Egyszer fent, egyszer lent

Miért kell ez a látványos, figyelemfelkeltő akció? Ha a lábunk sajog, orvoshoz megyünk. Ellenben ha a lelkünk beteg, nemigen. Pedig a mániás depresszió mindinkább terjed Magyarországon is. Világszerte százmillió embert érint - nálunk százból egyet biztosan. A betegség alatt periódusonként váltakozik az áradó jókedv, az ingerlékenység a mély depresszióval vagy a kiegyensúlyozott kedélyállapottal. Nem véletlenül hasonlítják ezt az állapotot egyfajta "érzelmi hullámvasúthoz". A kór leggyakrabban serdülőkorban alakul ki, és a tünetként fellépő kedélyváltozás végigkíséri a beteg egész életét.
Kevin Jackson személyesen is átélte a betegség minden mélységét és magasságát. Neki sikerült talpra állnia. Ma már egészséges, teljes életet él családjával együtt. Tapasztalatait a Sötét nappalok, fényes éjszakák című, önéletrajzi ihletésű könyvében írta le, az említett betegszervezetet pedig azért hozta létre, hogy megismertesse az embereket a mániás depresszió tüneteivel és veszélyeivel.
A bipoláris zavar tüneteinek jellege miatt számos esetben nehéz a diagnózis felállítása, ebből következően a megfelelő kezelési mód megtalálása is. Ennek oka az, hogy a betegeket az esetek többségében depressziósként kezelik, csak ennek a szakasznak a tüneteit enyhítik, miközben a mániás tünetek észrevétlenek és kezeletlenek maradnak. A felismerést tovább nehezíti, hogy a depresszió után a mániás szakaszban a beteg feldobott, jól- és gyógyultnak érzi magát. Abbahagyja a gyógyszerek szedését, a felülvizsgálatokra pedig csak akkor megy el, ha ismét depressziós szakaszt él át.
A fel nem ismert vagy kezeletlen eseteknek számos súlyos "szövődménye" lehet a családi konfliktusoktól a munkaképtelenségen át az alkohol- meg a drogfogyasztásig. A legtragikusabb következmény az öngyilkosság: legalább minden tizedik bipoláris zavarban szenvedő beteg önkezével vet véget életének. A közhiedelemmel ellentétben nem a súlyos depressziós időszakban, hanem főleg a mániás fázisról a depressziós fázisra váltáskor, vagy amikor a mánia és a depresszió tünetei együtt vannak jelen. A betegek negyede-fele élete folyamán legalább egyszer megkísérli az öngyilkosságot.
A Vidám Parkban zajló kísérletet megelőzően Richard Rodriguez amerikai egyetemi tanár állított fel világrekordot, amikor Németországban 147 órát töltött el a hullámvasúton. A Guinness-rekord szabályai szerint megállás nélkül kellett fent ülnie, csupán nyolcóránként tarthatott negyedórás pihenőt. A mi Vidám Parkunkban naponta tíz órán keresztül üzemel a hullámvasút. Kevin Jackson tíz napon keresztül utazik rajta, mindennap más-más kísérő társaságában. Így az utazók együtt összesen kétszáz órát ülnek július 19. és 28. között az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő favázas szerkezeten.

Napló nektek, akik bizonytalanok vagytok
Depressziós? Túlérzékeny? Vagy csak éppen nem átlagos? Koncz Orsolya Hullámvasút című, szeptemberben, az Európa Kiadónál megjelenő könyvének hősnője nem tud tartós párkapcsolatot kialakítani, nem képes egy munkahelyen sokáig megmaradni, újabb és újabb problémákba bonyolódik. Szóval úgy érzi, valami komoly baja van:
2002. január 12.
Nagyon foglalkoztat mostanában a depresszió kérdése. Orvosi szempontból én bizonyára az vagyok, de nagyon ódzkodom ettől, több dolog miatt is. Hiszek abban, hogy a hullámvasutamnak ezek a mélypontjai mégiscsak a fejlődésemet szolgálják. Nélkülük nem tudnám értékelni a magaslatokat. És az igazi mélypontok kényszerítenek arra, hogy javítsak, változtassak valamin. Olyankor egyszerűen nincs más választásom. Vagy meghalok, vagy változtatok. A sötétséget mindig világosság követi, ugyebár. Sajnos így van fordítva is.
2003. július 17.
A házunk előtt egy tér van, házakat csak messze látok, de mégis, amikor a teraszomon ültem, úgy éreztem, mintha ketrecbe lennék zárva. Iszonyú indulat volt bennem. Percenként felugrottam volna, és belevertem volna a fejemet a falba, vagy a padlón loccsantottam volna szét. Aztán megkértem az egyik exemet, hogy írjon fel nekem Prozacot. Bementem hozzá szerda reggel a klinikára. Kérdezgetett volna, mi újság velem, de engem nem érdekelt semmi, egyedül az, hogy megkaphassam a gyógyszert, ami talán segíteni fog. Amikor azt kérdezte, hogy alakul az új életem, elfordultam, mert majdnem elsírtam magam, amiért ilyen otrombán emlékeztet a sikertelenségemre.
2004. március 10.
Az arcomról a monitoromon lévő százéves indián arca jut eszembe, de azzal a rossz érzéssel, hogy az enyém nem szép, mert az enyém keserű. És itt a lényeg: az a legnagyobb félelmem, hogy minden harc és fájdalom hiábavaló végül, mert nem sikerül elérnem azt az egyszerű kis dolgot, a belső békét. És ezért ronda maradok.
2004. november 2.
Ugyanúgy félek a haláltól, mint hatévesen, és ha lehet, még annál is jobban félek az élettől. Azt gondolom, talán ezért vannak ezek a rítusaim, ezért ragaszkodom hozzájuk, reggel fölkelek, de semmi kedvem fölkelni, szembenézni az egész nappal, már reggel fáradt vagyok az egésztől és az egészhez. Mégis teszem a megszokott dolgokat, és ettől úgy nézek ki a magam és mások számára is, mint aki él.