Aggályaink kolonca

Nem kell orvosilag igazolt elmebeteggé válni ahhoz, hogy az idegfeszítő helyzet hosszú hónapokra tönkretegye mindennapjainkat. Egyes felmérések szerint a világon legalább négyszázmilliónyian szenvednek szorongásos betegségben, s az érintettek fele nem fordul szakemberhez. A családtagok többnyire akkor eszmélnek fel, amikor a bajba jutott már orvosi segítségre szorul, mivel egyedül nem tudja kordában tartani félelmeit, téveszméit.
Ha valaki egyik betegségből a másikba esik, hónapokon át orvostól orvosig kénytelen kilincselni, rosszabb esetben műtéteken is átesik, gyakran keresi a választ a miértekre. Csakhogy pontos feleletet a nagy tudású orvosoktól és lélekbúvároktól sem mindig kap. A kiszolgáltatott ember ilyenkor mindenkinél nyomorultabbnak érzi magát, hiába igyekszik a manapság sokat emlegetett pozitív gondolkodással enyhíteni lelki baját. Fejében lassacskán mindinkább megfészkelnek a sötét, borús gondolatok, nem hiszi, hogy sorsa valaha is jóra fordulhat. Innen már csak egyetlen lépés a szorongás elhatalmasodása, amit gyakorta kísér szapora szívverés, ingerlékenység, álmatlanság, levertség, esetleg agresszivitás és oktalan, szűnni nem akaró aggódás. A szorongó ember egyetlen pillanat alatt képes egyszerre attól rettegni, hogy megcsalja a párja, baj éri a gyermekeit és a fejére esik egy tégla az utcán.
A szorongás nem más, mint egy tévesen kódolt érzés, ami csak a mi fejünkben létezik. Ennek a pszichológiai zavarnak az okait nem egyetlen eseményben kell keresni, hanem több negatív tényező kölcsönhatásában. Ha ez az állapot súlyossá, betegessé válik, elveszítjük az örömérzetünket, az életbe vetett hitünket. De ha képesek vagyunk úrrá lenni félelmeinken, felesleges aggodalmainkon, kiegyensúlyozottabbak és megfontoltabbak leszünk a nehéz helyzetekben is. Állapotunk javulását arról ismerjük fel, hogy döntéseinket nem a kétségbeesés irányítja, hanem a józan gondolkodás.
A megoldás kulcsa kizárólag a saját kezünkben van. Meg kell győznünk magunkat arról, hogy a félelmeink eltúlzottak, sőt olykor egyenesen alaptalanok. Ha erre a csöppet sem könnyű lelki építkezésre egymagunkban képtelenek vagyunk, beszéljük meg a problémánkat egy nálunk kiegyensúlyozottabb emberrel. Engedjük magunkat meggyőzni és megnyugtatni. Nagy áldás, ha megtanulunk aggályoskodás, idegesítő óvatoskodások nélkül élni.

Tanácsoljuk
Ha otthon tör ránk a szorongás, feküdjünk a hátunkra, tenyerünk nézzen a plafon felé, a lábat és a lábfejet tartsuk lazán, fordítsuk kifelé. Hunyjuk be a szemünket, és összpontosítsunk a testünkre, figyeljünk arra, hogyan nehezedünk a padlóra, a hátunk melyik része érintkezik a talajjal. Ügyeljünk az egyenletes lélegzetvételre, minden zavaró tényezőt következetesen zárjunk ki.
Mozduljunk ki otthonról, menjünk emberek közé, szervezzünk változatos programot, sétáljunk a friss levegőn, nézzünk szórakoztató filmet. Ha már gyógyulóban vagyunk, ne forgassunk állandóan orvosi kézikönyveket.
Ha a ránk nehezedő feladatok súlyától, a határidőktől szorongunk, szánjunk rá időt, hogy tennivalóinkat apróbb részekre osszuk. Jegyezzük le a problémáinkat, ne akarjuk egyszerre és görcsösen mindegyiket megoldani. Összpontosítsunk előbb azokra, amelyek az adott helyzetben sikerélményt hozhatnak.