Titokzatos túlvilági találkozások

De mit is jelentenek a halál közeli élmények? Vegyünk egy jellegzetes történetet: szívrohammal kórházba szállítják a beteget. Az orvos küzd az életéért, ám hiába, megáll a szíve. Azonnal megkezdik az újraélesztését.
S ekkor valami különös dolog történik. A beteg - de most már mondhatjuk halottnak is - hallja, mi történik körülötte, például azt, amint az orvos utasításokat ad. És nemcsak hall, hanem lát is. Látja saját magát, az orvost, a nővéreket, az egész kórtermet.
Tudatosul benne, hogy meghalt. Ám ez, különös módon, nem rémülettel tölti el, sokkal inkább megnyugvással.
Most már nemcsak hogy látja önmagát, de egy alagutat is észlel, amelyen keresztül irdatlan sebességgel száguld. A túloldalon világosságot érzékel. Hamarosan kiér az alagútból, és itt korábban meghalt rokonai, barátai köszöntik. A legkülönösebb azonban egy fényes, szeretetet árasztó lény látása. A lény kérdezgeti, s ezáltal felidéződnek életének legfontosabb állomásai. Mindez villámgyorsan történik.
A halott ekkor egy sorompóhoz érkezik, amelyen szeretne átjutni. Ez azonban nem sikerül, mivel vissza kell térnie az életbe. Ennek csöppet sem örül, hiszen a túlvilágon szeretetet és békét érzett.
Hiába azonban az ellenállása, az újjáélesztés sikerült.
Lassanként felépül a betegségéből, s el szeretné mesélni, mit tapasztalt a klinikai halála során. Nehezen találja a szavakat, s amit mégis sikerül elmondani, mosolyt fakaszt hallgatóságából. Ezért inkább lemond róla, hogy megossza másokkal mondandóját. A halál közeli élményei azonban mégsem múlnak el nyomtalanul benne: másképp látja az életét, s másképp gondolkodik a saját és mások haláláról.
A fent leírt történetet a tudomány halál közeli élménynek nevezi. Mindezt sokáig csak a betegek fantáziálásának tartották, egészen addig, amíg az amerikai orvos-filozófus Raymond A. Moody a hetvenes évek közepén megjelent könyvében nem bizonyította, hogy a klinikai halál állapotából visszatértek elbeszélései nem csupán kitalációk, egy részük azokat valóban átéli.
Moody forradalmat indított el könyvével. Hamarosan egyetemek sora kezdte el kutatni a halál közeli élményeket. Legfőképpen magyarázatot szerettek volna találni a jelenség okaira. Először is arra, hogy az élmények gazdái valóban halottaknak tekinthetőek-e, hiszen agyhalál egyiküknél sem állt be. S ha valóban halottak, természettudományos módszerekkel magyarázható-e a jelenség? Élettani okai vannak-e, vagy gyógyszerek hatására tapasztal olyat a beteg, amiről később beszámol?
Egyes kutatók szerint élettani magyarázatok helyett inkább lelki okokat kell keresnünk. Az ember a halálfélelem ellen védekezik az élményekkel. Mások szerint a halál magánya, az ingerszegény környezet váltja ki a látomásokat.
Ötletes magyarázatnak tűnik a leírt élményeknek a születéssel való összevetése: mindkét esetben szűk alagúton keresztül jutunk egy másik világba. Ismét más kutatók álmoknak, hallucinációknak tartják a jelenséget.
Ismertek a mélylélektani magyarázatok is: a jelenséget a legkülönbözőbb kultúrákban élők tapasztalják, a kollektív tudattalan részének vehetjük tehát.
Természetfölötti magyarázatokat kell keresnünk, hangoztatják ismét mások. A halál közeli élmények tudományosan nem értelmezhetőek.
Akármi is a jelenség valódi magyarázata, ma már egyre kevesebben gondolják, hogy az egész csupán kitaláció.
{p}
Várjuk írásaikat!
Annak igazolására, hogy hasonló élmények valóban léteznek, olvasóink segítségét is kérjük tehát. Írják meg szerkesztőségünknek, ha átéltek ilyen jelenséget! A halál közeli élményekről kiadónk ősszel könyvet jelentet meg, beszámolójukkal munkánkat segítik. Kérjük, írják rá a borítékra: "Halál közeli élmény."

Parajelenség is lehet
A halál közeli élmény az egyetlen parajelenség, amelynek létét a tudomány is elismeri. A vélemény Liptay-Wagner Andrástól, a Szellemi Búvárok Egyesületének vezetőjétől származik.
De mit is jelent a parajaelnség kifejezés? Olyan élményeket, amelyeknek a magyarázatát nem ismerjük, mégis sokan állítják, látták, esetleg át is élték azokat. Ezek közé tartozik például a levitáció, vagyis a földről való felemelkedés, lebegés mindenféle segédeszköz nélkül; a materializáció, vagyis az anyag keletkezése a semmiből, majd eltűnése; a kapcsolatteremtés a meghaltak lelkével. Liptay-Wagner András állítja, legalább ötvenféle parajelenség létezik.
A magát racionálisan gondolkodásúnak tartó nyugati átlagember minderre csak legyint, s elmaradottságot, netalán iskolázatlanságot emleget. Az ilyen jelenségek valóságosságát pedig kategorikusan cáfolja, s ha az élmények átélését mégis sokan és egymástól függetlenül állítják, akkor azt tömeghipnózis minősíti.
Ezzel ellentétben a misztikára nálunk sokkal fogékonyabb keleti ember meggyőződése, hogy efféle jelenségek igenis léteznek.
S mi a véleménye a halál közeli élményekről Pilling János pszichiáternek, a téma Magyarországon élő legnevesebb kutatójának?
A tudós, aki egyetemista korában harmadmagával a jelenség vizsgálatát választotta szakdolgozata témájául, kizárólagosan egyetlen magyarázatot sem fogad el, ám meggyőződése, hogy részigazságokat több megközelítés is tartalmaz.
A halál közeli élmények megfejtésére harmincféle elmélet született. Pilling János szerint ezek ötvözésével kerülhetünk közelebb a megfejtéshez. A biológia például egyre többet tud az agy működéséről a halál beálltának idején, a pszichológia pedig a közben lejátszódó lelki folyamatokról. A testen kívüliség érzékelésének tényére viszont csak természetfeletti magyarázat adható.
A biológiai és lélektani magyarázatok mellett a tudomány tehát nem veti el a para-megközelítéseket sem, ám kizárólagosnak azokat sem tartja. Egy tudós számára ugyanis nem elfogadható például az az igény, hogy ne vizsgálja a lélek és a test elválásának módját, mert azt úgysem tudja megfejteni. Számtalan olyan jelenséget fejtettek meg már ugyanis, amelyet a közvélekedés korábban természetfelettinek tartott.

Más volt megírva
Milyen kár, hogy meg kell halnom. Ráadásul ilyen korán. Nem így gondoltam.
E mondatok Sándor szájából hangzottak el, amikor egy tízéves korában megtörtént élményéről mesélt.
A kisfiú teheneket legeltetett a nyári forróságban az árokparton. Bal csuklójára a kötelet tekerte, jobbjában a nagyapja padlásán talált kalendáriumot tartotta, úgy állt a jószágok mellett. Állt, egészen addig, amíg nem repült. A közelben birkanyáj legelt, a puli megugrasztotta a teheneket, amelyek magukkal rántották. Át a kövesúton, neki az ároknak, egyenesen a tövig visszavágott nyárfa- és olajfűzcsonkok felé.
Sándor tudta, hogy ezek fel fogják nyársalni, s ő menthetetlenül meghal.
Ekkor érte az életét meghatározó élmény.
Látta magát vagy másfél-két méter magasról, látta a teheneket, sőt a távolabbi tanyát... De látta egész addigi rövidke életét is. S mindezt egyszerre.
Szomorúság vett erőt rajta, hiszen nem így képzelte el a véget, s főleg nem ilyen fiatalon.
A sors könyvében azonban más volt megírva számára. A kötél elszakadt - hogy miként, ma sem tudja. Akárhogy is történt, tény, hogy ott feküdt az út szélén, a ruhája cafatokban, ezer sebből vérezve.
Lassan összeszedte magát, fölvette a kalendáriumot, odament a vetésben békésen legelésző tehenekhez, s hazasántikált velük. A tanyájuk udvarán aztán éktelen üvöltésbe kezdett.
Az eset óta évtizedek teltek el, ám azóta sem feledi. Hogy is feledhetné, hiszen tudja, hogy az élete ajándék, amelyet egyszer majdnem elvesztett.
A fenti jelenség, vagyis hogy valaki egyszerre lássa maga magát, a környezetét s életének meghatározó mozzanatait, nem egyedi eset. Ismeri a tudomány is: panorámaélménynek nevezi. Átéléséhez, mint a történetből is látható, nem szükséges a klinikai halál állapotába jutni, ám az ott tapasztaltak hasonlítanak ahhoz, mint amikor megáll valakinek a szíve, s az agyának az oxigénellátása rohamosan csökkenni kezd.