Kinek mondjam el?

Kedves Szeretetéhes Nagymama!
Végigsírtam a levelét. Nagyon sajnálom, hogy ide tetszett jutni, de szerintem mi rontottuk el a gyerekeket a mindent elsöprő szeretetünkkel.
Magamról annyit, hogy egy kisvárosban élek a férjemmel. Sok munkával és nagy-nagy szeretettel neveltük fel a lányunkat és a fiunkat. Azóta elkerültek itthonról, és egy-egy gyönyörű unokával ajándékoztak meg bennünket. A lányomnak nem sikerült a házassága, hazajött a pici unokánkkal. Mindennel segítettük, ahogy tőlünk telt, még óvodába is innen járt a kisgyerek, hogy az anyukája éjszakai szolgálatot tudjon vállalni. Úgy gondját viseltük a kisunokának, mintha a saját gyerekünk lett volna.
Nem is volt semmi baj, mígnem a lányunknak lett egy barátja, aki a feje tetejére állította az egész családot. Most ott tartunk, hogy nem láthatjuk az unokánkat, akit imádunk. A lányunk nem beszél a testvérével, hátat fordított nekünk és az egész rokonságnak. Könyörgöm, egy tanult ember hogy felejtheti el, hogy honnan indult és hogy mit tettek érte azok, akiknek a szeretetével és munkájával ide jutott?! Tessék nekem megmondani, miért érdemeltük ezt? Azért, mert mindig csak adtunk, és most egy jó szót várunk öregségünkre? Hol rontottuk el? Kedves nagymama! Kívánok önnek jó egészséget és sokkal több örömöt ebben az évben! Várom válaszát!
Egy másik nagymama

Kedves Nagymama!
Bevallom, nem számítottam arra, hogy az elhanyagolt, esetenként megtagadott szülők, nagyszülők ilyen számban jelentkeznek. A jelenség valószínűleg korunk jellegzetessége, de az egyes esetek mögött mindig egyedi ok is rejlik. Ön, kedves nagymama, "hogyan tehet egy tanult ember ilyet?" kérdésével érdekes szempontra hívta fel a figyelmet. Nevezetesen egy olyan fogalomra, amit úgy hívnak: érzelmi intelligencia. Ez egyrészt saját magunk és érzelmi életünk ismeretét, másrészt emberi kapcsolataink kialakításának és fenntartásának képességét jelenti. Ennek az érzelmi intelligenciának pedig van egy nagyon fontos jellemzője: nem az értelmi képességektől és nem a tanultságtól függ. Magyarán: lehet valaki magasan iskolázott, mégsem tud épkézláb kapcsolatot kialakítani környezetével. Számos képzett ember rohangál körülöttünk, akinek van ugyan diplomája, de nincs igazi családja, barátja.
Hogy az önök helyzetében a lány vagy az új barát érzelmi intelligenciája terén, netán máshol van a gond, azt így nehéz megállapítani. Mint ahogy megválaszolatlan marad az a kérdés is: "Hol rontottuk el?" Egy biztos: a "mindent elsöprő szeretetet" én mégsem okolnám, mert talán az az egyetlen, amivel rosszat nem tehetünk.
Üdvözlettel: