Jogi esetek

Gyakori helyzet - különösen vidéken -, hogy az ember kertjének hallótávolában a szomszéd valamilyen titokzatos és hangos tevékenységbe mélyed. Fúr-farag, különféle motorokat bőget, esetleg autószerelés közben az egész utcát kedvenc rádióadójának hallgatására kényszeríti a lehető legnagyobb hangerővel. A következő példában egy zajvédelmi eljárással kapcsolatos vitát teszünk közzé.
Egy kis településen virágkertészet működött, szomszédjában lakóházak álltak. Mint a legtöbb vállalkozás, ez is zajjal járt, megbolygatta a környékbeliek nyugodt pihenését. Hasonló esetben az elsőfokú környezetvédelmi hatóság kivonul, és kijelölnek néhány zajvédelmi pontot. Határértékeket szabnak, vagyis megmondják a vállalkozónak, hogy a szomszéd telkén, a mérési pontokon hány decibel hangerő az, ami még nem zavarja indokolatlanul a szomszédot.
Az első buktató: a polgári törvénykönyv kimondja ugyan, hogy a szomszéd nem akadályozhatja a mi jóízű ingatlanhasználatunkat, de hogy minket mi zavar, azt a hatóság fogja megmondani. Ez a megoldás persze arra való, hogy merő rosszindulatból ne tehessünk keresztbe a mellettünk dolgozó vállalkozónak, ne jelenthessük fel, ha például gyalulás közben hamisan dudorászik, még ha ez idegesít is bennünket. Tehát kivonul a környezetvédelmi hatóság, és először is megállapítja, hogy a zajmérő készüléket hova is kell lerakni. Ezt abból süti ki, hogy szerinte mi a védendő objektum, vagyis mit kell védeni a zajtól. A vonatkozó rendelet szerint ez lehet a szomszéd épület homlokzata - hogy a rezgés ki ne kezdje a vakolatot és a falat -, lehet a megépítendő épület homlokzatának tervezett helye, illetve az épületek között emberi tartózkodásra, pihenésre, üdülésre szolgáló terület határa. Ha sikerült meghatározni, hogy mit akarunk védeni a zajtól, onnantól fogva az egész számunkra kevésbé érdekes: a szakemberek mindenféle szabványok alapján kiszámolják, hogy a készüléket a védendő dologhoz képest hová rakják le.
A jelen esetben az egyik szomszéd kelt ki a határozat ellen. A hatóság ugyanis a ház homlokzatát jelölte ki mint mérési pontot. Vagyis a virágkertész a kertben büntetlenül sugározhatja a decibeleket, a lényeg az, hogy a távolabb fekvő házat ne érje kár. A hatóság két megállapítást tett. Az egyik, hogy a törvény választási lehetőséget ad: vagy a területhatárt jelölik ki mérési pontként, vagy a homlokzatot. Az épületek között emberi tartózkodásra szolgáló terület jelen esetben azért nem kerülhet szóba, mert ez a megjelölés nem a magánkertekre vonatkozik, hanem a közterületre - az utcára. Ahhoz viszont semmi köze a szomszédnak, tehát a zajmérést a ház homlokzatánál végzik majd, és punktum.
A panaszos azonban tovább erőltette a dolgot. Szerinte ugyanis sérti az alkotmányt, ha zajvédelmi szempontból különbséget lehet tenni magántulajdon és köztulajdon között, következésképpen az épületek között emberi tartózkodásra szolgáló terület ugyanannyira lehet közterület, mint magánbirtok. A rendelet szövegében nincs arra utalás, hogy csak egy mérési pontot lehet kijelölni - ezért nyugodtan megteheti a környezetvédelmi hatóság, hogy kijelöl egyet a telekhatár közelében, egyet pedig a ház homlokzatánál.
A bíróság minden pontban a panaszosnak adott igazat. Ezzel azt is kimondta, hogy a magánkert pihenésre szolgál, amit a szomszédok kötelesek tiszteletben tartani. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden kellemetlen zenebona miatt a környezetvédelmi hatósághoz futhatunk. Egy dolog, hogy hová rakják a zajmérő készüléket, és egy másik, hogy mennyit mutat.