Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Olvastam a december 2-i számban, mivel biztatta az egyedül élő özvegyet. Magácska még nem tudja, milyen is egyedülálló asszonynak lenni, akinek gyermekei és unokái vannak. Az egyedül élő urak nem díjazzák, ha egy özvegy vagy elvált asszony először az unokáján vagy a gyerekén segít. Ők azt szeretnék, ha az a buta nő őket ugrálná körül, nekik lenne szolgálójuk. A más gyerekét nem szívesen fogadják. Ne csavarogjon az özvegyasszony másutt, legyen otthon ővelük. Az én lányom és a vejem is dolgozik. Ha nem akarom, hogy munkanélküli legyen belőlük, sokszor ott kell lennem a beteg gyerekkel. Nem lehet mindig táppénzre menniük, nincs helyettes a munkahelyen, nehéz kimaradni. Van egy másik, ennél prózaibb ok is az egyedüllétre. Valakit egyszer megkérdeztek, miért nem házas. Azt felelte: a jónak mind párja van, a rossz pedig a kutyának se kell.
Rezeda

Kedves Rezeda!
A társtalanságtól szenvedő, ötvenes éveiben járó, elvált Őszirózsa levele sok kedves olvasónkat késztetett levélírásra. Az Önét azért tartom fontosnak megosztani, mert határozott - véleményem szerint kissé szélsőséges - álláspontja talán újabb egészséges vitára adhat okot arról, mások milyennek látják az idősebb társtalanok helyzetét. Bizonyára a rossz tapasztalat mondatja Önnel ezt a kedvezőtlen értékítéletet a férfiakról, aminek sok esetben akár lehet is alapja. A házi szolgaként tartott nő és a mindenható férfi kapcsolata sajnos még a mai, emancipációt hirdető világban is előfordul.
Persze akad példa arra is, mikor e felállás egészen jól működik. Ismertem olyan idős hölgyet, aki világéletében alárendelte magát férje akaratának, és amikor özvegyen maradt, nem tudott mit kezdeni a szabadságával. Depressziós lett attól az érzéstől, hogy eltűnt mellőle az irányító hatalom, aki megfosztotta ugyan önállóságától, de egyúttal biztonságot is adott neki.
Mégsem hinném, hogy ez lenne a követendő. A legtöbb nőnek szüksége van önálló mozgástérre és kisebb-nagyobb függetlenségre, amit saját belátása szerint használhat fel. Más kérdés, hogy olyan körülmények, mint például az anyagi helyzet, a gyerekeknek nyújtott segítség vagy a lakókörnyezet lehetőségei, mennyire segítik ennek az igénynek a kiteljesedését.
De, mint ahogy a nők sem egyformák, nem szerencsés általánosítani a férfiak körében sem. Ugye, Ön sem gondolja komolyan, hogy minden férfiban egy önző zsarnok lakozik? És hogy aki egyedül él, az "selejtes példány", tehát nem kell senkinek?
Ismerek egy özvegyembert. Sokat szenvedett az idegi problémákkal küszködő felesége miatt, de végig kitartott mellette. Amikor egyedül maradt, felszabadult energiáival példás háztartást alakított ki. Kamrájában befőttek és lekvárok sorakoztak, konyhájában mindig volt friss sütemény. Az unokája időnként nála töltötte a hétvégét, a fia pedig évente egyszer befizette egy külföldi utazásra. Aztán egyszer találkozott egy hölggyel, aki nem úgy gondolkodott az egyedül élőkről, mint Ön. Azóta együtt élnek.
És még valami a férfiak védelmében: Őszirózsának sokan írtak személyre szóló levelet, s a feladókat nem tántorította el, hogy három gyermek tartozik hozzá. A leveleket továbbítottuk. A többi már rajta múlik.
Üdvözlettel: