Jogi esetek

E rovatban néha olyan jogi gyakorlatról is szólunk, amely nem feltétlenül találkozik a hétköznapi jogérzékkel. A bírósági gyakorlatról akkor is érdemes azonban tudni, ha egyik-másik döntését esetleg nem értjük vagy igazságtalannak tartjuk - így ugyanis megkímélhetjük magunkat feleslegesen elvesztett perektől. Ma egy útépítés által okozott hátrányok körüli jogi csetepatét veszünk szemügyre, amely az egyszeri ember számára kevéssé megnyugtatóan végződött.
Főhősünknek szép, nagy családi háza volt, élte benne világát. Egészen addig, amíg a városból kivezető főutat nem építettek mellé. Attól fogva persze nem volt már olyan jó a házban lakni: az úton éjjel-nappal dübörögtek a kamionok, lett por, füst, zaj meg minden, ami egy főúttal jár. A tulajdonos végül elunta a dolgot, és beperelte a közútkezelőt: fizessék meg neki az ingatlanban bekövetkezett értékcsökkenést meg az elveszett nyugalmat. Mindezt persze számlákkal kísérve: nyílászárók cseréje, hangszigetelés és így tovább, a cech elérte a kétmillió forintot.
A szakértők megejtették a zajmérést, és úgy találták, hogy az úton haladó forgalom által keltett zaj - a nyári hónapokban - valóban meghaladja a határértéket. Márpedig ha a megengedett mértéket meghaladó zaj van, akkor az a szomszédjog szerint zavaró magatartás. A kérdés jelen esetben csak az volt, hogy ki zavarog a családi ház mellett. A közútkezelő? De hát nem ő csap zajt, hanem a kamionok. A megengedettnél magasabb zajszint bemérésével nyilvánvalóvá vált, hogy kár - van. Csakhogy a kártérítés megítéléséhez az is szükséges, hogy kiderüljön, ezért a kárért valaki egyértelműen felelős, és azt jogellenesen okozza.
Itt a közútkezelőhöz kerül a szó. Már hogy lenne az ő tevékenysége jogellenes!? Közérdekből járt el. Betartotta a vonatkozó jogszabályokat. Volt városrendezési terv, az egész sor egyeztetésen ment keresztül, abban már évek óta szerepelt, hogy itt márpedig főút lesz. És legfőképpen: maga az út nem zajong, az autók dübörögnek rajta. Az, hogy az úton sokan járnak, csak azt bizonyítja, hogy a közérdeket jól szolgálja. Következésképpen a kártérítési igényt el kell utasítani.
Az ügyben két bíróság is eljárt, és ellenkező ítéleteket hoztak. Az első ítélet szerint a családi ház tulajdonosának van igaza, mégpedig azért, mert ha a zajszint magasabb a megengedettnél, akkor minden más lehet szabályos, a zajszint attól még jogellenesen okoz kárt. Vagyis nem kell vizsgálni, hogyan vezetett a közútkezelő tevékenysége a magas zajszinthez, nem érdekes, hogy közben minden más szabályt betartottak: magas a zajszint, tessék fizetni.
A végül jogerőssé vált ítélet a közútkezelőnek adott igazat. Az érvelés lényege az volt, hogy a zajszint ugyan magas, és valóban zavaró lehet, ám ez még nem elég a szomszédjogi sérelem megállapításához. Ugyanis a jogszabály szükségtelen mértékű zavarásról beszél. Vagyis a bíróság összevetette a közösség érdekeit (hogy közlekedni akar az autójával) az út mellé sodródott tulaj érdekeivel (hogy szeretné, ha csend lenne). A bíróság arra következtetésre jutott, hogy a közösség érdeke előbbre való, és a háztulajdonosnak nem jár kártérítés. Ez a döntés persze csak akkor megnyugtató, ha a ház előtt elsuhanó autós, és nem a ház tulajdonosa helyébe képzeljük magunkat.