Mankókerék

A ház, ahol nálánál jóval korosabb férjével laktak, kilométernyire van csupán. Most mégis kontinensnyinek érezte a távolságot. Hol van már az az idő, amikor húszévesen, himbálózó járással ugyan, de valamelyik családtag karjába kapaszkodva rendszeresen látogatta a rokonságot! Most meg... Az idő múlásával szinte mozdíthatatlanná merevedtek az ízületek, az inak, az izmok. Tönkrement a kerék megint, oda a pótláb.
Régen jobb volt. A félkezű fürdőgondnok Karcsi bácsi szervezte a helyi mozgássérülteknek a programokat. Olykor kezébe kerülnek a kirándulások képei. Az egyiken például barátnőjével egymásba kapaszkodva mosolyognak a Kékes-tetőn. Akkor még könnyebben mozogtak. Esztike most egy földszinti lakásban él. Nehezen. Nemrég át kellett alakítani a fürdőszobát. Állítható magasságú mosdókagylóra és ugyanilyen WC-re cserélték a régit. Támogatást kért és kapott. A helyi csoport mostani vezetője, Ladányiné volt nála előzetes környezettanulmányon. Lassan húsz éve változatlan, százötvenezer forintos az ilyen esetekben nyújtható állami támogatás.
- Képzeld, meglátogatott egy francia asszony - csacsogta Esztike a minap. - Valami európai hitelből adták a pénzt, és a felhasználást ellenőrizte. Hitetlenkedve kérdezgette kísérőitől a magas költség és a szerény támogatás közötti különbség okait. Elhűlve vette tudomásul a hatszáz eurónyi hozzájárulást. "Te jó isten, mire lenne ez elég otthon?" - fordította szavait a tolmács, aki hozzáfűzte: a hölgy édesapja is fogyatékos.
- Ki kellene már cserélni ezt a selejt járgányt, Emmácska - zökkentette vissza a rideg-hideg valóságba a szomszéd asszonyság.
- Ki, bizony, de most inkább Lacinak szóljon már, Marika! Csak annyit mondjon neki: lerobbantam az OTP előtt.
Még két évet kell kihúznia. Akkor lesz tízéves a kerekes szék, s írhat fel neki újat receptre a megyei szakorvosi bizottság. Már előre irtózik az utazgatástól meg a vizslató tekintetektől. Mit képzelnek ezek? Hogy egyszer csak megtörténik vele a bibliai csoda, és járóképes lesz? Nemhogy javulna, ellenkezőleg, romlik az állapota. Már a lakásban is csak járókerettel tipeg. De nem, a bizottság előtt újra és újra személyesen meg kell jelennie.
A mankókerekek cseréjét azonban nem lehet halogatni. Telefon a főváros közeli rokonnak: vegyen egy párat, bármibe kerül is.
Az meg jön a következő hétvégén valami papírral a kezében. A tájékoztatót a Rehab Rt.-nél nyomták a kezébe, eszerint egy 2003-as miniszteri rendelet alapján felírhatja receptre az "elektromos szobai kerekes szék gumijainak cseréjét" a háziorvos is. Miért fizetnének majd' tízezer forintot, amikor alig ezerből megúszható az ügylet.
Irány a háziorvos! A készséges doktornő - szombat lévén - kissé durcásan nyit ajtót, s értetlenül mered a feléje nyújtott dokumentumra. Neki egészen mást ír elő az orvosokat folyton dresszúrázó receptfelírási rend. Vagyis: szándéka szerint igen, ám az egészségbiztosítási pénztár regulája alapján nem a válasza. Ha ő vétene, akkor a különbözetet reá terhelnék - magyarázkodik zavartan.
A hét elején aztán újból a Rehab Rt., majd a két új kerékkel vissza a tetthelyre. Határtalan az öröm, végtelen a hála. Megvannak a mankók, indulhat az élet.
Folytatódhatnak a fogyatékos társadalom mindennapjai.