Kedves Krisztina!
Az immár negyven éve beteljesületlen szerelem tizennyolc éves koromban jelent meg az életemben, és hiába tombolt fergeteges erővel az akkor tizenöt éves szöszke kislány iránt, a faluban terjengő pletykák és szülői ellenségeskedések véget vetettek ártatlan kapcsolatunknak. Nagyon megviselt a kényszerű szakítás. Öt évig kalandokba menekültem. Otthagytam egy sokat ígérő főiskolát; habzsoltam az életet.
A katonaság után, huszonhárom éves koromban rászántam magam a nősülésre, de már nem éreztem azt a lángolást, amit a szöszke iránt. A házasságom nem sikerült, pedig még a szerencse is mellém szegődött négytalálatos lottó képében. Felépítettem egy saját tervezésű házat, amikor megjelent a zöld szemű szörny, és véget vetett a jól indult kapcsolatnak. A második és harmadik házasságom, az első mintájára, szintén lakásvásárláskor ment tönkre, utóbbi már több mint tizenkét éve.
A kríziseket csak időszakos italozással tudtam átvészelni. Mindig sikerült talpra állnom. Igaz, a karriert ígérő pályából végül a szüleim által biztosított - kárpótlással visszakapott - középparaszti gazdaság lett, de úgy érzem, itt is megállom a helyem. Csak bizony hiányzik a Társ, a valakihez tartozás érzése, a meghitt együttlét minden romantikája, az értelmes beszélgetések fonala. Tudom, rengeteget hibáztam, de úgy érzem - s ezt már a huzamosan folytatott életvitelem is bizonyítja -, tud változni jó irányba az ember, ha akar, s maradt még számára életcél - ami a remény.
Kedves Krisztina! Mit gondol, ilyen peches életút után érdemes még reménykedni egy boldog öregkorban, vagy inkább bízzuk sorsunkat a véletlenre?
Tisztelettel:
B. Károly
Kedves Károly!
Sem a peches életútban, sem a véletlenekben nem hiszek. Nem gondolom, hogy a kudarcokat csak úgy ránk osztja az élet, azokért mindig felelősek vagyunk mi is. Ha ezt nem fogadjuk el, inkább a balsorsra kenjük, azzal megtagadjuk magunktól a lehetőséget, hogy tanuljunk hibáinkból. Ön, úgy tűnik, szerencsésen megkerülte ezt a csapdát, hiszen nem rejti véka alá, hogy sokat hibázott. Egy csírájában elfojtott karrier és három zátonyra futott házasság bizony nem csupán lecke, inkább egy akadémiai tananyag az élettől - Önnek. Az "előadásokon", vagyis e tananyag átélésén sikeresen túljutott; bár az italozással véleményem szerint nagyon keskeny mezsgyére tévedt. (Valóban nagy akaraterőre vall, hogy nem vált rabjává - ennek tudatából bármikor erőt meríthet!) Talán mondanom sem kell, hogy - a példánál maradva - egy előadás meghallgatása mit sem ér, ha nem követi alapos áttanulmányozás, megértés, megfejtés. Ön ennek egy részét már megvalósította, amit megváltozott életvitele is bizonyít.
Remélhetőleg lesz akarata és kitartása, hogy a kapott leckék tanulságait megfejtse, és következtetéseit további életébe beépítse. Akkor aztán elmondhatja, hogy az Önnek szánt valódi iskolát becsülettel végigjárta és sikeresen elvégezte. Talán akadnak olyan bizalmasai a környezetében, akik segíthetik ebben a nagy munkában, amihez személyesen is sok sikert kívánok. Mert bár a peches életútban nem hiszek, az akaraterő hatalmában és a boldog öregkorban annál inkább.
Üdvözlettel:
