Lúdtojást a vőlegénynek

Játékos tudáspróbának is alávethetik magukat azok, akik ellátogatnak az Az óriás hímes tojások titkai című kiállításra. A tavaszi titkokat rejtő hatalmas hímesekben meglepetések, fejtörők lapulnak. Izgalmas felfedezőút és szellemi játék vár azokra a kicsikre és nagyokra, akik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum területén nyomába erednek a titkoknak, és helyesen megoldják a feladványokat, amiért ajándék jár. A kérdések megfejtése közben a látogatók megismerhetik a húsvéti tojás díszítésének, a tojásírásnak a fortélyait, gyönyörködhetnek régi, csodaszép erdélyi hímestojás-mintákban, rácsodálkozhatnak "meztelen", vagyis festetlen, önmagukban díszes madártojásokra, köztük például a macskabagolyéra. Aki a régi húsvétok világába szeretne belesni, az sem marad élmény nélkül, mivel a kiállított múlt századi képeslapok, a húsvéti népszokásról készült filmek gyönyörködtetik a szemet, a szívet. A játékos tudáspróba és a kiállítás április 23-ig várja a családokat a Vajdahunyad várában.

Ébredezik a természet, örök az újrakezdés
Az ünnepek ünnepe lesz vasárnap, a keresztény világ húsvétkor emlékezik Jézus halálára és ünnepli feltámadását. Az ünnepkör rendje igazodik a természet ritmusához: a nagyböjti csendet érleli a halál fájdalma, amelyet a feltámadás áradó öröme koronáz meg. Otthonainkban csillognak-villognak az ablakok, túl vagyunk a tavaszi nagytakarításon, kimeszeltük a házat, csinosítgattuk zöldbe öltözött kertünket. A megújulás rendet ad testünknek-lelkünknek is.
Nagypéntek van, a böjti időszak mélypontja, Jézus kínszenvedésének, kereszthalálának emléknapja, amikor a hívők a passió olvasásával-megjelenítésével felidézik Krisztus szenvedéstörténetét. Régente a legtöbb templomban rendeztek passiójátékot. A szent sír és az Úr koporsója állítása Bálint Sándor néprajzkutató szerint sajátos hazai, illetve közép-európai liturgikus fejlemény. Az ájtatosság része volt egykor a kálváriajárás és a sír melletti virrasztás is. Mivel a régi öregek különösen szerencsétlennek tartották ezt a napot, nem dolgoztak a mezőn, nem gyújtottak tüzet, nem sütöttek kenyeret, nem fontak-szőttek, nem mostak. Szigorúan böjtöltek, némelyek álló nap csak három szem búzát ettek és vizet ittak. Némelyek hittek benne, ha napfelkelte előtt megmosdanak folyóvízben, egészségesek lesznek. Állataikat is megfürdették vagy patakvízből töltöttek valamennyit az ivóvizükbe, hogy a kór elkerülje őket. A nagyszombati szenteltvíz erejéről úgy gondolták, hogy akit először megkeresztelnek vele, szerencsés lesz élete végéig. A vizet, a tüzet napjainkban is nagyszombaton szentelik, a gyertyát - a feltámadó Krisztus jelképét - az előző évi virágvasárnapon szentelt barkáról csiholt, szentelt tűz lángjával gyújtják meg a templomban. A szentelt tűz parazsából vittek egykor a mezőre, a szőlőbe is, hogy jégverés ne érje a termést. A hívők nagyszombaton estefelé (a keleti egyházakban húsvétvasárnap hajnalán) ott vannak ma is a feltámadási körmenetben.
Az ételszentelés a X. századtól elmaradhatatlan húsvéti szertartás, sokan ma is elviszik áldásra a család asztalára kerülő sonkát, tormát, kalácsot, tojást. Ezek az ételek jelképesek: a sonka a bárányra, a torma a keserűségre, a kalács Krisztusra, a tojás a feltámadásra emlékeztet. A szentelt ételeket manapság is többnyire közösen fogyasztják el a családtagok, hogy együtt maradjanak, és ha "eltévednének", jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. Ez a szokás a régi nagycsalád szétválaszthatatlan egységére utal. A hívők hittek benne, hogy a szentelt ételek megvédik őket a hosszú böjt utáni mértéktelenségtől. Mivel a háziak halottaikra is gondoltak, a szentelmények maradékából vetettek a tűzbe, a sonkacsontot gyümölcsfára akasztották, hogy bőven teremjen, a kalács morzsáját odaszórták a tyúkoknak, hogy sokat tojjanak.
Nagy esemény volt annak idején a húsvéti határjárás: a gazdák hírül vitték a földnek is az Úr nagy győzelmét, a feltámadást. A székelyföldi falvakban zsoltárokat zengedezve kerülték meg a templomot, áldást kérve a veszedelmek elhárításáért, majd imádkozva-énekelve kivonultak a mezőre. A gyergyószentmiklósiak hálaimát mondtak, hogy megérték a feltámadást, és Jézus irgalmasságát kérték "ezen vetésekre, hogy a jég el ne verje, forgószél föl ne forgassa, fergeteg el ne tiporja, hőség ki ne égesse, árvíz el ne ölje". A földművelő családok ilyenkor tisztították meg a forrásokat, újították meg a határjeleket, a fiatalok megismerték a mezsgyék helyét. Aki először volt határjáráson, annak például Zalaegerszegen sajátos módon vésték emlékezetébe a határjelek helyét: a határkőre fektették és megvesszőzték.
{p}
Húsvéthétfőt valamikor vízbehányó, vízbevető hétfőnek nevezték, ez utal a locsolás módjára: patakhoz, vályúhoz vitték a lányokat, és beledobták vagy leöntötték őket egy vödör vízzel, hogy szépek, egészségesek legyenek. Mivel az élet örökös megújulása és Jézus feltámadása elválaszthatatlanul összefonódik az ünnepkörben, a locsolást pogány motívumok (termékenységvarázslás) és keresztény legendák magyarázzák. A szokás a keresztelésre vezethető vissza (az őskeresztények vízbe merüléssel fejezték ki hit általi megújulásukat), illetve arra a legendára utal, amely szerint a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat, hogy elhallgattassák őket. A locsolással egyenértékű volt a vesszőzés: a legények megcsapkodták a lányokat korbáccsal - szláv eredetű szóval sibának nevezték a Bakonyban -, a lányok pedig szalagot kötöttek a sibára, és borral kínálták a legényeket. "Szagos vízzel", azaz kölnivel a múlt század elejétől öntöznek a legények (faluhelyen akkoriban még a kúthoz is ki-kicipelték a lányokat). A locsolás jutalma napjainkban is piros vagy hímes tojás, amelyet az asszonyok, lányok maguk festettek-cifráztak régebben, többnyire nagyszombaton. A nagylányok külön gondoltak a kedvesükre: csak a vőlegényük kaphatott lúdtojást, amit tál közepére tettek, körülrakták zöld ággal, süteménnyel-finomsággal. A tojásokat leggyakrabban hagymahéjjal festették, viaszolással, karcolással díszítették. A tojás a XII. századtól kezdve szentelmény, a feltámadó Krisztus jelképe. Már a honfoglalás előtti avar sírokban is találtak karcolt tojásokat, a tojás ugyanis ősi termékenységszimbólum.
Sok helyen nagy dínomdánommal, vigassággal ünnepeltek húsvéthétfőn. A kecskemétiek a városszéli Mária-kápolna melletti mezőre vonultak, itt játékokkal, lóversennyel töltötték az időt. A vőfélyviselt legények számos vidéken komakulaccsal hívogatták a fiatalokat. Városlődön volt bál is: a falu legényei kiásták a húshagyókedd éjjelén eltemetett borosüveget, azaz a farsangot, amelyet zeneszóval vittek fel a pincéből, és kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság.

Húsvéti fogalomkör
Húsvét. Véget ér a nagyböjt, a hústól való tartózkodás ideje, innen ered az ünnep elnevezése is.
Mikor van húsvét? Időpontja változó: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban jelölték meg a IV. században húsvétvasárnap idejét, ami legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-re esik.
Szentelés. A pogány eredetű tavaszváró-tavaszköszöntő szokások közül több - tűz-, víz-, zöldág-, ételszentelés - a keresztény liturgia része lett, és máig hatóan továbbélt a nép hitvilágában. A tavaszi tűzgyújtást éppúgy ismerték a germán ősvallásban, mint az ókori Rómában. A víznek régen termékenységvarázsló, betegségelhárító erőt tulajdonítottak. Egyházunkban a zöld ágat barka helyettesíti, virágvasárnap szentelik; hajdan gyógyításra, gonoszűzésre használták.
Miért hozza nyúl a tojást? A hagyomány német nyelvterületről került hozzánk a XIX. században. Némelyek szerint állítólag tévedés - fordítási hiba, elhallás - miatt kapta feladatát a nyuszi: a gyöngytyúk német nevét összecserélték-összemosták a nyúléval. Más megközelítésben a nyúl szaporasága okán lett húsvéti jelkép.
Miért piros a tojás? A piros az élet, a szeretet színe. Eleink hittek benne, hogy a piros tárgyak elűzik a bajt. A kereszténység a piros színben Krisztus kiömlő vérét látja, ezért sok a piros a húsvéti tojások között. Egy lengyel monda szerint az első piros tojásokat Szűz Mária készítette a gyermek Jézusnak.