillagszállóból

Nehéz számba venni a hajléktalanokat - tartják a velük foglalkozó kutatók, szociális munkások. Tízezrek "szívódnak fel" majdhogynem nyomtalanul: nincs állandó lakhelyük, állásuk, társadalombiztosítási kártyájuk, tán még az igazolványuk is elkallódott. Mintha nem is léteznének, közben pedig beléjük botlunk a lépcsőházban, kitessékeljük őket a kukatárolóból. "Csillagszálló"-nak hívják szálláshelyüket azok, akiknek valójában nincs hol lakniuk.
Ki a hajléktalan? Már ezt sem olyan könnyű meghatározni. Némelyik szociológus csak az utcán élőket sorolja közéjük, mások azokat is, akiknek ugyan van még hol lakniuk, ám legalább fél éve nem fizetik a lakbért és a rezsiköltséget, így a kilakoltatás rémével néznek szembe. Ha a díjhátralékosokkal is számolunk, kiderül: százezreket érint a létbizonytalanság.
A szociális tárca adatai szerint az éjjeli menedékhelyeken és átmeneti szállásokon hétezer-ötszázan tölthetik az éjszakát, s a téli időszakban további ezerötszáz férőhelyet finanszíroz a központi költségvetés. Ennek ellenére az előző télen mínusz húsz fokban is legalább háromezren fagyoskodtak a szabad ég alatt.
A hajléktalanok egy része nem szívesen vonul be e szállókra, s mivel az államnak is túl sokba kerülnek ezek az intézmények, ezért másféle megoldásokkal kísérleteznek. Azoknak az otthontalanoknak, akiknek reményük van rá, hogy a saját lábukra álljanak, albérleti támogatást adnak. Mintegy ezer hajléktalan, köztük hatszáz vidéki számára teremtik meg így az önálló élet feltételeit. A rászorulók üresen álló házakba, egykori munkásszállókra költözhetnek, és segítséget kapnak az elhelyezkedéshez is.
Jó ideig gondot okozott a fedél nélkül tengődők egészségügyi ellátása, ezért tavaly januártól Budapesten négy, vidéken pedig hat egészségcentrumot hoztak létre számukra. Idén egymás után szervezik meg a 24 órás ügyeletet nyújtó vidéki központokat. E centrumokban nemcsak a sürgősségi ellátásra, de a fertőtlenítő fürdetésre, az ápolásra és a megfigyelésre is lehetőség van. A fővárosban emellett mozgó orvosi szolgálatot is szerveztek az aluljárók lakóinak.
A lerobbant egészségi állapotú embereket alapítványok is felkarolják: a Tutor Alapítvány mozgó tüdőszűrést működtet, az Oltalom Karitatív Egyesület pszichiátriai betegeket gondozó részleget tart fenn. Sokan ugyanis akkor kerültek az utcára, amikor felszámolták a kórházak pszichiátriai férőhelyeinek egy részét, s a pácienseket szélnek eresztették...- Már ma éjszaka sincs hol aludnunk - ezzel kopogtat be az asszony a családok átmeneti otthonába. Jön vele a párja is, karján másfél éves, beteg kislányuk, mögöttük lépdel a két nagyobb. Egyik lábukról a másikra állnak az irodában - a kisfiú a kirakott cukorkák közt matat -, s várják, hogy mi lesz. Vajon lesz-e estére fedél a fejük fölött? A Konszenzus Alapítvány egri intézményét júliusban nyitották meg, most kéttucatnyi lakója van. Ám a tizenvalahány faluból álló kistérség rászorulóit is fogadó ház máris szűknek bizonyult, hamarosan negyvenszemélyesre bővítik.
Szombat délelőtt van, a konyha felől bundás kenyér illata kúszik be az irodába. Herman Csilla, a szakmai vezető türelmesen hallgatja a panaszkodó asszonyt. Kiderül, hogy egy közeli faluban, Bükkszentmártonban éltek, ám összevesztek a szülőkkel, az egyik nagymama ugyanis a gyámhatósággal akarta elvitetni a vese- és szívbeteg kislányt. Miután kitört a perpatvar, szedelőzködniük kellett. Pontosabban kizárták őket a házból, s még a ruháikat is kidobálták. Tegnap ismerősöknél húzták meg magukat, de ott sem maradhatnak tovább.
{p}
- Bármit megteszek, csak ne vegyék el a kicsiket - hadarja az apa.- Most épp nincs üres hely - magyarázza Csilla. A legutolsó szabad szobába épp tegnap költözött be csemetéjével egy anyuka, aki az esti balhé után ide menekült a tomboló férje elől.
Mit lehet tenni? A vezetőnő telefont ragad, s hosszasan győzködi a bajba került família egyik hozzátartozóját, hogy legalább néhány napra adjon szállást nekik. A rábeszélés hatására a sógornő megadja magát, s a másfél szobás lakótelepi lakásba, ahol már így is heten élnek, befogadja az öt rokont.
A krízishelyzetbe került vagy életvezetési problémákkal küzdő szülők, a szülészetről kikerülő kismamák, a családon belüli erőszak miatt védelmet kereső anyák legfeljebb egy-másfél évig kaphatnak itt egy-egy szobát. Cserébe alkalmazkodniuk kell a házirendhez - nincs italozás, erőszakosság, viszont kötelező az előtakarékosság. A csemetéknek ingyen jár az étel, a felnőttek pedig jövedelmük legfeljebb negyedét-felét fizetik ki a kosztért-kvártélyért.
- Keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy a saját lábukra álljanak. Tudatosítjuk a felnőttekben, hogy ők a gyermekeik jogán vannak itt, s végső soron az ő kötelességük, hogy eltartsák a csemetéiket - mondja Herman Csilla.
Annak persze, aki elszánta magát a nagy feladatra, minden segítséget megadnak. Jogász, pszichológus, szociális szakemberek támogatják a házbeliek erőfeszítéseit. Konfliktuskezelést tanulnak, a Konszenzus Alapítvány kapcsolatai révén pedig viszonylag hamar el tudnak helyezkedni, akik valóban akarnak. A gyesen levő asszonyokat beíratják iskolába, hogy a segély lejártával elhelyezkedhessenek.
A csendes egri utcában, ahol hajdan villák sorjáztak, eleinte tiltakoztak a lakók. Hogy is tűrhetnék - ágáltak -, hogy mindenféle szedett-vedett népség hurcolkodjon ide?! Amikor azonban beóvakodtak az épületbe, s azt látták, hogy a gyerekek békésen tévéznek, az asszonyok pedig szorgosan takarítanak, megnyugodtak a kedélyek. Azóta a legtöbb adományt az utcabeliektől kapják.
- Épp lefialt a hörcsög - újságolják az egyik szobában, s mutatják a körbe-körbe futkározó rágcsálókat. A földön jókora ruhakupac, a tizenöt éves nagylány épp mosni készül. Meghalt az édesanyjuk, az apjukkal élnek - magyarázza. A fruska hetedikbe jár, mert a sok hányattatás miatt évet ismételt. Próbál anyáskodni testvérei felett, de minden igyekezete ellenére nehezen birkózik meg a háztartás gondjával.
A 45 éves édesapa - nevezzük Bélának - magába roskadtan ül. Tolatásvezetőként dolgozott a Keleti pályaudvaron, Horton éltek szolgálati lakásban. Ám a vasút eladta a lakást, ezért albérletbe költöztek. A baj nem járt egyedül: a leépítéskor elbocsátották Bélát, s hamarosan a feleségét is elvesztette. A főbérlő közölte, hogy nem maradhatnak tovább, ezért Egerbe jöttek. Béla szüleinél, a nyugdíjasházban sokáig nem maradhattak, ezért a csemetéket hamarosan egy alapítványi intézetbe vitték. A család végképp szétesett volna, ha nem kerülhetnek be ide.
- Meg kéne állapodni, de nehéz állást találni. Főleg olyat, ami mellett a három gyereket is el tudnám látni - panaszolja a férfi. A nyolc általánossal nem sokra megy, a túlsúlya miatt még kéményseprőnek sem vették fel. Azt mondták, nem bírná el a létra...
{p}
Befogadó falu
Vidéki környezetben könnyebben gyökeret ereszthetnek a lakástalanok - ez volt a befogadó falu alapgondolata. A Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével hét hajlék nélkül maradt családot költöztettek Tarnabodra. Házat vásároltak nekik, s a községi közmunka megélhetést biztosít számukra. A programban részt vevőket hosszas mérlegelés után válogatták ki, hiszen kötelezettségekkel jár az új élet. A "máltaisok" - ahogy a községben nevezik őket - megtanultak földet művelni, állatot tartani, ellátni a háztartásukat. Pető Zoltán, a falu polgármestere szerint nem bánta meg a település, hogy belevágott. A zsákfalu kapott egy kisbuszt, amellyel harmincöt helybeli járhat el dolgozni, olyanok, akik korábban a rossz közlekedés miatt nem járhattak műszakba. Most azon fáradoznak, hogy helyi munkalehetőséget teremtsenek. Terveik szerint már tavasztól működhet Tarnabodon egy olyan üzem, ahol tönkrement háztartási masinákat és számítógépeket szerelnek szét.

A kuka mélyéről
Van-e visszaút? A kutatók sokat törik a fejüket azon, milyen utak vezetnek a feneketlen nyomorból, az olcsó almaborral locsolt, rongyos paplannal letakart járdáról vissza, a nagybetűs Társadalomba.
Találkoztam olyan nővel, aki a szemeteskonténer mélyéről is bizakodva tekintett fel. Mesébe illő történetet kanyarított arról, hogy ő és a kedvese - akit lelkemnek szólított, s aki közben a kukát támasztotta - újra birtokba veheti majd a budai lakást, amit valakik valamiért elvettek tőlük. Már hittem is a sztorit, meg azt, hogy ők csak ideiglenesen csöveznek az utcán. A következő télen egy újsághírt olvastam az asszonyról: megfagyott egy barlangban. A barátjának nyoma veszett, azóta sem látták. Egy másik hajlék nélküli ismerős, Miklós mobiltelefonnal felszerelkezve sajtótájékoztatót tartott odakinn, a városháza falánál. Beljebb nem eresztették, de ő harcosan jogokat követelt, terveket kovácsolt, tiltakozó iratokat fogalmazott. Látszott, nem adja fel. Magam is csodálkoztam, amikor elmaradoztak a levelei. Hetek múltán hallottam, hogy meghalt. A sorstársai ügyeit intézte, s egyszer csak összeesett. Infarktus vitte el, odabenn, a hivatalban.

Színjátszók
- A hajléktalan is megérdemli, hogy emberhez méltó módon bánjanak vele - véli Iványi András. A Vöröskereszt fővárosi hajléktalanszállójának vezetője nemrégiben Pro Caritate Díjat kapott. A Madridi utcai szálláson háromszáz férfi kaphat kvártélyt. Az éjjeli menedékhely mellett rehabilitációs részleg is működik, hogy visszavezesse a világba a jobb sorsra érdemeseket. Az intézet két lakással rendelkezik, ahol próbálgathatják az önállóságot. A szállón lakók több mint fele rendszeresen dolgozik, például a közterület-fenntartóknál. Itt hozták létre az ország egyetlen hajléktalanokból álló színjátszó körét, az AHA Színpadot, amely segít abban, hogy hasznosnak és sikeresnek érezze magát az otthontalan. November végén-december elején, a hideg beálltával ez a szálló is megtelik, a szociális munkásokból álló bizottság hetente "felvételin" bírálja el, hogy ki az, aki beköltözhet. Az utcáról ugyanis még ide sem lehet csak úgy beesni.