A dús idomoktól a szégyenlős pillogásig

"Milyen szép vagy kedvesem, igen szép vagy! / Szemeid, mint a galambok a fátyolod mögött. / A hajad, akár a kecskenyáj / amely leereszkedik Gileád hegyéről. / Fogaid a megnyírt juhokhoz hasonlók, / amelyek éppen most hagyják el az úsztatót, / mind ikreket ellenek / és még egyik sem vesztette el a fiát" - így magasztalta kedvesét Salamon háromezer évvel ezelőtt. A bibliamagyarázók szerint persze az Énekek éneke allegória, s valójában Izrael dicséretét zengi, ám a versből áradó érzékiség valódi szerelmi élményről árulkodik. És figyeljük csak meg a hasonlatokat: szépség és termékenység egy tőről fakad. A minden ősanya modellje, a Willendorfi Vénusz hatalmas keblével és csípőjével azt az őskori ideált mutatja, mely szerint a nő annál szebb, minél termékenyebb.
Az ókori római asszonyoknál ez már nem volt szempont! Igaz, akkorra már teljesen kettévált még a patrícius nők rétege is. Voltak a tiszteletre méltó matrónák, ők a régi, hősi, puritán elvek szerint nevelték gyermekeiket, igazgatták házuk népét, ehhez méltó módon a lehető legegyszerűbben öltöztek. De a többi nő, különösen a későbbi korszakokban, mindent elkövetett a szépségért. Lényegében birtokában voltak a szépségápolási trükkök egész tárházának, amit a mai kor hatalmas technikai felkészültségével újra feltalált. Az eredendően sötét hajú, kreol bőrű, telt mediterráneumi nők hófehérre alapozott arccal, gyakran aranyszőkére festett hajjal, tökéletesen szőrtelenítve, karcsún és lengén járkáltak muszlinruháikban, vagy pedig álló nap kereveteiken heverésztek - és mégsem híztak el. Megjelenésükben, viselkedésükben keveredett a római nő öntudata és merészsége a keleti nők férfibűvölő titokzatosságával. Nem haboztak igénybe venni mindehhez a birodalom által meghódított távoli országok mindenféle bűbájosságait. Nem mellőzve persze a szerelmi varázslásokat sem, hiszen felfogásuk szerint az élet élvezete mindennél előbbre való volt.
{p}
Gyökeresen megváltozott a szépségfelfogás és maga a női eszmény is a kereszténység térhódításával. A példakép Szűz Mária volt, az ő képére alkották meg a nőideált. A kora középkor férfiúit szerelmetes rajongásra bírta, ha az úrnő arca sápadt és szelíd volt, ajka vértelen és vékony, szeme nagy, ám szemérmesen lesütve... A fátyollal eltakart haj, a lapos mell, a törékeny alak, a zsákszerű ruhában nem is létező popsi véletlenül sem ébresztett bűnös gondolatokat.
Aztán persze - mint mindig - jött a nagy váltás, és megint megfordult az ízlés. A reneszánsz életöröm, a klasszikus ideálok, a természetre való rácsodálkozás újabb szépségeszményt hozott. S mivel ebből a korból már rengeteg nőábrázolás maradt fenn, láthatjuk: a réveteg, éteri lények ükunokái már gyönyörű, sűrű hajú, dús idomú, hús-vér asszonyokká váltak, akik nem restellték közszemlére tenni, amijük van. Egyébként a nők gyakran irányították úgy a divatot, hogy eme törekvésük érvényre jusson. Nem is egy olyan korszak volt a divatban, amikor a ruha dekoltázsa csak milliméterekkel haladta meg a kritikus vonalat, amely alatt csak a férjnek vagy a csecsemőnek van jogosultsága. Miközben pedig a boka kivillanása súlyos kacérságnak, rosszabb esetben bűnös ledérségnek számított.
Azt a csábos dekoltázst kis szépségtapaszokkal tették még feltűnőbbé a rokokó hölgyei. Súlyos, fodros, csipkés selyemruháiknál csak hatalmas parókáik voltak nehezebbek. A végén már méteres tornyot is hordtak fejükön, amelyben díszek is pompáztak, például egy kakukkos óra vagy egy fácán. A fehérre rizsporozott loknis tornyok alatt a hajat hónapokig, akár egy évig sem mosták, csakúgy, mint alsóruházatukat. Így aztán a bőséges parfümhasználat ellenére a rokokó nagyon dekoratív hölgyeié bizony nem lehetett valami illatos társaság. Igaz, az urak még büdösebbek voltak, úgyhogy semmit nem vethettek egymás szemére.
{p}
Több kanyar után a XIX. század közepére eljött a biedermeier, majd a viktoriánus kor szolid, polgári divatja. E század hölgyei már jóval többet adtak a higiéniára, nem beszélve a szeméremről. Magasan zárt, hosszú ujjú ruháik, fülre simított, középen kettéválasztott, komoly kontyuk, krinolinjuk odaillett az ezer mütyürkével zsúfolt kis szalonba, a zongora mellé vagy a rózsalugasba. A század második felében Angliában Viktória királynő, a zömök, ájtatos, örökös gyászt viselő asszony uralta a közízlést, aki nagy szemérmességében még az asztalok és székek csupasz lábaira is harisnyát húzatott. Lázadók persze mindig akadtak. Az osztrák császárné, a magyarok szeretett királynéja például - mielőtt megkeseredett, depressziós különccé vált volna - szabad és zabolátlan szépségként váltott ki megbotránkozást és csodálatot egyaránt. Erzsébet dús barna haja annak köszönhette csillogását, hogy konyakban mosták. Karcsú, sudár termetét mindennap lovaglással és többórás sétával tartotta karban. Mindaddig sokat nevetett és mosolygott, amíg fogai tönkre nem mentek, attól kezdve idegenek csak komoly arccal láthatták.
Párizs divatját eredetileg a "félvilági" hölgyek határozták meg, akik közül a legnagyobbak - a hanyatló Róma hetéráihoz hasonlóan - nemcsak szeretői, hanem barátai, társasági partnerei, szellemi társai is voltak az előkelő uraknak, s általuk nagy befolyással rendelkeztek. S hamarosan, úgy a századforduló táján, eljött az idő, amikor, ha egy idegen Párizsban, Bécsben, Rómában, Pesten járt, külső után nem tudta megkülönböztetni a "mondén" nőket az úriasszonyoktól. Általánossá vált az arcfestés, a vörös rúzs és a vörös körömlakk, az átlátszó selyemharisnya, az egyre szűkülő, majd rövidülő szoknyák módija.
A nagy áttörés: az első világháború után a nők tömegesen levágatták a hajukat. A felháborodott reagálással, kiátkozással csak az vetekszik majd' fél évszázad múltán, hogy feltalálják a miniszoknyát.
De addig még hányat kanyarodik az ízlés útja! A korai vampok árnyékos tekintetű, alulról felfelé néző, vörös szájú keresettségét egy időre felváltja a negyvenkilós, kisfiús "garçonne", aztán ismét a nőies, hullámos hajú, igazi nők következnek. Greta Garbo után Ingrid Bergman.
Eljön az idő, amikor végképp a film határozza meg a szépségideál alakulását: először az olasz Gina Lollobrigida és Sophia Loren, majd a francia Brigitte Bardot szexis, melles-popsis, szabálytalanul szép arcú sztárjait, majd Marilyn Monroe, Grace Kelly s az őket követő babaarcú szőkeségek végtelen sorát utánozza minden kamasz lány.
Azóta is tart a telt idomú szexbombák és a vékony-lenge, sőt kifejezetten csontos, sovány lányok egymást váltó divatja. Jelenleg éppen egymás mellett fut a két típus. És még a sok másmilyen nő is, aki nem fér bele egyik skatulyába sem - de legalább egyvalakinek ő a legszebb...

Anglia rózsája
A lány túlságosan magas, kissé suta, rossz nyelvek szerint esetlen, az orra nagy, a haja jellegtelen sötétszőke. Ám kék szeme hatalmas, arcbőre az angol nőkre jellemző "tejszínhabos málna", foga fehér, mosolya elragadóan bájos. Öltözködni nem tud, ha szólnak hozzá, elpirul, olvasottsága semmi, kevés témához tud hozzászólni. Ám van benne valami, ami megérinti a szíveket. Úgy tud rád nézni, hogy azt hiszed, fontos vagy neki. Aztán egyszer csak etalon lesz. Már nem hórihorgas, hanem éppen hogy sudár, csodásan öltözködik, bárhová megy, az emberek fölé magasodik, és nemcsak szó szerint értve. Frizuráját, stílusát nők ezrei utánozzák. Amikor harminchat éves korában meghal, milliók érzik úgy, hogy kora legszebb nője távozott el Diana hercegnő, Anglia rózsája személyében.